Megkezdődött a HUNOR harmadik váltásának gyakorlata

2014. október 18. 12:25

Háborús övezet, zavargások, természeti katasztrófa Hunóriában – harminchat órás komplex együttműködési terepgyakorlatot tartanak Hajdúszoboszlón október 16-19. között. Ez egyben a HUNOR hivatásos mentőszervezet harmadik generációjának nemzeti minősítő gyakorlata.

Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala 2012-ben, a HUNOR nemzetközi minősítésekor feltételül szabta, hogy a mentőcsapat az idén év végéig ki kell tudjon állítani három váltásnyi, kiképzett állományt. A toborzás, a kiválasztás, a felkészítés már lezajlott, Hajdúszoboszlón a mentőszervezet ötvenkét újonca bizonyíthatja, hogy képes az ENSZ INSARAG irányelveknek megfelelő kutató-mentő tevékenységet folytatni.
 
A gyakorlat forgatókönyve alapján egy fiktív országban, Hunóriában egy ciklon rövid idő alatt rekordmennyiségű csapadékot hoz, emiatt földcsuszamlás alakul ki és több folyó árad egyidejűleg. A főváros közelében lévő víztározó megtelik, a gát fala a megnövekedett nyomás következtében átszakad, a víz elönti a belvárosban lévő lakótelepet, lakó- és középületek dőlnek romba. Az utak több helyen járhatatlanná válnak, a heves esőzés következtében a talajvíz megemelkedik, fák dőlnek a főváros fő közlekedési útjaira, megbénítva a közlekedést, nehézségekbe ütközik az alapvető élelmiszerek szállítása, a lakosság ellátása. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Hunória kapcsolata a szomszédos országgal megromlott, mert vitatják egyes határ menti területek hovatartozását. A szomszéd állam katonai erői több helyen megsértették Hunória államhatárát, a támadások mindennaposak.  Az ország erői, eszközei nem elegendőek a helyzet kezelésére, ezért Hunória kormánya nemzetközi segítséget kért. A kutató-mentő alakulatokat a zavargásoktól mentes térségben vetik be, ott a hatóságok képesek garantálni a megfelelő közbiztonságot. Három ország, Magyarország, Románia és Bulgária küld mentőalakulatot és koordinációs szakértőt Hunória biztonságos térségébe. A külföldi mentőerők tevékenységének koordinációját a helyszíni műveleti és koordinációs központban Magyarország mentőcsapata végzi. A külföldi mentőerők közös műveleti bázist állítanak fel a fővárosban.
 
A HUNOR tagjait szerda este riasztották, csütörtökön hajnalban a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központjának budapesti, Ferihegyi úti bázisán gyülekeztek. Itt egészségügyi vizsgálaton esetek át, a keresőkutyákat állatorvos ellenőrizte, mindenki munkavédelmi oktatáson vett részt és a felszerelés is felkerült a szállítóeszközökre. A csapatot dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő, a gyakorlat vezetője indította útnak. A tábornok három fontos dologra hívta fel az útrakelők figyelmét. Az első a biztonság volt, mint a főfelügyelő fogalmazott, a csapat arról készül számot adni, hogyan képes mások életét megmenteni, fontos tehát, hogy mindenki vigyázzon magára. Másodsorban a gyakorlat összetett voltára világított rá a tábornok. Mint mondta, az első napon honvédelmi felkészítés is lesz a programban, a harminchat órás kutatás-mentés pénteken reggel kezdődik, emellett jelen lesznek és gyakorlati tapasztalatokat gyűjtenek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Önkéntes Polgári Védelmi Szervezetébe tartozó hallgatók, jönnek külföldi mentőcsapatok is, a gyakorlatot megtekintik az Európai Önkéntes Polgári Védelmi Szervezetek Fórumának résztvevői, a tréning egyben a SEERISK projekt egyik gyakorlata is. Harmadikként pedig Tóth Ferenc arra hívta fel a hunorosok figyelmét, hogy utasítást csak a csapat vezetőjétől, vagyis Jackovics Péter tű. ezredestől fogadjanak el, de számítsanak arra, hogy lesznek váratlan fordulatok. Éles helyzetben ezekről a váratlanságokról a természet gondoskodik, most a gyakorlatvezetőség veszi át ezt a szerepet.
 
Ezek után a tizenkilenc jármű menetoszlopba rendeződött és elindult Hajdúszoboszló felé. A zárt menetoszlopra az M3-as autópálya információs táblái is figyelmeztették a közlekedőket, hiszen a konvojok megközelítése, a mellettük való elhaladás a forgalom többi résztvevőjétől is fokozott figyelmet igényel. A csapat a célállomásig két helyen állt meg: először pihenőt tartottak az M3-as sztráda 106-os kilométerénél lévő benzinkútnál, utána pedig az M35-ös autópálya józsai pihenőjénél álltak meg. Itt csatlakozott hozzájuk a a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljának hat járműve is: négy BTR-80-as, vagyis páncélozott szállító harcjármű, egy katonai mentőautó és egy műszaki mentő, vontató jármű. A kibővített menetoszlop indulása előtt Sási Tibor főhadnagy a menetparancs részeiről, végrehajtásáról tartott tájékoztatót. A HUNOR állománya ismertetőt kapott egyebek mellett arról, mi a különbség a harcászati és adminisztratív menet között, milyen ellenséges tevékenységre kell számítaniuk a konvojban haladóknak, milyen tényezők határozzák meg a menetvonalat, mi a teendő például, ha tüzet nyitnak a menetoszlopra, ha elromlik egy gépjármű, ha megsérül, vagy rosszul lesz valaki, ha nem tudják tartani az irányt, és így tovább. A tájékoztatót követően az immár katonai járműveket is tartalmazó konvoj folytatta útját a hajdúszoboszlói táborig.

 A táborépítés előtt ismét a katonai tudnivalók játszották a főszerepet, a honvédség képviselői arról beszéltek a HUNOR tagjainak, hogyan, miből szoktak konvoj megtámadására alkalmas robbanószerkezetet készíteni, általában hová helyezik el azokat, melyek azok a jelek, amelyek egyértelműen detonátor jelenlétére utalnak. Ismét szó esett a menetoszlopról, hangsúlyosan annak biztosításáról. Elhangzott a többi között, hogy a katonai járművek személyzete először öt, majd huszonöt méteres körben deríti fel a gépkocsi környezetét, majd egy rövid bemutatót is láthatott a mentőszervezet állománya. Ennek során három BTR haladt egymás után, a középsőt támadás érte, lőttek rá. A magyar katonák a tüzet viszonozták. Az ismertetésből kiderült, a megtámadott járművel több dolgot is lehet tenni. Kitolhatja egy másik a veszélyzónából, de ott is hagyhatják. Ebben az esetben fontos, hogy semmilyen érzékeny anyag – például dokumentumok, okmányok, térképek, híradóeszközök – ne maradjon benne.
 
Az első nap kora estéje még mindig az ismeretszerzéssel telt, elméleti oktatáson esett szó a műveleti kontingens felépítéséről, arról, hogyan lesz az egyes részekből műveleti egység, de a témák között szerepelt a rendőri szervekkel a válságövezetben való együttműködés mikéntje, illetve az is, milyen szerepet tölt be válsághelyzetben a vöröskereszt.
 
Időközben megérkezett Románia és Bulgária mentőcsapata is. Az este további részében a HUNOR állománya befejezte a táborépítést és felállította a helyszíni műveleti és koordinációs központot.

Fotó: Kelemen-Madai Petra tű. hadnagy, Schober Andor