Elektronikus VIZEK-en…

2017. január 18. 14:26

Szakmai napon tárgyalták meg a 2018 december végéig tartó „Mezőgazdasági vízhasználat információs és ellenőrzési keretrendszer” elnevezésű projekt részleteit a konzorcium képviselői a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. A január 18-án megtartott rendezvényen – rövid nevén – VIZEK-projekt általános bemutatása mellett azokról a feladatokról esett szó, amelyek a főigazgatóság érintett munkatársai előtt állnak az elkövetkező két évben.

A napot dr. Mógor Judit tű. ezredes, hatósági főigazgató-helyettes nyitotta meg. Először köszöntötte a konzorciumi partnerek, vagyis a Belügyminisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Földmérési és Távérzékelési Intézet, az Agrárgazdasági Kutató Intézet, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, illetve a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség képviselőit. A vízügyi, vízvédelmi hatósági feladatok nagyságrendjét érzékeltetve az ezredes elmondta, 2015-ben huszonkilenc-, tavaly pedig már harmincháromezer hatósági és szakhatósági eljárás zajlott, így nem szorulnak magyarázatra a projekt céljai. A főigazgató-helyettes úgy fogalmazott, a projekt közvetlen és közvetett eredményekkel jár majd, előbbiek esetében az elektronikus vízikönyvi nyilvántartás létrehozását, illetve a vízjogi engedélyezés folyamatának elektronizálását említette, utóbbiak közül pedig azt emelte ki, hogy az adatok digitális térben való kezelése a partnerek munkáját is hatékonyabbá teszi, csökkenti az adminisztrációs terheket és természetesen megkönnyíti az ügyfelek életét is.
 
A teljes nevén „Mezőgazdasági vízhasználat információs és ellenőrzési keretrendszer” (VIZEK) KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00023 projektet Kaszás Kata szakmai vezető, a Belügyminisztérium munkatársa mutatta be. Elmondta, annak célja a vízjogi eljárások, kiemelten az öntözéssel kapcsolatos eljárások elektronizálása, döntéstámogató, illetve integrált hatósági rendszer kialakítása, valamint az E-vízikönyv-nyilvántartás létrehozása. A szakértő részletesen szólt az egyes célokról, illetve felhívta a figyelmet arra is, hogy április végén meg kell kezdeni az alkalmazásfejlesztést, a munkát jövő év augusztus végéig kell befejezni, és a projekt zárásáig, vagyis 2018 év végéig meg kell ejteni például az adatintegrációt, illetve a felhasználók felkészítését is. Elhangzott az is, a katasztrófavédelem központi és területi szervezeteinek egyaránt jól meghatározható feladatai vannak a projektben.
 
A szakmai napon szó esett a VIZEK-projekt minőségbiztosításáról, a katasztrófavédelemnél a projekt végrehajtását támogató struktúráról és a projekt szakmai tartalmáról. Utóbbit Angyal István tű. alezredes, a projekt szakmai vezetője tárta a hallgatóság elé.
 
Mindezek mellett elhangzott, a főigazgatóság és területi szervek érintett munkatársai három munkacsoportban – a hatósági, a rendszerfelügyeleti és logisztikai, valamint a fejlesztési és térinformatikai munkacsoportban tevékenykednek. Az egyes munkacsoportok feladatait részletesen is ismertették a kollégák, végül szekcióüléseken folytatódott a szakmai nap munkája.