444 településen és 6 budapesti kerületben lesz szúnyoggyérítés

2024. július 15. 11:12

Tizenhat vármegye négyszáznegyvennégy településén és Budapest hat kerületében, összesen 86 ezer hektáron lesz a héten szúnyoggyérítés. A következő napokban Komárom térségében, Budapest érintett kerületeiben, a Csepel-sziget, Dunaújváros, Szekszárd, Baja és Mohács térségében, továbbá a Dráva mentén, a vízpart közeli településeken lesznek kezelések. Ezen kívül Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala vármegye számos településén várhatóak földi kémiai beavatkozások. A nagy hőségre tekintettel légi kémiai kezelésekre továbbra sem kerül sor, mivel az csak a napnyugtát megelőzően kivitelezhető, amikor a meleg miatt még alig repülnek a szúnyogok. A gyérítések pontos ütemezése megtalálható a katasztrófavédelem honlapján.

A kánikulában a szúnyogok viselkedése is megváltozik, az aktivitásuk későbbre tolódik, de továbbra is tömegesen vannak jelen. A Dunántúlon a legerősebb a szúnyogártalom, ahol a korábbi áradások és esőzések miatt nagy számban jelentek meg. A nappali forróságot a legtöbb szúnyogfaj elkerüli, igyekeznek árnyékos területeken, fák és bokrok védelmében átvészelni a meleget. Napnyugta után, a szokásosnál akár több órával később találkozhatunk a vérszívókkal, azonban vannak olyan fajok, amelyek az extrém hőmérsékleti viszonyokat is jól tűrik. Az inváziós fajok a lakókörnyezetünkben fejlődnek, míg az árterületekről a hazánkban honos szúnyogok repülnek ki. 

A legtöbb helyen már felszáradtak a szúnyogok utánpótlását biztosító árterületek, így a lárvák számát csökkentő szervezett biológiai gyérítések lezárultak. A kifejlett szúnyogok elleni védekezéseket földi úton, a települések lakott részein végzik, platós gépjárműre szerelt permetező berendezésekkel. A készítményt apró cseppekre bontva, nagyon alacsony dózisban juttatják ki az esti és éjszakai órákban, így a méhekre és más nappal aktív rovarokra nincs hatással a beavatkozás. 

Ön is védekezzen a szúnyogok ellen!

Lakossági tájékoztató a szúnyogok elleni védekezésről

Heti program

A heti kémiai szúnyoggyérítés térképes ábrázolása

 

Fotó: Szőke Péter BM OKF