Több mint hárommilliárdért adtak át gépjárműfecskendőket

2017. szeptember 21. 15:56

Huszonöt vadonatúj, hazai gyártású gépjárműfecskendőt, valamint öt, korábban hivatásos tűzoltóságokon szolgálatot teljesítő tűzoltóautót adtak át szeptember 21-én Budapesten, a Hősök terén. Ez az esemény adott alkalmat arra is, hogy a magyar fecskendőket gyártó cég bemutassa az általuk tervezett vízszállító jármű prototípusát.

Az ünnepségen részt vett dr. Pintér Sándor belügyminiszter, Tarlós István budapesti főpolgármester, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetése, a megyei katasztrófavédelmi igazgatók, a kirendeltségvezetők és a tűzoltóparancsnokok, a fecskendőket gyártó, illetve felújító BM HEROS Zrt. vezetői.
 
A rendezvény előtt a Katasztrófavédelem Központi Zenekara játszott térzenét a Hősök terén. A Himnusz hangjait követően először a belügyminiszter mondott köszöntőt. Pintér Sándor a zord időjárásra utalva úgy fogalmazott, a jelenlévők számára ez nem lehet meglepő, hiszen a tűzoltók számára az ilyen körülmények jelentik a hétköznapokat: „akkor kell szolgálni, amikor árvíz, amikor tűzeset van” – mondta a miniszter. A belügyi tárca vezetője emlékeztetett arra, a kormány hét éve Magyarország biztonságának növelését ígérte és ezt a vállalást lépésről lépésre teljesíti is. Hozzátette, a döntéshozók számára az ember volt a legfontosabb, ezért kezdték az átalakítást a tűzoltókkal. Mint Pintér Sándor felidézte, a tűzoltók megkapták a túlórákért járó, korábbról elmaradt pénzüket, létrejött a hivatásos életpályamodell, emelkedtek a bérek, új képzési és követelményrendszert vezettek be, és átalakult a katasztrófavédelem szervezete is. Mindehhez azonban szükség van megfelelő technikai felszerelésre is, elérkezett tehát a fejlesztések ideje – hangsúlyozta a belügyminiszter. Hozzátette, az új fecskendőket a gyakorlati igényekhez igazodva tervezték: vizsgálták a legeredményesebben használható technikát, a magyar építkezési szokásokat, a város- és településkultúrát, a leggyakrabban előforduló, megoldásra váró katasztrófahelyzeteket. Mindezek alapján készült el 2014-ben a Renault, a Rába és a BM HEROS együttműködésében a hazai gépjárműfecskendő prototípusa. A sorozatgyártás 2016-os elindulása után 2017-ben ötvennégy darab készült el, ebből kerül most huszonöt új gazdához. A felújított gépjárműfecskendőt átvevő önkéntes tűzoltó egyesületekhez szólva Pintér Sándor kiemelte: a kormány és a katasztrófavédelem számít az önkéntes segítőkre, kiemelt fontosságúként kezeli az önkéntes tűzoltóságokkal való együttműködést, ezért erősíti eszközparkjukat, működésük technikai hátterét.
 
A beszédet követően a belügyminiszter átadta az eseményt megörökítő emléklapokat és az indítókulcsokat az érintett megyei igazgatóknak, illetve az önkéntes tűzoltó egyesületek képviselőinek. Egy-egy HEROS-RÁBA AQUADOUX-X 4000-es típusú gépjárműfecskendőt kapott a főváros második, negyedik, tizenegyedik, tizenharmadik, tizenhetedik, tizenkilencedik és huszadik kerülete, valamint Debrecen, Győr, Keszthely, Kiskőrös, Komárom, Makó, Monor, Nyíregyháza, Pétervására, Pétfürdő, Salgótarján, Siklós, Siófok, Szarvas, Szekszárd, Szentes, Szigetszentmiklós és Szolnok hivatásos tűzoltósága. A kötegyáni (Békés megye), az igali (Somogy), a szalkszentmártoni (Bács-Kiskun), az ásványrárói (Győr-Moson-Sopron), valamint az őriszentpéteri (Vas) önkéntesekhez pedig egy-egy Mercedes Benz 814 típusú gépjárműből készített Rosenbauer TLF 1000 típusú gépjárműfecskendő került.
 
Az indítókulcsok után Pintér Sándor elismeréseket is átadott. A gépjárműfecskendők fejlesztése, gyártása, valamint az eszközök műszaki-technikai biztonságának fenntartása érdekében, huzamosabb időn keresztül végzett kiemelkedő munkájáért a belügyminiszter dicséretben részesítette Torma Jánost, a Rába Járműgyártó Kft. ügyvezető igazgatóját, Jenei Zsoltot, a BM HEROS Zrt. termelési igazgatóját, Nagy Gábor fejlesztési vezetőjét, Pintér Tibor fejlesztőmérnököt, valamint Lengyel István és Gulyás István lakatosokat.
 
Az átadást követően Tarlós István, Budapest főpolgármestere emelkedett szólásra. Elsőként arról beszélt, hogy a tűzoltói tevékenység nagy múltra tekint vissza Budapesten, hiszen már csaknem százötven éve alakult meg a gróf Széchenyi Ödön által életre hívott fővárosi hivatásos tűzoltóság. Az állandó készenléti szolgálat hamar igazolta létjogosultságát, mondta a főpolgármester, hiszen számos nagy tűzesetnél volt fontos tényező, hogy a tűzoltók gyorsan ki tudtak érkezni. Tarlós István elmondta azt is, az első magyar gőzfecskendő 1877-ben állt szolgálatba Budapesten, most pedig ugyancsak egy olyan alkalmat ünnepelhetünk, amikor hazai gyártású gépjárműfecskendő kerül a tűzoltókhoz. A városvezető kijelentette, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a tűzoltók milyen jelentős mértékben járulnak hozzá a fővárosiak élet- és vagyonbiztonságához, valamint Budapest biztonságos működtetéséhez. „A járműfejlesztés időszerűsége és indokoltsága vitathatatlan, hiszen ezek a járművek komoly napi igénybevételnek vannak kitéve… 2016-ban több mint hatezer tűzesethez és csaknem hétezer-ötszáz műszaki mentéshez, 2017-ben eddig négyezret meghaladó tűzesethez és több mint hatezer műszaki mentéshez kaptak riasztást a fővárosi tűzoltók.” Tarlós István úgy fogalmazott, a főváros önkormányzata biztosítottnak látja, hogy az emberek bármilyen veszély esetén, az év minden napján, a nap minden órájában számíthatnak a budapesti tűzoltókra.
 
Az ünnepség végén elhangzott a Szózat, majd a megjelentek közelről is megszemlélték a kiállított szereket.
 
A katasztrófavédelem harmadik éve dolgozik azon, hogy megújítsa, megfiatalítsa, egyben egységesebbé is tegye járműparkját, amelyben jelenleg csaknem negyven járműtípus található meg. A hazai tűzoltóautó-gyártás újraélesztése óta a mostani volt az ötödik alkalom, hogy magyar gyártású fecskendőt vehettek át a tűzoltóságok, a rendezvényen átadottakkal együtt már hetvenöt AQUADOUX-X 4000-es lát el szolgálatot. A négyezer literes gépjárműfecskendők összértéke meghaladja a 3,3 milliárd forintot, a fejlesztés a Katasztrófavédelmi rendszerek fejlesztése – tűzoltógépjármű-fecskendők rendszerbe állítása elnevezésű, KEHOP-1.6.0-15-2015-00001 projekt keretében valósul meg.
 
A Hősök terén mutatkozott be a magyar vízszállító gépjármű prototípusa is. A jármű tízezer literes beépített víztartállyal rendelkezik, a beépített Rosenbauer N25 típusú szivattyú percenként kétezer-ötszáz liter vizet képes szállítani, tíz bar üzemi nyomás mellett. A vízszállító jármű Renault K460 P6x6 típusú alvázt kapott, háromtengelyes kivitelű, közúton és terepen is képes haladni. A vízszállítók feladata, hogy a gépjárműfecskendők vízutánpótlását biztosítsák olyan helyen, ahol más forrásból nem szerezhető oltóvíz. Emellett szükség esetén önálló beavatkozó járműként is bevethetők tűzoltási feladatokra. A gépkocsivezető munkáját automatizált tengelykapcsolóval felszerelt sebességváltó segíti. A jármű a speciális beavatkozások esetére alkalmas menet közbeni oltásra, valamint rendelkezik a beavatkozásban résztvevő többi jármű vízellátásához, a gyors vízátadáshoz szükséges csatlakozókkal és berendezésekkel.
 
A rendezvény után tartott állófogadáson dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató mondott pohárköszöntőt. A tábornok köszönetet mondott a belügyminiszternek a tűzoltógépjármű-gyártás támogatásáért, gratulált a fejlesztésben résztvevő munkatársaknak a munkájukhoz és a kapott elismeréshez, a partnereknek, beszállítóknak pedig megköszönte a pontos, minőségi teljesítést. Az országos katasztrófavédelmi főigazgató kijelentette, a minőségnek többfajta fokmérője van, ezek közül kettőt ki is emelt. Az egyik, hogy hogyan vélekednek a fecskendőkről a felhasználók, vagyis a tűzoltók, a gépjárművezetők, márpedig, mint Góra Zoltán elmondta, tőlük pozitív visszajelzések érkeztek. A másik ilyen fokmérő, folytatta a vezérőrnagy, hogy van-e külső érdeklődés. A magyar gyártású fecskendők, illetve a Rába és a Heros által gyártott tűzoltótechnika iránt több külföldi országból is érdeklődtek, ami újabb távlatokkal kecsegtet. Végezetül a főigazgató reményét fejezte ki, hogy ez a projekt is sikerrel zárul.