Jöhetnek a tömlős mobilgátak

2014. augusztus 07. 13:46

Augusztus hetedikén a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettese és a közbeszerzésen nyertes svájci cég képviselője aláírta azt a szerződést, amely alapján tömlős mobilgátak érkeznek Magyarországra. A Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében megvalósuló projekten belül csaknem hatszázmillió forint értékben szállít a cég mobilgátelemeket, tartozékokat, illetve a tároláshoz és mozgatásához szükséges konténereket.

A szerződést dr. Tollár Tibor, tű. dandártábornok, gazdasági főigazgató-helyettes és a Beaver Schutzsysteme AG részéről Andreas Fridolin Roos látta el kézjegyével. A svájci cég tizenkét és fél kilométernyi szakaszhoz elegendő mobilgátelemet, tartozékokat és öt konténert hoz Magyarországra, ezek értéke összesen 591 és félmillió forint. A mobilgátak első részletét az idén decemberben, a teljes mennyiséget jövő februárig kapja meg a hazai árvízvédelem.
 
A vízzel feltölthető tömlős mobilgát hatékony védelmet nyújt a hirtelen kialakuló árvizek ellen, de alkalmas a lassú lefolyású árvizeknél szükséges szakaszvédekezésre és a mentőerők tehermentesítésére is. Rendkívül gyorsan bevethető, telepítéséhez kevés emberre van szükség, rögzítés nélkül használható homokon, füvön, kavicson, zúzott kövön, aszfalton, betonon. Alkalmazható bel- és külterületen, tárolása egyszerű, könnyen szállítható, és ami különösen fontos, környezetbarát, így használata során nem keletkezik veszélyes hulladék. A mobilgátak hosszú ideje számítanak rendszeresen alkalmazott és megbízható védekezési eszköznek Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban. A mobilgát gyors védelmet jelent nehezen megközelíthető, rossz közlekedési infrastruktúrával rendelkező településeken is, hiszen működtetéséhez nincs szükség jelentős emberi erőkre, illetve eszközökre, emellett kiváltja, illetve jól kiegészíti a homokzsákos védekezést.
 
A mobilgát beszerzése a BM OKF által 2012-ben elnyert Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében megvalósult meg. A projekt célja az árvizekkel szemben történő védekezési képesség növelése és ezáltal a lakosság és az anyagi javak védelmének hatékonyabb biztosítása.

Fotó: FKI videócsoport és Jóri András - BM OKF