Tanévnyitó a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

2021. szeptember 07.

Országépítő feladatnak nevezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tíz évvel ezelőtti létrehozását a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára az intézmény szeptember hetediki központi tanévnyitóján.

Fürjes Balázs azt mondta, hogy a polgári kormány tizenkét évvel ezelőtt kezdte meg országépítő munkáját, és az egyetem, valamint a Ludovika Campus létrehozása, az Orczy-park megújítása mutatja, milyen jövőkép és célkitűzések alapozzák meg ezt a munkát. Az államtitkár úgy fogalmazott, ahhoz, hogy az ország szabad maradhasson, „olyan emberekre van szükség, akik fel tudják tenni a helyes kérdéseket, megtalálják a megfelelő válaszokat és ezeknek megfelelően cselekednek is. Olyan emberekre van szükség, akik a mindennapokban és az élet különleges pillanataiban is hűségesen és elkötelezetten szolgálják a hazát”. Fürjes Balázs a tanévnyitón beszélt arról is, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem most induló évfolyamára negyedével többen jelentkeztek, mint az elmúlt esztendőben, vagyis tetten érhető a közszolgálati hivatások elismertségének erősödése.

Koltay András, az egyetem rektora beszédében az elsőéves hallgatókhoz szólva kiemelte: nemes, nagy felelősséggel járó, életre szóló hivatást választottak. Az intézmény azt szeretné, hogy hallgatói ismerjék meg a világot, lássanak és tapasztaljanak, de itt, Magyarországon találják meg a boldogulásukat. Feladatuk, hogy sorsfordító, nehéz időkben, vagy a prosperitás alatt is helyt álljanak, segítsék hazájukat, annak polgárait – fogalmazott a rektor. 

 

Forrás: MTI

Fotó: NKE