Áramfejlesztőket és szivattyúkat kaptak az önkéntes mentőszervezetek

. .

Kárfelszámoláshoz használható eszközökkel gyarapodott egy fővárosi és tizenöt Pest megyei önkéntes mentőszervezet. Az eszközöket a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon tartott ünnepségen vehették át a szervezetek képviselői február 19-én. A rendezvény része annak az uniós projektnek, amelynek keretében idén országszerte összesen kétszáz önkéntes mentőcsoport jut új eszközökhöz, modern járművekhez és felszerelésekhez, valamint képzési lehetőségekhez.

Fejlesztési lehetőségekkel támogatja az önkéntes mentőszervezeteket a katasztrófavédelem. A támogatás a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretén belül valósul meg, összesen 1 milliárd 500 millió forint értékben.
 
A katasztrófavédelem stratégiai partnerei, az önkéntes mentőszervezetek fontos feladatot látnak el – jelentette ki az átadáson dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos polgári védelmi főfelügyelője. A tábornok hangsúlyozta, a feladat közös, a tét pedig nagy, mégpedig a biztonság erősítése, az emberi életek védelme. Ez a közös feladat csak úgy teljesíthető sikeresen, ha a hivatásos szervek munkája kiegészül az önkéntes szereplők tevékenységével. Szükség van mindenkire a baj órájában – fogalmazott a tábornok, aki szemléletesen mutatta be, mire képesek azok az eszközök amelyek kedden végleges helyükre kerülnek: az áramfejlesztőkkel teljes Soroksár áramigénye kiszolgálható lenne, a zagyszivattyúkkal pedig a Feneketlen-tó vízét át lehetne emelni. A polgári védelmi főfelügyelő kiemelte, az uniós projekt célja az, hogy az önkéntes mentőszervezetek hatékonyabban készülhessenek fel a kárfelszámolás során adódó feladatokra, modern jármű- és eszközparkkal, korszerű tudással felvértezve kapcsolódjanak be a mentés, kárenyhítés és helyreállítás munkálataiba.
 
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon e cél érdekében kedden a Budapest Önkéntes Mentőszervezet mellett tizenöt Pest megyei járási és települési önkéntes szervezet képviselője vehette át az országos főfelügyelőtől, valamint Varga Ferenc tű. dandártábornok, fővárosi katasztrófavédelmi igazgatótól és Branyiczky Márk tű. ezredes, Pest megyei katasztrófavédelmi igazgatótól a projekt első ütemében beszerzett áramfejlesztőket és zagyszivattyúkat. Összesen harmincöt áramfejlesztő és ugyanennyi zagyszivattyú talált gazdára az ünnepségen. Az év folyamán ezzel együtt ötszázhúsz szivattyút ás áramfejlesztőt juttatnak el az országban működő önkéntes csoportokhoz.
 
Az önkénteseknek nyújtandó támogatás a továbbiakban negyvenöt terepjárót, ugyanennyi utánfutós quadot, valamint kétszáztíz utánfutót, húsz fűthető sátort, húsz reflektort, kilencszázhatvankét, tűzoltóknak való bevetési védőruházatot, valamint hatszáznegyven egyéni, speciális védőruhát tartalmaz. A pályázat keretein belül az új eszközök alkalmazásához kapcsolódó képzések is megkezdődnek a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban, ahol a hét közepén húsz mentor felkészítése indul el. Május végéig a mentorok az ország minden részébe eljutnak, hogy helyben képezzék ki a mentőszervezetek önkénteseit.

Fotó: Dudás Tamás tű.zls.