Mérséklődik a szúnyogártalom
2019. július 22. 12:35
Az elmúlt hetekben rendkívül intenzív volt a szúnyogok elleni védekezés. Hetente több mint százezer hektáron avatkoztak be a vérszívók számának csökkentése érdekében, csaknem 1200 településen gyérítették a szúnyogokat. A szakemberek eddig több mint 700 ezer hektárnyi területet kezeltek. Számos olyan területen is gyérítettek, ahol az előző években nem okoztak gondot a szúnyogok, egyes településeken többször is meg kellett ismételni a munkákat. A következő napokban a Szigetközben, Komárom, Baja, Mohács térségében, kilenc budapesti kerületben, valamint Szolnokon és a környező településeken, a Velencei-tónál és Baranya megyében dolgoznak majd a szakemberek. Észak-Magyarországon és az Alföldön korábban még nem kezelt településeken vált szükségessé a beavatkozás.
Az Európai Unió területén belül előreláthatóan 2020-tól tiltják a kifejlett szúnyogok ellen alkalmazható készítmények légi úton történő kijuttatását. A katasztrófavédelem által irányított országos szúnyoggyérítési program során jelenleg is az irtószer mintegy 40 százalékát földi úton juttatják ki a szakemberek. Ennek előnye az, hogy a munkálatok napnyugta után zajlanak, akár éjszaka is lehet permetezni a vérszívókat, mindezt a méhek veszélyeztetése nélkül. A szúnyoggyérítés tehát a földi kémiai gyérítésre fordított kapacitások növelésével megvalósítható lesz. Kémiai szúnyoggyérítésre jelenleg is kizárólag a települések belterületén van lehetőség, földi úton minden olyan hely elérhető, amelyet korábban repülőről kezeltek.
A lárvagyérítésre jelenleg alkalmazható biológiai készítményt a jövőben is ki lehet majd juttatni repülőről. A katasztrófavédelem célja, hogy növelje a biológiai módszerrel kezelhető területek nagyságát, ezzel is csökkentve a szúnyogok utánpótlását.
A kifejlett szúnyogok elleni kémiai permetezéshez használt hatóanyagot rendkívül alacsony dózisban alkalmazzák, mindössze 0,6-1 grammot juttatnak ki hektáronként, tizedét a mezőgazdaságban alkalmazott mennyiségnek. Ennek köszönhetően csak az érzékenyebb repülő rovarokra van hatással, a rovarevő madarak nem maradnak táplálék nélkül a szúnyogirtást követően. A ilyen minimális mennyiségben alkalmazott irtószer emberekre, háziállatokra és növényekre nem jelent kockázatot.
A települések egyedi értesítést kapnak a kivitelezés pontos időpontjáról és módjáról, valamint az alábbi linken is nyomon lehet követni a heti program részleteit:
http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_szunyog2019_hetiprogramok
A csapadékos idő után közvetlen környezetünkben a szúnyoglárvák kifejlődésére alkalmas vízfelület jön létre. A szúnyogok számát csökkentő ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi Központ egy plakátot és egy tájékoztatót készített, amelyek az alábbi linkeken érhetők el:
https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/WN_lakossagi_tajekoztato/szunyog_plakat.html
https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/WN_lakossagi_tajekoztato/szunyog_tajekoztato.html