Négy ország részvételével a vizek kártételei ellen védekeznek a Felső-Tisza mentén

2017. április 05. 15:38

Április első hetében az European Water Aid projekt (EUWA) keretében nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlatot tartanak, amelyen a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei mellett a horvát, a szlovák és a szerb katasztrófavédelmi szervek, továbbá a Magyar Vöröskereszt, a Fővárosi Vízművek Zrt. és a Belgrádi Vízművek munkatársai is részt vesznek.

Szabolcsveresmart és a településhez tartozó Rétközi tó ad helyet annak a  nagyszabású nemzetközi gyakorlatnak, amelynek középpontjában a vizek kártételei elleni védekezés áll, és amelynek során egy erre az alkalomra konstruált helyzetben kell bizonyítania a hetvenkilenc eszközzel dolgozó háromszáznegyven résztvevőnek.
 
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb folyója a Tisza, kétszázötven kilométer hosszan folyik a megyében. Nem véletlen tehát, hogy a gyakorlatban résztvevőknek egy nagyobb árvízi helyzetben adódó feladatokat kell megoldaniuk a csaknem egyhetes nemzetközi gyakorlat során, ez idő alatt a segítségkérés és a segítségnyújtás folyamatát és a hazánkba érkezett nemzetközi csapatok helyi erőkkel való együttműködését gyakorolják helyi szinten és az Európai Unió Polgári Védelmi Mechanizmusa  szintjén egyaránt.  
 
A gyakorlat forgatókönyve szerint az Ukrajnából érkező árhullám, valamint a jelentős mennyiségű csapadék miatt a gát átszakadt, a település víz alá került. A hazai szakemberek erői és eszközei nem bizonyultak elegendőnek, ezért kértek nemzetközi segítséget. A tavon utcákat és épületeket alakítottak ki, a gyakorlat szereplőinek innen kell megszervezniük és végrehajtaniuk a bajba jutott emberek mentését, de a feladatok között szerepel az állatok és az értékek mentése is. A mentőcsapatok mellett tucatnyi statiszta tette még életszerűbbé a gyakorlatot.
 
Az EUWA projekt vezetője, Jackovics Péter tű. ezredes, a BM OKF Veszélyhelyzet-kezelési Főosztályának vezetője kiemelte: a gyakorlat keretében a víztisztítást, az árvízi védekezést, a vízkárelhárítást és a lakosságtájékoztatást is tesztelik a nemzetközi együttműködőknél.
 
A tizennyolc hónapos program idején több munkaműhelyben készítették elő a 2016. novemberi nemzetközi törzsvezetési és az e héten zajló terepgyakorlatot a résztvevők. A Szabolcsveresmarti víztározóhoz tervezett feladatok végrehajtásában a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Vöröskereszt is részt vesz, azt a BM OKF Országos Polgári Védelmi Főfelügyelősége koordinálja. 
 

Fotó: Dóka Imre tűzoltó főhadnagy, megyei szóvivő; Pavol Dubaj (Szlovákia)