Új gépjárművek Békés megyében
2018. június 22. 09:24
Az új, magyar gyártású Rába gépjárműfecskendő június 21-én érkezett a megyébe, azt a mezőberényi hivatásos tűzoltók vehetik birtokba. Az ünnepélyes átadáson a társszervek képviselői is ott voltak.
A hazai tűzoltóautó-gyártás újraindítása, 2014 óta összesen száznyolc gépjárműfecskendőt gyártottak le a BM Heros Zrt. üzemcsarnokában, ezzel lezárult a Katasztrófavédelmi rendszerek fejlesztése – tűzoltógépjármű-fecskendők rendszerbe állítása nevű, KEHOP-1.6.0-15-2015-00001 azonosítószámú projekt. A fejlesztés Európai Uniós forrásból, összesen 14 és félmilliárd forintból valósult meg.
A fejlesztés utolsó ütemében megépített nyolc jármű egyike a mezőberényi katasztrófavédelmi őrsöt szolgálja majd, az új fecskendőt Kiss András tű. ezredes, mb. igazgató ünnepélyes keretek között adta át a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon az állománynak. Beszédében az igazgató emlékeztetett arra, hogy a prototípus után az utolsó széria egyik darabja is az igazgatósághoz került. Ezt követően arról beszélt, mennyire fontos előrelépés a gépjárműfecskendő rendszerbeállítása, hiszen jelentősen erősödik Békés megye védelmi rendszere.
Az átadást követően Marti Miklós Nándor református lelki pásztor megáldotta a gépjármű-fecskendőt és a szintén újonnan, a Generali Biztosító Zrt. jóvoltából beszerzett katasztrófavédelmi műveleti szolgálati gépjárművet, valamint a személyi állományt. A rendezvény zárásaként Kiss András igazgató mondott pohárköszöntőt.
A most átadott Heros Aquadux-X 4000 típusú tűzoltó gépjárműfecskendő négyezer liter oltóanyagot szállít, habképzőanyag-tartálya négyszáz literes. Az oltástechnikai berendezés legfontosabb eleme a járműbe épített nagynyomású Rosenbauer NH25 típusú szivattyú. A gépjárműfecskendőbe épített berendezések, valamint a korszerű málhafelszerelések együttesen biztosítják, hogy a beavatkozó állomány, mind városi környezetben, mind lakott területen kívül, valamint nehéz terepviszonyok között is garantálja a gyors a kárhelyszínre jutást és hatékony beavatkozást.
Az új gépjárműfecskendő mellett egy Volkswagen Amarok típusú terepjáróval is gazdagodott az igazgatóság gépjármű állománya. A tűzoltási, műszaki mentési, tűzvizsgálati és hatósági tevékenységet végző KMSZ új autóinak málhaterét a BM Heros Zrt. alakította ki, a szükséges felszereléseket a főigazgatóság biztosította.
A gépjárművek rendszerbe állításával tovább erősödik Békés megye tűzvédelme, a korszerű eszközök használatával hatékonyabbá válnak a beavatkozások, nő az emberek biztonsága megyénkben.
Fotó: Gombos Erik tű. hdgy.