Uniós pénzből újul meg a katasztrófavédelem informatikai rendszere

2013. szeptember 24. 15:14

Célegyenesbe ért a katasztrófavédelem informatikai és térinformatikai rendszerét fejleszteni és egységesíteni hivatott, száz százalékban uniós forrásból finanszírozott projekt – derült ki a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon tartott hétfői sajtótájékoztatón. A főigazgatóság informatikai főosztályának vezetője elmondta: a katasztrófavédelem informatikai eszközeinek csaknem egynegyedét cserélik le az év végéig, ami 1072 új eszköz beszerzését jelenti. Ezen túl térinformatikai fejlesztéseket valósítanak meg az uniós pénzből. A másfél milliárd forint értékű projektet ez év végéig kell lezárni, a megvalósítás időarányosan a tervek szerint halad – hangzott el a tájékoztatón.

Az Elektronikus Közigazgatási Operatív Program keretében valósul meg az másfél milliárd forint összértékű fejlesztési projekt, amelynek során elsősorban a megyei katasztrófavédelmi informatikai struktúrákat fejlesztik majd. A fejlesztésre azért van szükség, hogy a katasztrófavédelem döntéstámogató feladatait megfelelő környezetben végezhesse, és egyéb alkalmazási rendszereit is modern technikai környezetben futtathassa – szögezte le Tanka László tűzoltó ezredes. A fejlesztés érinti a katasztrófavédelem valamennyi megyei és fővárosi telephelyét, közte az országos főigazgatóság objektumait is.
 
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy számítógépes munkaállomásokat és szervereket cserélnek újakra, a szerverekkel együtt azok szünetmenetes áramellátását és a klimatizálását is megoldják. Kialakítanak továbbá egy biztonsági háttérobjektumot is, a katasztrófavédelem központi szervertermének „tükörképét” hozva létre, így növelve az adattárolás biztonságát.
 
A technikai fejlesztések után következik a komplex térinformatikai rendszerek kialakítása, amelyek a döntés-előkészítést hivatottak támogatni a katasztrófavédelemnél. Ennek során digitális alaptérképeket és szoftvereket szereznek be, és egyedi alkalmazásfejlesztéseket valósítanak meg. Utóbbiak valamennyi szakmai terület munkáját segítik a jövőben. Ilyen egyedi térinformatikai fejlesztésekkel szeretnék megoldani a polgári védelmi erők és eszközök nyilvántartását, a veszélyes áruk szállításának nyilvántartását, valamint a tűzoltógépjárművek nyilvántartását és nyomon követését.

A térinformatikai fejlesztések szükségességét a főigazgatóság informatikai főosztályának vezetője úgy magyarázta: az adatbázisokban évről évre összegyűlő rengeteg adat csupán egy számhalmazt jelent, amit nem könnyű gyorsan és hatékonyan felhasználni döntés-előkészítésekhez. Ám ha ugyanezeket az adatokat térképeken jelenítik meg, áttekinthetővé válnak az összefüggések, könnyebben értelmezhetők a bennük rejlő információk. Ugyancsak segíti a térinformatika a katasztrófavédelem tevékenységének bemutatását a témában kevésbé járatos emberek számára is – mondta Tanka László.
 
A mostani térinformatikai fejlesztések során egy digitális alaptérképet rendszeresítenek a katasztrófavédelemnél, ezekre pedig térképi rétegeket helyeznek el, különféle információkkal. A térképek az ország bármely pontjáról elérhetővé válnak, a megyéknél lévő eszközökkel (terepi adatgyűjtő eszközök) pedig adatokat is fel lehet vinni rájuk. Bizonyos térinformatikai alkalmazások már most is hatékonyan segítik a katasztrófavédelem munkáját – másfél éve éles üzemben így működik a teljes tűzoltósági riasztórendszer, azaz a tűzoltók teljes műveletirányítása. Ennek köszönhetően minden pillanatban tudni lehet, melyik tűzoltóautó merre jár – érzékeltette az ezredes a rendszerben rejlő lehetőségeket. További példaként említette a veszélyesáru-szállítást, amelynek során a rendszer képes megjeleníteni veszélyeztetett területeket és útvonalakat, ezzel téve biztonságosabbá az ilyen áru szállítását, mivel így könnyen ki lehet választani a lakosság számára legkisebb kockázatot jelentő útvonalakat. 
 
Ugyancsak az uniós forrásból terveznek kialakítani fix és mobil vezetési pontokat a katasztrófavédelem intézményrendszerében. A fix vezetési pontot ahhoz az irányítóteremhez hasonlította Tanka László, amely az OKF operatív törzsének ad helyet és ahol a sajtótájékoztatót is tartották. Ezek a vezetési pontok lehetővé teszik majd, hogy katasztrófavédelmi veszélyhelyzet esetén az operatív munkát végző személyek huszonegyedik századi körülmények között, megfelelő informatikai támogatással végezhessék a döntés-előkészítést és az irányítást – szögezte le az ezredes. E pontok együttműködését (összeköttetését) is javítják, hiszen megyei redundáns adatátviteli utakat alakítanak ki. Ezen túl mobil vezetési pontokat is létrehoznak – ezt úgy kell elképzelni, hogy a szükséges technikai eszközöket, számítástechnikát gépjárművekre szerelik fel. A fix vezetési pontok esetében teljesen „szűz” beruházásokról van szó – az uniós pénzekből alakítják ki a termeket és szerzik be a szükséges irodabútorokat, természetesen a számítástechnikai eszközöket is. A mobil vezetési pontok esetében meglévő gépjárműveken végzik el a felépítmény cseréjét, a szükséges újításokkal.
 
Ezen túlmenően két teszt- és oktatókabinet is felépül a projekt során. Ezek részben a bevezetendő új rendszerek biztonságos tesztelését és beüzemelését szolgálják majd, valamint az állomány képzését javítják.
 
A projekt nagyságrendjét érzékeltetendő Tanka László elmondta: a csomag mintegy húsz közbeszerzési eljárásra tagozódik, ennek fele kisebb közbeszerzéseket jelent, míg a másik fele nagy nemzetközi vagy nemzeti értékhatárt elérő közbeszerzés. A projekt megvalósítása célegyenesbe érkezett, a hardver eszközöket már leszállították, a hátralévő feladatokat az elkövetkező hónapokban végzik, ahogy az elszámolást és kifizetések ütemezését is.