Projekt részletek aloldal fejlécképe

Mentőszervezetek pályázatai 2021

A korábbi évekhez hasonlóan a katasztrófavédelem 2021-ben is kiírja azt a pályázatot, amely az önkéntes mentőszervezetek tevékenységéhez kapcsolódó járművek, ruházati termékek, működési költségek finanszírozására nyújt támogatást a központi költségvetésből. 

 

Az önkéntes mentőcsoportok megalakítását és működésük szervezett kereteinek megteremtését kilenc évvel ezelőtt kezdeményezte a katasztrófavédelem. A központi, majd a területi rendeltetésű mentőszervezetek megalakítása és minősítése után a járási és települési szintű szervezeteket hívták életre. Ezek a csapatok ma már jól kiegészítik a hivatásos katasztrófavédelmi egységek munkáját, képesek a hivatásosok irányításával hatékonyan működni. 

 

Az önkéntes mentőszervezetek erősítésével mindig is a települések önvédelmi képességének növelése volt a cél. A szervezetek bevonásával többen vállalhatnak helyben szerepet a károk felszámolásában és a helyreállítási munkálatokban. Jelenleg országosan több mint húszezer önkéntes áll beavatkozásra készen az emberek biztonsága érdekében. 

 

Az utóbbi években nemcsak a mentőszervezetekben tevékenykedők létszáma, hanem a beavatkozások száma is emelkedett, tavaly már kétezer-kétszáz katasztrófavédelmi műveletben vettek részt az önkéntes mentőszervezetek. A beavatkozásokhoz azonban nemcsak elhivatottságra és szakmai tudásra, hanem megfelelő felszereltségre, a kor kihívásainak megfelelő eszközökre is szükség van. 

 

A pályázatokat a mentőcsapatoknak a kiírástól számított 25 napon belül, azaz 2021. március 26-ig kell benyújtaniuk az illetékes katasztrófavédelmi kirendeltséghez. A pályázatok végső elbírálása, a támogatási javaslat jóváhagyása legkésőbb a kiírást követően 75 nap múlva, vagyis május közepéig megtörténik.