SAJTÓMEGHÍVÓ - Nyílt nap a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban
2022. április 22. 10:10
A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ immár negyedik alkalommal rendezi meg középiskolások számára a nyílt napját. A programban szerepel majd roncsvágási, műszaki mentési feladat, magasból történő ereszkedés, a diákok megtekinthetnek speciális járműveket, valamint drónos, kutyás és tűzoltási bemutatót is. Az érdeklődők a kéménysepréssel kapcsolatos feladatokba is betekintést nyerhetnek, megismerkedhetnek a ma használt eszközökkel, de láthatják azt is, hogy milyen képességei vannak a HUNOR mentőszervezetnek.
A nyílt napra ellátogatók bepillanthatnak annak a közösségnek az életébe, amelynek tagjai mindig ott vannak, ahol segíteni kell, az égő házaknál, a baleseteknél, helytállnak a természeti katasztrófák és az elemi csapások bekövetkezésekor.
A tűzoltószakképzés célja, hogy valamennyi hivatásos, önkormányzati és létesítményi tűzoltó számára biztosított legyen a feladatok végrehajtásához szükséges szakmai alapfelkészültség.
A rendezvény időpontja: 2022. április 25.
Helyszíne: Katasztrófavédelmi Oktatási Központ
1033 Budapest, Laktanya u. 33.
Program:
09.00-9-10 Megnyitó - Köszöntő beszédet mond: Ördög István tű. alezredes, a BM OKF Humánszolgálat Oktatási Főosztály és Katasztrófavédelmi Vizsgaközpont főosztályvezetője
09.10-12.30 Gyakorlati helyszíneken bemutatók
Az eseményre Önt és szerkesztőségük munkatársait ezúton tisztelettel meghívom, egyben kérem, hogy arról a lakosságot tájékoztatni szíveskedjenek!
További információért Dóka Imre tűzoltó őrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője hívható a +36206693613-as számon.
Budapest, 2022. április 22.
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Kommunikációs Szolgálat