Teendők földrengés esetén

. .

A földrengés a Föld felszínének hirtelen rázkódása.

A földrengések általában tektonikus eredetűek, de vulkánkitörések, föld alatti üregek beomlása stb. is okozhatnak földrengést. A földrengéskor felszabaduló energia kelt rengéshullámokat kelt, amelyek elérik a Föld felszínét. Magyarország nem tartozik a kiemelkedően földrengésveszélyes területek közé, ennek ellenére akár erősebb rengések időnként előfordulhatnak.
Fontos, hogy amíg tart a rengés:
  • Ne hagyjuk el az épületet, illetve ne próbáljunk meg bejutni, ugyanis a legtöbb sérülés ilyenkor történik (Pl. ledőlő kémény, lehulló vakolat, üvegcserép miatt)
  • Az épületen belül igyekezzünk minél távolabb kerülni ablakoktól, üvegektől, könyvespolcoktól és olyan tárgyaktól, amelyek leesve sérülést okozhatnak. A konyhából biztonságosabb helyre (pl. nappaliba) meneküljünk.
  • Keressünk menedéket az asztalok alatt, ajtókeretben, a szoba sarkában.
Földrengéskor semmiképpen ne használjuk a telefont feleslegesen csak életveszély esetén, mert a hatóságoknak szükségük van minden szabad vonalra. Ezenkívül ne gyújtsunk gyufát, vagy villanyt.
Földrengést követően lehet számítani utórengésekre, amelyek általában kevésbé veszélyes, van, hogy csak műszerekkel érzékelhetőek, de elérhetik erősségben a főrengést is. Ezek a főrengést követően azonnal, de akár órákkal, napokkal, hetekkel vagy akár egy hónappal később is lehetséges. Ezért fontos, hogy erősen megsérült épületeket minél hamarabb el kell hagyni. A liftet pedig tilos használni!
Fontos, hogy hallgassuk ilyenkor a rádiót, a veszélyhelyzeti híradásokat.
A lakásban ajánlott óvatosan mozogni, mivel a meglazult és elmozdult bútorok balesetet okozhatnak.
A romos területeket nem ajánlatos megközelíteni. Csak abban az esetben tegyük ezt meg, ha erre a rendőrség, a tűzoltóság vagy a katasztrófavédelem munkatársai kérik. Visszatérni csakis a hatóságok engedélyével lehet.
Segítsünk a bajba jutott embereken. Segítsen családtagjain, a szomszédain, a mozgássérülteken, gyerekeken. Akiket kiképezték elsősegélynyújtásból, ők ebben is tudnak segíteni.
Takarítsuk fel az esetleg kiömlött üzemanyagot, vegyszert vagy az egyéb gyúlékony anyagokat. Elemlámpával ellenőrizzük, majd zárjuk el a gáz- és elektromos készülékeket, az elektromos főkapcsolót. A gázvezeték főkapcsolóját szivárgás gyanújakor el kell zárni, visszakapcsolni pedig csak szakembernek lehet!
A riadt állatokat nyugtassuk meg és igyekezzünk őket is kimenekíteni.
Ha tömegben vagyunk - bevásárló központban, színházban – figyeljünk arra, nehogy a pánikba került tömeg összetaposson. Maradunk védett helyen, amíg tart a rengés.
Ha autóval közlekedünk, akkor álljunk meg az út szélén, távol hidaktól, felüljáróktól és maradjunk az autóban.

Budapest, 2011. január 30.
Petróczi Tímea tű. őrnagy
szóvivő
06-20-669-3613