Sokkoló rendezvénnyel mutatkozott be az új gépjárműfecskendő

2016. június 20. 17:23

Tatabányán 2016. június 17. és 19. között negyedik alkalommal rendezték meg a sörfesztivált, melynek keretén belül a segélyszervezetek egy közös mentési bemutatót tartottak.

A szimuláció egy tipikus „diszkó balesetet” mutatott be. A gyalogátkelőhelyen szabálytalanul áthaladó kerékpáros miatt, az egyik gépjármű vezetője elkapja a kormányt és frontálisan ütközik a szemből jövő gépjárművel. Az eset során öten sérültek, akik közül az egyik halálos sérülést szenved. A sérülteket a Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság képviselői játszották. A beavatkozást az Országos Mentőszolgálat, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a Tatabánya Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egységei hajtották végre. A bemutató annyira jól sikerült a résztvevőknek, a kihangosításnak és a narrációnak köszönhetően, hogy halálos sérülést szenvedett fiatalért szóló lélekharang alatt már több néző küzdött a sírással. Akik ezt a bemutatót megtekintették és hatása alá kerültek, biztos hogy ittasan nem fognak vezetni és a környezetüknek is ezt fogják tanítani.

A rendezvényt megragadva a Komárom-Esztergom Megyei Tűzmegelőzési Bizottság is felvilágosító kampányt folytatott a helyszínen. Ezen túlmenően a tatabányai lakosoknak itt lett bemutatva a „Katasztrófavédelmi rendszerek fejlesztése” projekt keretében, Magyarországon készült RÁBA gépjárműfecskendő.

Kapcsolódó képek: http://regi-komarom.katasztrofavedelem.hu/keptar/2/0/2542

Fotó: Deák István tű. alez.