ÖTE pályázatok aloldal fejlécképe

ÖTE pályázatok

Az alábbiakban az önkéntes tűzoltó egyesületek támogatására kiírt pályázatok részletei ismerhetőek meg. 

2018-ban hétszázmillió forintra emelkedett az önkéntesek támogatása.

A központi költségvetésben a tavalyinál százmillióval több, összesen hétszázmillió forint állt rendelkezésre az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására. Ebből az összegből hatszázmillió forintra az önkéntes tűzoltó egyesületek, százmillióra pedig a mentőszervezetek pályázhattak. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Magyar Tűzoltó Szövetség közreműködésével közösen pályázatot írt ki, a hivatásos tűzoltósággal együttműködési megállapodással rendelkező tűzoltó egyesületeknek április 11-ig kellett eljuttatniuk pályázati anyagukat az illetékes tűzoltóságra.

A 2018-as pályázat az előző évhez képest korábban jelent meg, így a támogatási összegeket is hamarabb kapták meg a sikeresen pályázók.

A pályázati lehetőség évről évre biztosítja az egyesületek fejlődését, jelentős szerepet játszik abban, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés a hivatásos és az önkéntes szervezetek között. A tűzoltó egyesületek 2017-ben már csaknem nyolcezer eseménynél támogatták a katasztrófavédelmi szervek munkáját.

Pályázni hagyományosan tűzoltási, műszaki mentési, ifjúságnevelési és hagyományőrzési tevékenységhez kapcsolódó működési és felhalmozási költségek finanszírozására, műszaki, technikai és informatikai fejlesztésre, valamint az önkéntesek oktatásának támogatására lehet. Egy egyesület csak egy pályázatot nyújthat be, az elnyerhető összeg kategóriánként eltérő, a legtöbb pénzt a legmagasabb kategóriába tartozó egyesületek kaphatják.

Támogatás nyerhető a többi között alkalmassági vizsgálatok költségeire, szertár építésére és felújítására, EDR-rádiókra, védő- és technikai eszközökre éppúgy, mint tűzoltótechnika-kezelői vizsgára, vagy ifjúságneveléshez kapcsolódó kiadásokra. 

A pályázati dokumentációkat az önkéntes tűzoltó egyesületeknek április 11-ig kellett eljuttatniuk ahhoz a hivatásos tűzoltósághoz, amellyel az egyesületnek együttműködési megállapodása van. Ha egy egyesület több parancsnoksággal is kötött megállapodást, akkor a székhelye szerinti tűzoltóságra kell benyújtania a pályázatát. A beérkezett pályázatok elbírálása május 29-ig megtörtént.