Nemi esélyegyenlőségi tréning a katasztrófavédelemnél

2016. november 16. 09:14

Október utolsó hetében a Norvég Alap közreműködésével nemi esélyegyenlőségi tréningen vett részt a katasztrófavédelem számos szakembere. A felkészítésen a kollégák amellett, hogy tájékoztatást kaptak a kérdéskör szabályozási rendszeréről, a hazai helyzetről, interaktív feladatokat is megoldottak.

Az egyenlő bánásmód elve az európai integráció kezdetétől fogva fontos szerepet játszik a közösségi jog alapelvei között. 1957-ben a Római Szerződés 119. cikke még azt mondta ki, hogy a nők és a férfiak egyenlő munkáért egyenlő bért kapjanak, a nemek közötti esélyegyenlőségi törekvések azonban az utóbbi évtizedek folyamán tovább erősödtek. Magyarországon a többi között az európai uniós csatlakozás közelsége, illetve a Nyugat-Európában bevett szakmapolitikai trendek hatására 2002-ben fogalmazódott meg az igény az esélyegyenlőség intézményesítésére – megalakult az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal, az országos Esélyek Háza hálózat, illetve 2003-ban törvény született az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról.
 
Az esélyegyenlőségi politika egyik irányzata a „gender mainstreaming”, amelynek célja a társadalmi normarendszer átalakítása, az egyenlőtlenségek strukturális és intézményes okainak orvoslása annak érdekében, hogy ne termelődjenek újra az egyenlőtlenségek. Az irányzat célja az is, hogy a felelős mindennapi döntéshozók felülvizsgálják, fejlesszék, értékeljék a közpolitikai eljárásokat úgy, hogy a nemek közötti egyenlőség szempontja beépüljön a közpolitikába, annak minden területén, a döntéshozatal minden szintjén és stádiumában.
 
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a korábbi pozitív intézkedésein, kezdeményezésein túl 2016-ban a Norvég Alap közreműködésével megvalósuló, „A katasztrófavédelmi intézményrendszer helyi szintű kapacitásfejlesztése” elnevezésű projekt keretében kidolgozta gender stratégiáját, illetve a hozzá kapcsolódó akciótervet is, amely a témát érintő rövid-, közép- és hosszú távú célok megvalósításának lépéseit foglalja össze. A stratégia és az akcióterv célja, hogy elősegítse a katasztrófavédelmen belül a nemi esélyegyenlőség fejlesztését. Az akcióterv alapján október 24-28. között, négy napon keresztül összesen húsz tréninget szervezett a főigazgatóság esélyegyenlőségi, ún. „gender mainstreaming” témában a dolgozók meghatározott köre számára.
 
A képzés során a résztvevők betekintést nyerhettek az esélyegyenlőséget érintő európai uniós és hazai jogi, illetve a szervezeti szabályozási rendszerbe. Megismerhették az utóbbi évek ilyen irányú törekvéseit, azok pozitív hatásait. A tréning során számos interaktív feladatot oldottak meg a jelenlévők, amelyek célja az volt, hogy a munkatársak érzékenyebbé váljanak a témával kapcsolatban, ismerjék meg az uralkodó sztereotípiákat, vizsgálják meg a jelenlegi magyarországi helyzetet és az együttgondolkodás során megszerzett ismereteiket később építsék be mindennapi munkájukba, saját döntéshozatali folyamataikba.  
További információk a projektről itt olvashatók.

English translation
 

Fotó: Schober Andor - RSOE