Nemzetközi tanulmányúton a Katasztrófavédelmi Intézet tisztjelöltjei

2023. november 02. 08:11

Október végén kétnapos, a „Fiatal Polgári Védelmi Szakemberek Tanulmányútja” program keretében az Európai Polgári Védelem és Humanitárius Segítségnyújtási Műveletek Főigazgatósága által szervezett konferencián vettek részt a Katasztrófavédelmi Intézet tisztjelöltjei Brüsszelben.

A tanulmányi látogatáson Füri Bálint és Gál Barnabás harmadik évfolyamos katasztrófavédelmi műveleti szakirányos hallgató a polgári védelem és a katasztrófakockázat-kezelés különböző munkaterületeit bemutató gyakorlati és interaktív foglalkozások sorozatában rendezett konferencián vettek részt, valamint meglátogatták a Veszélyhelyzet-kezelési Koordinációs Központot. A program további célja, hogy fejlessze a résztvevők uniós polgári védelmi mechanizmussal kapcsolatos tudását, valamint elősegítse a polgári védelem európai dimenziójának jobb megértését. 

A programban országonként két szakember vehetett részt, akik még a kiutazás előtt részt vettek – online formában – egy, az uniós polgári védelmi mechanizmusról szóló angol nyelvű tájékoztatón, majd véletlenszerűen összeállított csapatokban mutatkoztak be egymásnak. Rövid előadások hangzottak el, ahol az országok képviselői közönség előtt, prezentációkkal mutatták be egymásnak munkájukat. Az Európai Polgári Védelem és Humanitárius Segítségnyújtási Műveletek Főigazgatósága több munkatársa is tartott előadást az uniós polgári védelmi mechanizmusról. 

A tisztjelöltek az első napon látogatást tettek a Veszélyhelyzet-kezelési Koordinációs Központban, a második napon pedig egy megtörtént katasztrófaeseményt dolgoztak fel, illetve annak következményeinek kezeléséhez dolgoztak ki kreatív javaslatokat.