Elstartolt a Grimpday

2024. június 14. 10:45

A belgiumi Namurban megkezdődött a hagyományos, több napos kötéltechnikai gyakorlat és verseny, amelynek a lényege az, hogy a világ minden tájáról érkezett, speciális mászótechnikával dolgozó csapatok a legelképesztőbb helyekre jutnak fel, illetve onnan le, miközben fáradhatatlanul dogoznak a bajbajutottak megmentésén. A technikai bravúrokat bemutató, egyúttal szakmai fejlődésre, tapasztalatcserére szolgáló verseny résztvevői között a HUNOR alpintechnikai alegysége is ott van.

Huszonnégy csapat nevezésével indult a verseny, amely már csütörtökön hajnalban különböző próbatételek elé állította az egységeket. A korai reggeli után ugyanis azonnal hozzá kellett kezdeniük a napi feladat kivitelezésének megtervezéséhez. A napi versenyfeladatok nem ismertek a csapatok előtt, a forgatókönyvek aznap derülnek ki, így a versenyzőknek minél gyorsabban kell megoldási tervet rögtönözniük, ráadásul csak a magukkal vitt eszközökre és felszerelésekre alapozhatnak. 

A leggyakoribbak a személymentésre vonatkozó forgatókönyvek, ezzel együtt az idei feladatok között szerepel az ikonikus építmény, az Atomium megmászása is. 

Az első napon jól teljesítettek a mieink, az Égető Szilárd tűzoltó főhadnagy által irányított egység huszonnégy csapat közül a nyolcadik helyen zárt. Igaz, ez a zárás már jócskán késő este történt, kis pihenő után péntek hajnalban már ismét egy újabb feladaton dolgoztak.

A nyolctagú csapat a versenyre hatszáz méter kötelet és több mint kétszázötven kilogrammnyi felszerelést vitt magával. A magyarok 2019-ben négy kontinens tizenhárom országának harminc mentőcsapata között a második helyezést szerezték meg, később Ázsiában is sikeresen bemutatkoztak, utóbbi viadalról a legkreatívabb csapat díját hozták el, összetettben az ötödikek lett.

A mostani verseny végeredménye szombatra várható.