Nagyobb biztonság az autópályákon

2024. január 31. 14:56

E-oltólándzsákat szerzett be és adományozott a katasztrófavédelemnek a Magyar Közút és a hazai autópályák jelentős részét üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt (MKIF Zrt.).

Január 31-én, szerda délután a Magyar Közút Nonprofit Zrt. dunakeszi mérnökségén Kertesi Tamás, az infrastruktúra-fejlesztő vezérigazgató-helyettese és Szilvai József Attila, a közút vezérigazgatója adta át jelképesen az új eszközöket Fülep Zoltán tű. dandártábornoknak, a katasztrófavédelem országos tűzoltósági főfelügyelőjének.

A katasztrófavédelem munkatársai eddig vármegyénként egy ilyen eszközzel rendelkeztek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a meglévő készlethez öt, míg az MKIF Zrt. nyolc újabb eszközzel járult hozzá.

Mint a rendezvényen elhangzott, egyre többen választják itthon is a plug-in hibrid vagy teljesen elektromos járműveket. A környezetbarát járművek terjedésével párhuzamosan az utóbbi években többször is előfordult, hogy egy égő elektromos jármű oltása miatt akár több órára is le kellett zárni egy-egy útszakaszt, ezzel jelentős fennakadást okozva a közlekedésben – mondta Kertesi Tamás, az MKIF Zrt. vezérigazgató-helyettese, hozzátéve, jelentős előrelépés, hogy még több tűzoltóság rendelkezik speciális eszközzel.

Az e-oltólándzsakészletek a hagyományos tűzoltási módszerhez képest jelentősen hatékonyabbá teszik az elektromos járművek oltását, így a mentés sokkal hatékonyabb, és a korlátozások időtartama is rövidül. Ezzel biztonságosabbá válik a közlekedés, és csökkennek a torlódások is – jelentette ki Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. 

Az e-oltólándzsák működéséről és használatáról már Fülep Zoltán tű. dandártábornok, a BM OKF országos tűzoltósági főfelügyelője tájékoztatta a sajtó képviselőit. Az újságírók használat közben is megtekinthették az e-oltólándzsát, amelynek alkalmazását a negyedik kerületi hivatásos tűzoltók mutatták be. Mindeközben a tábornok elmondta, hogy az eszközök olyan anyagból készültek, hogy az extrém magas hőt is képesek elviselni, ugyanakkor az áramütés ellen is védik a használót. Kialakításuknak köszönhetően az elektromos járművek akkumulátorcsomagját könnyen és gyorsan átszúrhatják a tűzoltók, így azon keresztül gyorsabban és hatékonyabban tudják bevezetni a vizet, hogy azt lehűthessék, és az esetleges robbanásveszélyt megakadályozzák.

Fotó: Szőke Péter BM OKF