Új tűzoltógépjármű Nagykanizsán

2017. május 15. 09:17

A megyei tűzoltónap keretében új tűzoltógépjárművet avattunk fel ma délelőtt Nagykanizsán, a Deák téren. Az ünneplő tűzoltókat Cseresnyés Péter államtitkár köszöntötte.

Immár huszonhat éve, hogy újra hivatalos ünnepnappá nyilvánították a tűzoltók számára május 4-ét Szent Flórián napját. A szentet – aki évszázadok óta áll példaként a tüzes mesterségek gyakorlói előtt – a környező országokban mindenütt ünneplik. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az idei évben a megyei tűzoltó napi ünnepségét ma délelőtt Nagykanizsán a Deák téren tartotta. A helyszín kiválasztásához az az örömteli esemény adott alapot, hogy az igazgatóság a közelmúltban átvehette már a második új hazai gyártású gépjárműfecskendőjét. Az első decemberben a megyeszékhelyen állt készenlétbe, az újabb pedig Nagykanizsán lát majd el szolgálatot.

Az ünnepség a tíz órakor szentmisével vette kezdetét a Jézus Szíve templomban, amely az élő és elhunyt tűzoltókért, valamint hozzátartozóikért került bemutatásra. Az ünnepség következő mozzanataként, a Deák Ferenc téren sorakoztak fel a hivatásos állomány tagjai, az önkéntes tűzoltók és a meghívott vendégek.

A beszédek sorát Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő úr köszöntő szavai nyitották, aki hangsúlyozta, hogy a tűzoltók elhivatottsága erősebb annál a félelemnél, amit nap-mint nap leküzdenek hivatásuk gyakorlása során. Szent Flórán  példája a hősiesség, a bátorság és az önfeláldozás mind a tűzoltó hivatás legfőbb erénye. Elismerését és dícséretét fejezte ki a tűzoltók által elvégzett munkáért mindazok nevében, akik ha bajba kerülnek várják és meg is kapják tőlük a várt segítséget.

Az ünnepséget Balogh László, a nagykanizsai Batthyányi Lajos Gimnázium igazgatója által elszavalt versek tették színesebbé.

Egri Gyula tűzoltó ezredes a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója ünnepi köszöntőjében Szent Flórián példáján keresztül emelte ki azt a kitartó és alázatos helytállást, amelyet a tűzoltók nap, mint nap tanúsítanak a lakosság biztonsága érdekében. Hangsúlyozta, hogy a tűzoltók munkájára – legyenek hivatásosok, önkormányzatiak, létesítményiek vagy önkéntesek – egyre nagyobb szüksége van a társadalomnak, hiszen fejlődő világunkban folyamatosan új és újabb veszélyforrások jelennek meg, amelyek kezelésére fel kell készülni. Köszöntőjében hangot adott annak, hogy a hősies helytállás mellett a szolgálat ellátásához jól képzett tűzoltókra és világszínvonalú felszerelésekre is szükség van. Ezt követően röviden bemutatta az Európai Unió Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósult „Tűzoltó gépjárműfecskendők rendszerbe állítása” elnevezésű projekt eredményeként átvett új hazai gyártású HEROS-RÁBA AQUADUX-X 4000 típusú tűzoltóautót.

Az ünnepi köszöntőt követően Szűcs Imre plébános a Római Katolikus Egyház szertartásának megfelelően megszentelte a gépjárműfecskendőt.

Tóth Nándor Nagykanizsa Megyei Jogú Város alpolgármestere örömét fejezte ki, hogy az új jármű elsősorban Nagykanizsa és környezet biztonságát szolgálja. Ünnepi szavait a hagyományos tűzoltó jelmondattal nyitotta: "Istennek dicsőség, egymásnak segítség!". Kiemelte, hogy a tűzoltóság jelentős biztonságot nyújt a lakosság számára, s mindenki azzal hajthatja nyugalomraesténként a fejét, hogy ha baj van, akkor biztosan jön a segítség.

Az ünnepség zárásaként elismerések átadására került sor.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója munkakörében végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként dicséretben és tárgyjutalomban részesítette a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományából:

  • Bajsz András tűzoltó alezredes, tűzoltósági főfelügyelőt,
  • Benkő Károly tűzoltó főtörzszászlós, műveletirányító referenst,
  • Farkas Eszter tűzoltó főtörzsőrmester, referenst,
  • Lengyel László tűzoltó őrnagy, kiemelt főelőadót,
  • Káli Anita titkárnőt,
  • Kemény Csaba tűzoltó őrnagy, kiemelt főelőadót,
  • Nagy Tibor tűzoltó százados, kiemelt főelőadót,
  • Németh Attila tűzoltó törzszászlós, műveletirányító referenst,
  • Tóth Erzsébet tűzoltó főhadnagy, főelőadó asszonyt,
  • Udvariné Jóna Erika tűzoltó százados, kiemelt főelőadó asszonyt,
  • Vinczéné Kovács Viktória előadó asszonyt.

A Zalaegerszegi Katasztrófavédelmi Kirendeltség állományából:

  • Bem József Ákos tűzoltó főtörzsőrmester, gépjárművezetőt,
  • Furján Zsolt tűzoltó főtörzsőrmester, beosztott tűzoltót,
  • Kis Jánostűzoltó főtörzsőrmester, beosztott tűzoltót,
  • Kiss Balázs tűzoltó zászlós , különlegesszer-kezelőt,
  • Lóránt Norbert tűzoltó törzszászlós , szerparancsnokot,
  • Lukács László tűzoltó főtörzsőrmester, gépjárművezetőt,
  • Ozsvári Roland Gábor tűzoltó főtörzsőrmester, beosztott tűzoltót,
  • Simon Péter tűzoltó törzszászlós, szerparancsnokot,
  • Soós Balázs tűzoltó főtörzsőrmester, gépjárművezetőt,
  • Szigeti Balázs tűzoltó őrmester, beosztott tűzoltót,
  • Tóth Levente tűzoltó őrmester, beosztott tűzoltót,
  • Ugranyecz Miklós tűzoltó főtörzsőrmester, gépjárművezetőt,
  • Ugranyecz Tamás tűzoltó törzsőrmester, gépjárművezetőt.

A Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség állományából:

  • Csik Imre tűzoltó főtörzsőrmester, gépjárművezetőt,
  • Csike Csaba tűzoltó törzsőrmester, beosztott tűzoltót,
  • Farsang Krisztián tűzoltó főtörzsőrmester, gépjárművezetőt,
  • Karsai Zsolt tűzoltó főtörzsőrmester, gépjárművezetőt,
  • Kránitz Antal tűzoltó főtörzsőrmester, gépjárművezetőt,
  • Laczó Ákos tűzoltó törzsőrmester, gépjárművezetőt,
  • Süle Roland tűzoltó főtörzsőrmester, gépjárművezetőt,
  • Tomasics János tűzoltó főtörzszászlós, szerparancsnokot,
  • Tömpe László tűzoltó zászlós, különlegesszer-kezelőt.

A Keszthelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség állományából:

  • Bittó Péter tű. őrmester, gépjárművezetőt,
  • Fleisch Márton tű. őrmester, gépjárművezetőt,
  • Kovács Dávid tű. őrmester, beosztott tűzoltót,
  • Molnár Richárd tű. őrmester, beosztott tűzoltót,
  • Németh Attila tű. őrmester, beosztott tűzoltót,
  • Porkoláb Imre tű. zászlós, szerparancsnokot,
  • Töreki Tibor Róbert tű. főtörzsőrmester, gépjárművezetőt.

Az ünnepséget állófogadás követte, ahol Bene Csaba úr, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke mondott pohárköszöntőt.

Képgaléria