Térinformatikai terepgyakorlat Kemecsén

2014. július 04. 14:32

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság informatikai osztályának szervezésében megtartott múlt heti megyei tereptan gyakorlat célja az volt, hogy széles körben megismerhessék a résztvevők, hogy éles helyzetben milyen adatgyűjtési feladatok merülhetnek fel és azokat hogyan lehet a rendelkezésre álló eszközökkel végrehajtani.

A gyakorlat helyszínének Kemecse külterületén található töltéssel körbevett 60 hektáros nádas adott helyet, melynek kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy minél kevesebb tájékozódási pont legyen adott, ezzel is rákényszerítve a résztvevőket, hogy eszközeikre hagyatkozzanak.

A gyakorlaton 28 fő vett részt, akik háromfős csoportokban hajtották végre az előre meghatározott feladatokat, EDR rádión megvalósított koordinációval. A feladatok között volt kijelölt pontok koordinátájának meghatározása (pl.: töltés átszakadás, buzgárok pontos helyének bemérése), nyomvonalak rögzítése, területmérések (pl.: leégett nádas vagy belvizes terület mérése hektárban). A résztvevők oktatást kaptak arra vonatkozóan is, hogy az összegyűjtött digitális adatokat hogyan tudják lementeni, illetve eljuttatni az igazgatóság térinformatikusának. Bemutatták azt is, hogy a lementett szabványos adatokat hogyan lehet azonnal megjeleníteni Google térképeken is – ezzel biztosítva az azonnali döntéstámogatást a kárhelyszínen.

A gyakorlat végrehajtása sikeres volt, a résztvevők minden feladatot eredményesen elvégeztek.

Előzmény:

Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP 1.1.10.) keretein belül országos szinten központosított térinformatikai rendszert építettek ki a katasztrófavédelemnél a tavalyi évben.
Az alkalmazott térinformatikai rendszer csak akkor használható hatékonyan és eredményesen, ha az elérhető térképi adatok, információk a lehető legfrissebbek. A pályázat keretében a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon is 13 darab Garmin Dakota 20-as terepi GPS eszközt vásároltak, amely a térinformatikai adatgyűjtést hivatott támogatni.