Ünnepi állománygyűlés és eszközök átadása

2019. március 01. 14:02

A Polgári Védelem Világnapja alkalmából szervezett ünnepséget követően sor került KEHOP 1.6.0-15-2016-00017 „Önkéntes mentőszervezetek fejlesztése és felkészítése” című projektben pályázók elnyert eszközeinek átadására.

Ünnepi beszédében Gerebenics Károly tű. alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnöke kiemelte, a mai napon azokra az elődeinkre emlékezünk, akik a polgári védelem területén tevékenykedtek, akik a legszörnyűbb körülmények között is – a humanitárius eszmét szem előtt tartva – dolgoztak és tettek meg mindent a lakosság védelméért.

Ezt követően Varga Béla tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója a katasztrófavédelem munkájának segítése, támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként ajándéktárgyat adományozott a Záhony Polgármesteri Hivatal műszaki ügyintézőjének Dóka Magdolna Asszonynak, Kölcse Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjének Szabó István Úrnak, a Tiszanagyfalui Általános Iskola tanárának Hornok Zsolt Úrnak, a Mátészalkai mentőállomás mentőtisztjének Bere László Úrnak. Baleset helyszínén tanúsított példás helytállásáért Igazgató Úr ajándéktárgyat adományozott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Mátészalkai Rendőrkapitányság, Nagyecsed Rendőrőrs, Rendészeti Alosztály körzeti megbízottjának Málik Tamás r. főtörzsőrmester Úrnak. 

Elismeréseket adott át a Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnöke, Gerebenics Károly tű. alezredes is. Tárgyjutalomban részesült Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakossága védelme érdekében végezett kiemelkedő munkája elismeréseként Sajtos Sándor tű. százados, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kiemelt főelőadója, Horváth Ernő György tű. százados, katasztrófavédelmi megbízott, valamint Kómár Csaba rendvédelmi alkalmazott.

Az ünnepséget követően került sor az uniós projekt keretében beszerzett eszközök átadására. Varga Béla igazgató beszédében elmondta, idén országszerte összesen kétszáz önkéntes mentőcsoport jut új eszközökhöz, modern járművekhez és felszerelésekhez, valamint képzési lehetőségekhez. Pénteken tizenöt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében működő önkéntes mentőszervezet részére került átadásra több kárfelszámoláshoz használható eszköz, összesen húsz áramfejlesztő és tizenkilenc zagyszivattyú.

Pénteken a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon tartott ünnepségen Dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató a katasztrófavédelem munkájának támogatása terén kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként ajándéktárgyat adományozott Gacsályi Józsefnek, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Szatmári Szakaszmérnökség területi felügyelőjének.

Fotó: Várkonyi Edina - SZSZBMKI