Holnap átvágják Bátán a nyári gátat

2013. június 15. 19:55

Holnap délelőtt átvágják Bátán a vasúti töltés nyomvonalán húzódó nyári gátat. A szakemberek ettől azt remélik, hogy a belterületi részekről gyorsabban kivezethető a víz, felgyorsítva ezzel az apadást és lerövidítve a védekezés időtartamát. A települések nagy részén ma is folytatták a helyreállítási munkálatokat és sok helyen várják az önkéntesek segítségét.

Győr-Moson-Sopron megyében ma Kisbajcs, Vének, Kimle-Novákpuszta, Dunasziget, Ásványráró, Gönyű, Győr (Győrszentiván) és Dunaszentpál településeken dolgoztak a mentesítésen. A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön ma huszonnégy, holnapra pedig 19 embert biztosított ezekhez a feladatokhoz. Az árvízi védekezésben érintett településeken a vízügyi szakemberek javaslatára felszámolták a figyelőszolgálatot. A Bolgányi híd korlátozását ma délelőtt 9 órától feloldották.
 
Komárom-Esztergom megyében holnap reggeltől megkezdik a fertőtlenítést az árvíz által érintett települések közútjain és közterületein. Három fertőtlenítő gépjárművel végzik majd a munkát napi 12 órában. Ma újra megnyitották a 111-es utat Esztergom és az Esztergom-kertvárosi körforgalom között.
 
Pest megyében ma minden településen elkezdhették bontani a gátakat és az ellennyomó medencéket. Van olyan terület, ahol már megkezdték a fertőtlenítést is, az ingatlanokban szükséges fertőtlenítőszereket az illetékes önkormányzat osztja szét. Ezzel egy időben egyre több. korábban kitelepített ember térhet vissza otthonába. Vác és Szentendre térségében június 17-én kezdik meg négy járművel a fertőtlenítési munkálatokat. A feladatokat és az útvonalat a két város tűzoltóságán határozzák majd meg. A megyében ma 532-en dolgoztak a védművek bontásán, köztük a katasztrófavédelem munkatársai is.
 
Budapesten még vannak olyan védművek, amelyeket még figyelnek, de egyre többet már bontanak, vagy már el is bontottak. A főváros árvízzel érintett részeinek többségén már a helyreállításon dolgoznak, takarítanak, fertőtlenítenek. A Margitszigeten és a Római parton várhatóan jövő hét végére fejezik be a szakemberek a védművek bontási munkálatait. A Margitszigeten eddig tizenhat fa dőlt ki a rendkívüli módon átázott talaj miatt.
 
Fejér megyében jelenleg az árvízzel érintett hét település mindegyikén a védművek visszabontásán dolgoznak, néhány helyszínen még szivattyúznak. A vízmentes területeken ma folytatódott a mentesítés. A lakosság is megkezdte az ingatlanok fertőtlenítését, a szakmai felügyeletet a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve biztosítja. Kisapostagra továbbra is várják az önkéntesek jelentkezését az ideiglenes védművek bontási munkálataihoz holnapra és a jövő hét elejére is. Azt kérik, hogy a feladatra önkéntesen vállalkozók lehetőség szerint vigyenek magukkal gumicsizmát, védőkesztyűt, naptejet és szúnyogriasztót.
 
Bács-Kiskun megyében a bajai Petőfi-szigeten figyelőszolgálatot működtetnek, emellett a gátnál összegyűlt vizet szivattyúzzák. A helyreállítási munkálatok emiatt csak később kezdődhetnek el.
 
Tolna megyében a vízügyi szakemberek döntése szerint holnap délelőtt 11 órakor átvágják a Báta település határában található régi vasúti töltés nyomvonalán húzódó nyári gátat. A szakemberek ettől azt remélik, hogy a belterületi részekről gyorsabban kivezethető lesz a víz, felgyorsítva ezzel az apadást és lerövidítve a védekezés időtartamát. Az átvágás elsősorban Báta belterületének védelmét, másodsorban a gemenci vadállomány védelmét is szolgálja. A védekezési munkálatokban ma is több mint kétszázan dolgoztak.   
 
Baranya megyében még nem kezdhették el a helyreállítási munkálatokat, hiszen Dunaszekcsőn továbbra is a védekezésen dolgoznak, Báron és Mohácson pedig figyelőszolgálat működik. Dunaszekcsőn szivattyúznak, a gátakat erősítik és megtámasztják, ellennyomó medencéket építenek ki a buzgárok miatt. Mohácson lassú apadásra számítanak. Továbbra is nagy gondot okoz a szennyvízrendszeren néhány napja bekövetkezett hiba. A szennyvízcsatornákat lezárták, a szennyvizet nyolc szivattyúval távolítják el, további két szivattyút Budapestről várnak. Bár településen a figyelőszolgálati feladatok mellett szükség esetén szivattyúznak is. A katasztrófavédelem 69 szakembere dolgozik a megyei védekezési feladatokban, váltásos rendben.
 
A Nemzeti Közlekedési Hatóság az árvízvédelmi művek védelme érdekében elrendelt hajózási tilalmat a Duna újabb szakaszaira oldja fel június 17-én 8 órától, egyes szakaszain valamennyi vízi járműre. Bővebb információk a hatóság honlapján (www.nkh.hu) olvashatók.