Új gépjárműfecskendő a megyeszékhely karácsonyfája mellett

2016. december 28. 10:44

December 20-án tizenegy darab HEROS-RÁBA AQUADUX-X 4000 típusú gépjárműfecskendőt adott át a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a megyei igazgatóságoknak. Ebből egy fecskendő Zala megyébe került, amelynek az ünnepélyes felavatása és megáldását tartották a mai napon Zalaegerszegen.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a megyeszékhely vezetésének döntése alapján a karácsony és az ünnepek közeledtével az új gépjárműfecskendő ünnepélyes felavatásának és megáldásának legjobb helyszínéül Zalaegerszeg város karácsonyfája melletti teret választották.

Az ünnepségen Balaicz Zoltán, a település polgármestere elsőként köszönetét felezte ki, hogy ez az új, magyar gyártású gépjárműfecskendő innentől kezdve a zalai megyeszékhelyen fog szolgálni. Emlékeztetett, hogy 2012-ben egy nagy átalakuláson ment keresztül a tűzoltóság,a katasztrófavédelem azonban az itt élő emberek ebből semmit nem vettek észre, ez is bizonyítja a szervezet jó működését.  Kiemelte, hogy a múltban, a jelenben és a jövőben is a tűzoltók munkájára elismerően gondoltak és fognak gondolni Zalaegerszeg és környékének lakosai.

Az ünnepség következő mozzanata ként Egri Gyula tűzoltó ezredes a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója beszélt az új tűzoltójármű paramétereiről, használhatóságáról. Az ezredes beszédében megemlítette, hogy ezzel a járművel a katasztrófavédelem folytatja a tűzoltógépjárművek cseréjét célzó programot, amelynek köszönhetően járműparkja néhány év múlva homogén lesz, ennek köszönhetően a jövőben megyénkbe is érkeznek még új járművek.

A gépjárműfecskendőt Stróber László apátplébános Római Katolikus Egyház szokásainak megfelelően megszentelte és biztonságos, jó munkát kívánt a készenléti szeren szolgáló tűzoltóknak.

Ezt követően a település lakosai közül sokan, volt, aki gyermekeivel együtt tekintette meg az új járművet. A picik legnagyobb elégedettségének megfelelően, természetesen be is ülhettek a zalaegerszegi új „nagy piros autóba”.

HEROS-RÁBA AQUADUX-X 4000, a magyar gyártású tűzoltójármű:

A magyar tűzoltójármű kialakításakor a tervezők az ország úthálózatát, domborzati és időjárási viszonyait, valamint a tűzoltók igényeit egyaránt figyelembe vették. Az alvázat a Rába Járműgyártó Kft., a felépítményt pedig a BM HEROS Zrt. gyártja. A szállított vízmennyiség 4000 liter. A tűzoltástechnikai berendezések alapját a hab előállítására is képes Rosenbauer NH 25 típusú szivattyú adja. Normál nyomásfokozatnál 10 bar nyomáson 2000 liter/perc, magas nyomásfokozatnál 40 bar nyomással 250 liter/perc víz szállítására képes. 

A jármű tűzoltási és műszaki mentési feladatok elvégzésénél is kiválóan alkalmazható. Nemcsak városi környezetben, hanem lakott területen kívül, akár nehéz terepviszonyok között is jól használható. A jármű hat tűzoltó, és a számukra szükséges személyi és beavatkozói felszerelés szállítására alkalmas.


Forrás és kép: https://zala.katasztrofavedelem.hu/25939/hirek/200692/uj-gepjarmufecskendo-a-megyeszekhely-karacsonyfaja-mellett

Fotó: Dr. Albrecht Lóránt tű. százados - Zala MKI