Interjú a búcsúzó svéd mentorral
2014. október 19. 15:03
Per-Anders Berthlin, az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának képviselője a HUNOR mentőszervezet mentora egészen a kezdetek óta. A harmadik hunoros generáció gyakorlatának harmadik napján a magyar csapat felkészítéséről, a minősítésig, illetve az azt követő időben történtekről beszélgettünk.
Mint mondta, körülbelül három évvel ezelőtt nagy kihívásként indult a csapat létrehozása, a legnagyobb feladatot az jelentette, hogy a hivatásos katasztrófavédelmi szervezet vezetését meggyőzze arról, hogy egy olyan teamet hozzon létre, amely az INSARAG irányelv szerinti kapacitásokkal rendelkezik. A svéd szakember emlékeztetett arra, Magyarországon korábban is voltak nemzeti csapatok, amelyek rendelkeztek bizonyos képességekkel, ezekre a vezetés úgy tekintett, mint nemzetközileg bevethető erőkre, de valójában erre nem voltak felkészülve. Per-Anders Berthlin az indulás előtti tárgyalásokról elmondta, komoly folyamat volt megértetni a döntéshozókkal, milyen minimumkövetelményeket kell teljesíteni ahhoz, hogy a magyar egység elérje a vonatkozó irányelv által előírtakat. A mentor úgy fogalmazott, leginkább szemléletváltásra volt szükség, de hiányoztak olyan alapvető dolgok is, mint a csapat előre meghatározott logisztikai felépítése, szükség volt kutatás-mentésre specializálódott, megfelelő számú szakemberre, hiszen ez a tevékenység jelentősen eltér a napi tűzoltói munkától. Emellett különleges képességű, egységesen csomagolt, légi szállításra, azonnali mozgatásra alkalmas eszközökre is szert kellett tenni. A magyarok, folytatta a szakember, nagy kihívás elé állították magukat azzal, hogy a képességeket, felszereléseket nem több év – ahogy az egyébként szokásos –, hanem kevesebb mint egy esztendő alatt teremtették meg. Ebből is látszott, tette hozzá Per-Anders Berthlin, hogy a cél iránt nagy volt az elköteleződés a szervezet minden szintjén.
Az elsőtől a harmadik generációig nagy fejlődésnek volt tanúja, mert míg az elején mindenki az egyéni tudását, kompetenciáit hozta, az idő előrehaladtával az első és a második generációnál már egyre inkább azt tapasztalta, hogy egyfajta közös tudás, kompetencia alakult ki, már azonos a gondolkodásmódjuk és azonos módon állnak a városi kutatás-mentés műveleteihez. Ennek is köszönhető, mondta a HUNOR mentora, hogy a mentőszervezet mostani új tagjait, akiken egyébként azt látja, hogy nagyon elkötelezettek, könnyebb bevonni a közös munkába. A svéd szakértő hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a csapat minden tagja tökéletesen ismerje a műveleti eljárásokat, mert a kárhelyszínen, egy-egy katasztrófa helyszínén nagyon speciális körülmények vannak, hosszú órákon át kell dolgozni, jelentős a stressz, ilyenkor nagyon fontos betartani az eljárásrendet. Ezt az első és a második generáció már nagyon jól tudja. A mostani újoncoknak „már csak” a technikai, műszaki tudásukat kell bevinniük a csapatba és akkor tudnak integrálódni, együtt dolgozni a régiekkel.
Per-Anders Berthlin elmondta, nyilván voltak olyan momentumok, amelyekért megjegyzést kellett tennie, mindjárt az elején emlékeztette a magyar vezetőket, az INSARAG minősítés megléte nem a folyamat vége, hanem a kezdete. A minősítéssel valami értékes jött létre, amelybe az ország sok pénzt, időt és erőfeszítést fektetett, az ilyesmit fenn is kell tartani és a továbbiakban fejleszteni szükséges. Ami a legjobban tetszik neki, tette hozzá, az az, hogy a HUNOR-t a minősítés óta már többször bevetették idehaza és külföldön is. De persze mindig van hova fejlődni, vannak olyan technikai részletek, amelyeken lehet javítani, ezeket mindig elmondja a csapat vezetésének. Pozitív tapasztalata a gyakorlattal kapcsolatban, folytatta, annak megszervezése, felépítése. Látszik, hogy a feladatokat kigondoló első és a második generációs hunorosok megértették, milyen környezetben lehet jó gyakorlatot végrehajtani, és azt is, hogyan lehet kihívásokkal teli kárhelyszíneket megalkotni, hozzáadott értéket adni a résztvevőknek. Emlékeztetőül felidézte az első gyakorlatot, ahol a szervezők számos, különálló kárhelyszínt terveztek. Holott nem ez a jellemző egy városi kutató-mentő feladatnál, hiszen a csapatok a katasztrófa után 24-48 órával érkeznek, addigra a helyi erők nagy valószínűséggel a rövid időn belül végrehajtható javításokat, helyreállításokat már megoldották. A nemzetközi csapatokra a hosszú ideig tartó, komplex helyzetek megoldása marad, vagyis éppen az, amire ki vannak képezve. Ezt lehetett látni az elmúlt napokban Hajdúszoboszlón a gyakorlat felépítésén is: egy-egy HUNOR egység ugyanazon a kárterületen, problémán dolgozott akár egy napig is. Az elhúzódó munkára fel kell készülni, nem szabad sietni. Nagyon fontos, hogy az alegységek előre gondolkozzanak, keressék az alternatívákat, mielőtt nekilátnak a munkának. Kiemelkedően fontos, hogy biztonságossá tegyék a környezetet, ez az egyik hangsúlyos része a városi kutató-mentő tevékenységet végzők gondolkodásmódjának. Ha összehasonlítjuk az idei tréninget a minősítő gyakorlattal, mondta az ENSZ OCHA szakértője, a mostaninál egy folyamat figyelhető meg, a gyakorlatnak volt egy folytonossága, a kárhelyszíneken megállás nélkül zajlott a munka. Itt már látszott az előbb említett proaktív gondolkodás, az, hogy egy-egy megoldandó feladatnál a csapatok előre terveztek, próbálták felmérni minden lépés előtt, hogy legközelebb milyen kihívás várható. Ez a közös gondolkodásmód, szemlélet még nem volt megfigyelhető a minősítés során, ez az elmúlt évek hozadéka. Remélhetőleg a legnagyobb elismerés maguktól a gyakorlatozó újoncoktól érkezik majd, ha úgy érzik, hogy amit megtanultak és csináltak, azzal eredményt érnek el.
A bővítéssel a csapat teljesítette a vállalást, elérte a szükséges létszámot, vagyis ezzel a mentor feladata befejeződött. De Per-Anders Berthlin úgy véli, a magyarokhoz élethosszig tartó viszony fűzi majd, hiszen barátságokat és értékes szakmai kapcsolatokat is kötött ezek alatt az évek alatt. Mint mondta, a nemzetközi műveletek a kapcsolatok és a viszonyrendszerek építéséről is szólnak, így amikor nemzetközi közegben, a kárhelyszínen találkoznak a csapatok, ha már ismerik a másikat, bíznak egymásban, akkor könnyebb lesz együtt dolgozni. A gyakorlattal most véget ér a közös munka, de a csapat egy részével találkozni fog, hiszen a HUNOR az egyik résztvevője lesz a jövő tavaszi dániai MODEX-gyakorlatnak, amelyen ő szervezőként vesz részt. A mentor aktív szerepvállalást vár el a hivatásos magyar katasztrófavédelemtől és a HUNOR-tól az INSARAG közösségen belül. Mert mint mondta, mindannyian a városi kutató-mentő terület fejlődésében érdekeltek, abban, hogy a tapasztalatokat, megoldásokat, jó gyakorlatokat a nemzetek kicseréljék egymás közt.
A magyar csapat mentorálása előtt Per-Anders Berthlin a litván USAR-csapat felállításában segédkezett, egy éve pedig már az észt mentőcsapatot is mentorálja, nekik jövő ősszel lesz a minősítésük. A kérdésre, hogy kik a kedvencei, jó diplomata módjára kijelentette: természetesen a magyarok. Mint mondta, ebben az országban a legjobban az emberek tetszettek neki, és az őket körülvevő nyugodt légkör. Meg a sok nevetés. Lehettek viták, csaták, de a hangulat mindig jó volt.
Az elsőtől a harmadik generációig nagy fejlődésnek volt tanúja, mert míg az elején mindenki az egyéni tudását, kompetenciáit hozta, az idő előrehaladtával az első és a második generációnál már egyre inkább azt tapasztalta, hogy egyfajta közös tudás, kompetencia alakult ki, már azonos a gondolkodásmódjuk és azonos módon állnak a városi kutatás-mentés műveleteihez. Ennek is köszönhető, mondta a HUNOR mentora, hogy a mentőszervezet mostani új tagjait, akiken egyébként azt látja, hogy nagyon elkötelezettek, könnyebb bevonni a közös munkába. A svéd szakértő hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a csapat minden tagja tökéletesen ismerje a műveleti eljárásokat, mert a kárhelyszínen, egy-egy katasztrófa helyszínén nagyon speciális körülmények vannak, hosszú órákon át kell dolgozni, jelentős a stressz, ilyenkor nagyon fontos betartani az eljárásrendet. Ezt az első és a második generáció már nagyon jól tudja. A mostani újoncoknak „már csak” a technikai, műszaki tudásukat kell bevinniük a csapatba és akkor tudnak integrálódni, együtt dolgozni a régiekkel.
Per-Anders Berthlin elmondta, nyilván voltak olyan momentumok, amelyekért megjegyzést kellett tennie, mindjárt az elején emlékeztette a magyar vezetőket, az INSARAG minősítés megléte nem a folyamat vége, hanem a kezdete. A minősítéssel valami értékes jött létre, amelybe az ország sok pénzt, időt és erőfeszítést fektetett, az ilyesmit fenn is kell tartani és a továbbiakban fejleszteni szükséges. Ami a legjobban tetszik neki, tette hozzá, az az, hogy a HUNOR-t a minősítés óta már többször bevetették idehaza és külföldön is. De persze mindig van hova fejlődni, vannak olyan technikai részletek, amelyeken lehet javítani, ezeket mindig elmondja a csapat vezetésének. Pozitív tapasztalata a gyakorlattal kapcsolatban, folytatta, annak megszervezése, felépítése. Látszik, hogy a feladatokat kigondoló első és a második generációs hunorosok megértették, milyen környezetben lehet jó gyakorlatot végrehajtani, és azt is, hogyan lehet kihívásokkal teli kárhelyszíneket megalkotni, hozzáadott értéket adni a résztvevőknek. Emlékeztetőül felidézte az első gyakorlatot, ahol a szervezők számos, különálló kárhelyszínt terveztek. Holott nem ez a jellemző egy városi kutató-mentő feladatnál, hiszen a csapatok a katasztrófa után 24-48 órával érkeznek, addigra a helyi erők nagy valószínűséggel a rövid időn belül végrehajtható javításokat, helyreállításokat már megoldották. A nemzetközi csapatokra a hosszú ideig tartó, komplex helyzetek megoldása marad, vagyis éppen az, amire ki vannak képezve. Ezt lehetett látni az elmúlt napokban Hajdúszoboszlón a gyakorlat felépítésén is: egy-egy HUNOR egység ugyanazon a kárterületen, problémán dolgozott akár egy napig is. Az elhúzódó munkára fel kell készülni, nem szabad sietni. Nagyon fontos, hogy az alegységek előre gondolkozzanak, keressék az alternatívákat, mielőtt nekilátnak a munkának. Kiemelkedően fontos, hogy biztonságossá tegyék a környezetet, ez az egyik hangsúlyos része a városi kutató-mentő tevékenységet végzők gondolkodásmódjának. Ha összehasonlítjuk az idei tréninget a minősítő gyakorlattal, mondta az ENSZ OCHA szakértője, a mostaninál egy folyamat figyelhető meg, a gyakorlatnak volt egy folytonossága, a kárhelyszíneken megállás nélkül zajlott a munka. Itt már látszott az előbb említett proaktív gondolkodás, az, hogy egy-egy megoldandó feladatnál a csapatok előre terveztek, próbálták felmérni minden lépés előtt, hogy legközelebb milyen kihívás várható. Ez a közös gondolkodásmód, szemlélet még nem volt megfigyelhető a minősítés során, ez az elmúlt évek hozadéka. Remélhetőleg a legnagyobb elismerés maguktól a gyakorlatozó újoncoktól érkezik majd, ha úgy érzik, hogy amit megtanultak és csináltak, azzal eredményt érnek el.
A bővítéssel a csapat teljesítette a vállalást, elérte a szükséges létszámot, vagyis ezzel a mentor feladata befejeződött. De Per-Anders Berthlin úgy véli, a magyarokhoz élethosszig tartó viszony fűzi majd, hiszen barátságokat és értékes szakmai kapcsolatokat is kötött ezek alatt az évek alatt. Mint mondta, a nemzetközi műveletek a kapcsolatok és a viszonyrendszerek építéséről is szólnak, így amikor nemzetközi közegben, a kárhelyszínen találkoznak a csapatok, ha már ismerik a másikat, bíznak egymásban, akkor könnyebb lesz együtt dolgozni. A gyakorlattal most véget ér a közös munka, de a csapat egy részével találkozni fog, hiszen a HUNOR az egyik résztvevője lesz a jövő tavaszi dániai MODEX-gyakorlatnak, amelyen ő szervezőként vesz részt. A mentor aktív szerepvállalást vár el a hivatásos magyar katasztrófavédelemtől és a HUNOR-tól az INSARAG közösségen belül. Mert mint mondta, mindannyian a városi kutató-mentő terület fejlődésében érdekeltek, abban, hogy a tapasztalatokat, megoldásokat, jó gyakorlatokat a nemzetek kicseréljék egymás közt.
A magyar csapat mentorálása előtt Per-Anders Berthlin a litván USAR-csapat felállításában segédkezett, egy éve pedig már az észt mentőcsapatot is mentorálja, nekik jövő ősszel lesz a minősítésük. A kérdésre, hogy kik a kedvencei, jó diplomata módjára kijelentette: természetesen a magyarok. Mint mondta, ebben az országban a legjobban az emberek tetszettek neki, és az őket körülvevő nyugodt légkör. Meg a sok nevetés. Lehettek viták, csaták, de a hangulat mindig jó volt.
Fotó: Magyar Milán - KKM
Interjú a búcsúzó svéd mentorral
