Nemzetközi képzés Tolna vármegyében
2024. augusztus 30. 08:48
Nemzetközi városi kutatás-mentés irányító (UCC) tanfolyam helyszíne volt augusztus 26-30. között Dombóvár-Gunaras. A képzés keretében a városi kutató-mentő csapatok ENSZ INSARAG szabályok szerinti irányításának rendszerét ismerhették meg és gyakorolhatták a hazai és külföldi mentőcsapatok tagjai, összesen harmincegyen.
A tanfolyamot dr. Hábermayer Tamás tű. ezredes, A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese nyitotta meg, majd dr. Jackovics Péter tű. ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság veszélyhelyzet-kezelési főosztályának vezetője köszöntötte a résztvevőket.
A földrengés sújtotta kárhelyszíneken kereső-kutatási és személymentést végző mentőcsapatok tevekénységének koordinációja azért fontos, hogy az esemény bekövetkezését követő rövid időben – amikor még van esély élő emberek kimentésére – minél hatékonyabban lehessen a munkát szervezni; a kárhelyszíneket azonosítani, elosztani, az erőforrásokat biztosítani és az információkat megosztani.
A tanfolyamra jelentkezők között a hazai HUNOR hivatásos és a HUSZÁR önkéntes mentőszervezetek tagjai mellet számos külföldi – spanyol, török, lengyel, cseh, bolgár és angol – mentőcsapat tagjai is részt vettek. A nemzetközi képzés szakmai színvonalát neves külföldi trénerek emelték.
A képzés tárgyát az alapvetően elektronikus adatgyűjtésre (ICMS) épülő rendszer elemei képezték, így a kárhelyszínre érkező csapatok regisztrálását, informálását biztosító beléptető pont (RDC), a kárhelyi adatgyűjtés módszertana, valamint a beérkező adatokat feldolgozó, értékelő és irányító központ (UCC, SCC) tematikája volt napirenden.
Az ENSZ INSARAG által kidolgozott nemzetközi irányítási rendszer működtetésének szabályait tematikus elméleti oktatások során ismerhették meg a hallgatók, az azokat követő szituációs gyakorlatok során pedig alkalmazhatták is ismereteiket. A képzés során a hallgatók mellett résztvevő nemzetközi trénerek folyamatba építve segítették a tananyag megértését és elsajátítását.
A gyakorlat első két napját Dombóvár-Gunarason tartották a szervezők, majd a nagymányoki brikettgyárban és a Kisújbánya-Óbánya területén valós kárhelyszínt szimuláló terepviszonyok és romosított környezeti elemek a gyakorlásra biztosítottak realisztikus lehetőséget.
Az elméleti képzés és a tanultak gyakorlati megvalósítása mellett a hét országból érkezett szakemberek a tapasztalataikat kötetlenebb keretek között, egy balatoni sétahajózás és egy balatonföldvári vacsora során is megoszthatták egymással.