Új tűzoltóautó Székesfehérváron

2016. december 28. 10:46

Gépjárműfecskendőket, magasból mentőt, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatokat kiszolgáló terepjárókat, illetve egy felújított gépjárműfecskendőt adott át december huszadikán a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Az összességében több mint 1,7 milliárd forintot érő eszközök tizenegy tűzoltóságra, hat megyei igazgatóságra, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központhoz, illetve a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra kerültek. Az egyik új tűzoltóautó a Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon fog szolgálatot teljesíteni.

Az átadási ünnepségen először dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, megbízott országos katasztrófavédelmi főigazgató mondott beszédet. A tizennégy és félmilliárd forintos forrást biztosító KEHOP-program keretében összesen száznyolc fecskendő áll majd rendszerbe. A tábornok köszönetet mondott a Generali Biztosító Zrt. felajánlásáért, az általuk biztosított százmillió forintból ugyanis hét olyan terepjárót lehetett venni, amely a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatok munkáját segíti majd.

 „Ma a biztonság a legfontosabb közösségi érték, amelynek elérése érdekében mindent meg kell tenni. És ez a mai nap nagyon fontos lépés, hogy a mentő tűzvédelem területén, ezen a fontos biztonsági területen előrébb lépjünk.” – kezdte köszöntőjét dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. A miniszterhelyettes hozzátette, az idén már harmadszor adnak át gépjárműveket, felszereléseket, külön öröm, hogy a fecskendők magyar gyártásúak.

A beszédek után Kontrát Károly államtitkár és Góra Zoltán főigazgató átadta a gépjárművek  jelképes indítókulcsát a területileg illetékes igazgatóságok vezetőinek. A Fejér megyei tűzvédelem hatékonyságát jelentős mértékben nővelő tűzoltóautó kulcsát Magosi Lajos tűzoltó ezredes, Fejér megyei katasztrófavédelmi igazgató vette át.

Katasztrófavédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság új gépjárműfecskendője már a laktanyában várja az első bevetését. Erre akkor nyílik lehetőség, amint az új típushoz szükséges kezelővizsgákkal rendelkeznek a tűzoltók. A képzés befejezését követően a székesfehérvári tűzoltósághoz tartozó negyvenegy település állampolgárainak biztonsága továbbra is magas színvonalon szavatolható.

A HEROS-RÁBA AQUADUX-X 4000 típusú gépjárműfecskendő kialakításakor a tervezők az ország úthálózatát, domborzati és időjárási viszonyait, valamint a tűzoltók igényeit egyaránt figyelembe vették. Az alvázat a Rába Járműgyártó Kft., a felépítményt pedig a BM HEROS Zrt. gyártja. A fecskendő négyezer liter vizet szállít. A tűzoltástechnikai berendezések alapját a hab előállítására is képes Rosenbauer NH 25 típusú szivattyú adja. Normál nyomásfokozatnál 10 bar nyomáson 2000 liter/perc, magas nyomásfokozatnál 40 bar nyomással 250 liter/perc víz szállítására képes. A jármű, amely hat tűzoltó és a számukra szükséges személyi és beavatkozói felszerelés szállítására alkalmas, nemcsak városi környezetben, hanem lakott területen kívül, akár nehéz terepviszonyok között is jól használható.

Katasztrófavédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A projektről további információk itt olvashatóak.

http://regi.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_kehop_fejlesztes_index

Fotó: Jóri András, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság


Forrás és kép: https://fejer.katasztrofavedelem.hu/24277/hirek/135845/uj-tuzoltoauto-szekesfehervaron