Hazaérkezett a HUNOR

2023. február 13. 06:00

Hat napi kutató-mentő munka után február 13-án, nem sokkal éjfél után hazaérkezett a HUNOR Mentőszervezet ötvenfős csapata és a vele együtt tevékenykedő öt katonaorvos. A csapatot a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptéren Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, dr. Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes, dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke és dr. Pápai György, az Országos Mentőszolgálat orvosigazgatója fogadta.

A HUNOR Mentőszervezet repülőgépe hétfőn hajnalban, 0:20-kor landolt a repülőtéren, ahol az elöljárók és a sajtó várta őket. „Büszkeséggel tölt el, hogy azok a magyarok vigyáznak ránk, akik kint voltak Törökországban és tudásuk legjavát adták" - jelentette ki a honvédelmi miniszter, miután köszöntötte a hazatért különítményt. A miniszter megköszönte a HUNOR és a velük együtt dolgozó katonaorvosok munkáját. Dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes arról beszélt, hogy a magyarok számtalan családnak adták vissza a reményt, és néhány családnak visszaadták a családtagjait is.

Magyarország hivatalos mentőcsapata, a HUNOR február 6-án 21:30-kor indult Budapestről, hogy segítsen felkutatni Törökországban a romok alatt rekedt túlélőket. A Törökország középső részén fekvő Kahramanmaras városánál február 6-án török idő szerinti 04.17-kor a Richter-skála szerinti 7,6, majd 7,7-es erősségű földrengés volt, amelyeket február 6-a óta mintegy 3100 utórengés követett. Február 12-i adatok szerint a katasztrófában csak Törökországban 24 ezer 617 ember halt meg, és körülbelül 80 ezren megsebesültek, 6444 épület összedőlt. Törökország az Európai Veszélyhelyzet-kezelési Központ online felületén a katasztrófa reggelén, 04:47-kor segítséget kért az unió tagállamaitól, amelyre Magyarország reagált. Törökország a felajánlott magyar segítséget 10:22-kor hivatalosan elfogadta, ezt követően a magyar katasztrófavédelem azonnal elkezdte megszervezni a HUNOR Mentőszervezet kiküldését Törökországba.

2023. február 6-án 21:45 órakor a HUNOR Mentőszervezet ENSZ INSARAG közepes városi-kutató mentő képességgel, ötven fővel (44 hivatásos tűzoltó, 6 fő az Országos Mentőszolgálat állományából), két személykereső kutyával (Karma és Dexter) és a Magyar Honvédség 5 főből álló orvoscsoportjával kiegészülve indult nemzetközi segítségnyújtásra a Magyar Honvédség által biztosított repülőgéppel. 

A mentést koordináló helyi szervek az egyik legnehezebb helyzetben lévő régiót, Hatay tartományt jelölték ki a HUNOR műveleti területének. A HUNOR február 7-én helyi idő szerint 14:15-kor kezdte meg a kutató-mentő tevékenyégét Antakya városában. A TEK speciális egysége 16 fővel – kilenc egészségügyi és a hét alpintechnikai és műszaki képességben jártas szakemberrel – február 8-án, a hajnali órákban csatlakozott a HUNOR mentőcsapatához, és ők is azonnal megkezdték a munkát. Február 11-én a HUNOR egységhez csatlakozott a Budapesti Műszaki Egyetem három építészmérnök statikus szakértője is.

A kárterületen csak a magyar csapat dolgozott folyamatos váltással a nap 24 órájában, megállás nélkül kutattak a túlélők után. A gyakori és erős utórengések ellenére is folyamatosan dolgoztak az épületek romjainál.

A mentőszervezet hatnapos kint tartózkodása alatt tizenhét túlélőt, köztük három gyermeket mentett ki a romok alól. A tizenhét túlélő mellett huszonkilenc áldozat holttestét is kiemelték, emellett mentettek kutyát, macskát, papagájt egyaránt. A TEK orvosai a katonaorvosokkal együttműködve a sürgősségi sátorban 16 ember egészségügyi ellátását végezték el, egy másfél éves gyermek állapotát stabilizálták. A TEK műszaki egysége a HUNOR állományával együtt végezte a kutatási feladatokat. 

A magyar mentőcsapat még távozását követően is segítette a bajba jutottakat: Magyarország törökországi nagykövetével egyeztetve összeállítottak a török katasztrófavédelem (AFAD) számára egy mentési, egészségügyi eszközöket és elhelyezési felszereléseket tartalmazó csomagot, amelyben hatvanféle orvosi felszerelés és kutató mentő eszközök egyaránt megtalálhatóak. 

A HUNOR állománya mindvégig fáradhatatlanul dolgozott, a szakemberek kivívták a helyiek elismerését. 

Fotó: BUD/Baranyi Róbert