Épülnek az új őrsök

2018. április 17. 13:44

Jó ütemben haladnak a könnyűszerkezetes tűzoltóőrsök építési munkálatai. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében, több mint 515 millió forint támogatási összegből zajló beruházás során úgynevezett fehér foltokon lévő településeken jönnek létre új katasztrófavédelmi őrsök. A katasztrófavédelem által 2012-ben indított őrsprogram keretében eddig negyvenkét őrs kezdte meg a működését az országban. Az idei évben európai uniós pályázatból újabb ingatlanok épülnek meg, közülük négy könnyűszerkezetes technológiával. Ezen speciális létesítmények sajtónyilvános bejárása a héten zajlik. A mai napon a Zala megyei Letenyén és a Baranya megyei Sásdon tekinthették meg a sajtó képviselői az épülő tűzoltóőrsöket, az uniós projekt további két állomása Kiskunmajsa és Sopronkövesd.

A négy új őrs összesen csaknem száz település biztonságát növeli majd. Sásd körül több mint tizenkétezer embert, Letenyén tizennyolc és félezer embert érintenek a beruházások, az ingatlanoknak egyedi, a tűzoltói szakmából adódó igényeket is ki kell elégíteniük. A létesítményeknek biztosítaniuk kell azt, hogy a járművek bármelyik pillanatban, téli fagyban vagy nyári hőségben is, folyamatosan riaszthatóak legyenek, kiépüljenek a korszerű riasztási rendszerek, kiszolgálják a tűzoltói igényeket. Mindegyik csarnok egyedi tervezésű, speciális füstelszívó rendszerrel, megerősített útalappal, talajjal, szabványtól eltérő méretezéssel készül. A beruházás uniós projektből valósul meg a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív program keretében, a támogatási összeg több mint 515 millió forint.
 
A sásdi őrs bejárásán Mácsai Antal tűzoltó ezredes, Baranya megyei igazgató elmondta, hogy a létesítmény egyelőre szerkezetkész állapotban van, a belső kialakítás, a nyílászárók beépítése és a tereprendezés még hátra van. Egy gépjárműfecskendő áll majd itt készenlétben, összesen tizennyolc tűzoltó fogja ellátni a szolgálatot. Természetesen minden bajbajutott megkapja a segítséget addig is – hangsúlyozta az ezredes –, jelenleg a pécsi, dombóvári, szigetvári és kaposvári tűzoltó-parancsnokságok látják el azt a területet, amit rövidesen majd a sásdi katasztrófavédelmi őrs fed le.
 
Kedden Letenyén is megtekinthette az építkezést a sajtó. A program elején Egri Gyula tűzoltó ezredes, Zala megyei igazgató arról tájékoztatott, hogy a letenyei katasztrófavédelmi őrs megépítésével huszonkilenc zalai település esetében rövidül le jelentősen a tűzoltók vonulási ideje, az érintett településekre átlagosan feleannyi idő alatt ér ki az első tűzoltóegység, mint jelenleg.
 
Farkas Szilárd, Letenye polgármestere köszönetét fejezte ki a katasztrófavédelemnek és a magyar államnak, hogy megvalósulhat ez a helyi emberek által rég várt beruházás, és kiemelte, biztos abban, hogy az egyik legnagyobb becsben tartott épület lesz a tűzoltóőrs a településen.
 
A héten a Kiskunmajsán és Sopronkövesden zajló építkezés munkálataiba is betekinthetnek az érdeklődők.
 
 
 

Fotó: Fábián Lilla tű.főtörzsőrmester - Baranya MKI és Cseresznyés Dániel tű. főhadnagy - Zala MKI