Kazahsztánban is a legjobbak között

2023. szeptember 20. 10:33

Ötödik helyezést ért el, számtalan különdíjat kapott, de mindenekelőtt méltóképpen képviselte Európát a HUNOR Mentőszervezet a kazahsztáni Almatiban tartott „Kazspas” hegyimentőversenyen. A tízfős csapat a hat napon át tartó, extrém nehéz versenyt megelőzően szeptember 11-étől a „Zher 2023” elnevezésű nemzetközi gyakorlaton is részt vett, ezt követően indult a „Rock City – Astana” kiképzőközpont megméretésein.

A csapat szeptember 11-e és 20-a között tartózkodott Kazahsztánban, Almati városában. Az első napokban megtartott „Zher 2023” elnevezésű nemzetközi gyakorlat célja az volt, hogy összehangolja a földrengések helyszínén dolgozó mentőegységek tevékenységét.

Ezt követően a „Rock City – Astana” kiképzőközpontban tizenöt csapat versengett hat napon keresztül összetett versenyszámokban, a beszámolók szerint kíméletlen terepen, a hazaitól teljesen eltérő körülmények között.

A csapatok tábori körülmények között laktak azzal a céllal, hogy szélsőséges körülmények között vizsgázzon a felkészültség és a tűrőképesség. Mindemellett extrém feladatokkal terhelték, és komplex tudást igénylő kihívások elé állították a versenyzőket. A HUNOR bemutatkozását a kazahsztáni magyar konzul, Siklós Péter is segítette.

A verseny terepfutással kezdődött, mint később kiderült, ez csak a bemelegítés volt. A következő reggel veszélyesanyag-elhárítással indult, amelyet három óra múlva hegyi mentés, majd ugyancsak három óra múlva föld alatti járatból mentés követett, mindezt egy föld alatt teljesítendő ügyességi feladat zárta.

A következő napokban volt, hogy háromszintes labirintusban kellett gázszivárgást megszüntetniük, majd kimenteni a sérültet. Ezt mászással nehezített, komplikált hegyi mentés, egy igencsak összetett feladat, ahogy a versenyzők nevezték: „baleset-cunami” követte, amelynek helikopter, vonat, teherautó és személyautó is részese volt, ekkor egészségügyi ellátást is nyújtaniuk kellett a csapat tagjainak. 

A tematikus napok összetett búvárfeladatokkal folytatódtak. A csapat beszámolója szerint pár óra leforgása alatt öt feladatot kellet végrehajtaniuk. „Az elsőnél egy búvár beúszott egy bójához, jelzett, majd egy mentőbúvár utána ment, és társlélegeztetéssel kihozta a partra. A második egy vízimentő feladat volt, mentőeszközöket kellett célba dobni, és egy sérültet huszonöt méterről kimenteni. A harmadik feladat során csónakkal kellett szlalomozni, majd egy sérültet kimenteni” – számolt be Moldován András. A negyedik feladatban a búvár csónak biztosítása mellett egy bajbajutottat keresett meg, míg társát a partról biztosították, végül egy összetett feladat koronázta meg a napot: egy elsüllyedt autóból kellett sérülteket kihozniuk, feszítővágóval és fűrészel dolgozni a víz alatt, ahol egy ketrecben találták meg a bajbajutottakat. 

Az utolsó napon huszonöt kilométeres, különböző feladatokkal tűzdelt futást kellett teljesíteniük 877 méteres szintkülönbséggel. GPS-koordináták alapján tájékozódtak, érintve az ellenőrzőpontokat. Az első feladat értelmében saját kötelekből a szervezők által meghatározott hordágyat kellett készíteniük, és egy sérültet kézben cipelniük másfél kilométeren keresztül. A következő ponton egy újabb hordágyat állítottak össze szintén a rendelkezésükre álló anyagból, ezzel vitték le a sérültet egy meredek, másfél kilométeres ösvényen. A következő pontnál fa léceket kaptak, ezt kötéllel kombinálva újabb hordágyat készítettek, a rajta lévő sérültet ezúttal folyóparton cipelték másfél kilométeren keresztül, majd csónakba szálltak, fél kilométert eveztek, kiszállva pedig már jött is a következő feladat. Felmásztak egy hegyre, kötélpályát építettek, amelyen az egész csapatnak át kellett mennie, azt követően visszaszedték a felszerelést és visszafutottak a csónakhoz. Áteveztek a folyó túlpartjára, ott újabb hegymászás, kötéltechnikai feladat várta őket: egy kiépített kötélpályán mindenkinek karból át kellett húznia magát, majd újabb hegymászás következett, miközben egy sérültet egy embernek a hátára kellett venni és vele együtt leereszkedni. „Aztán futás a csónakhoz, két kilométer evezés, és végül öt kilométer futás fel a hegyre. Mindezzel még nem volt vége, két ellenőrző pont után húsz méteres szakadékból kellett egy embert felhúzni, újabb futás, egészségügyi ellátás, végül célbafutás…” – számolt be a csapat.

Minderre tíz óra állt a rendelkezésükre, és minden felszerelést vinniük kellett magukkal. 

A HUNOR tíz embere közül Kormos László tű. százados miniszteri dicséretet kapott, Ökrös Árpád tű. őrnagy pedig miniszteri oklevelet, mivel ő volt az egyetlen edző, aki aktívan is részt vett a feladatok megoldásában. A csapat számos pályabírói elismerésben is részesült a sérültkezelésért, az irányításért és az összmunkáért.

A HUNOR tíz tagja azon szakemberek közül került ki, akik a februári törökországi és szíriai földrengést követően a törökországi Antakya városában, éles helyzetben is bizonyították hozzáértésüket, felkészültségüket. Akkor tizenhét embert mentettek ki élve a romok alól pár nap alatt.

 

Fotók: Égető Szilárd, Moldován András, HUNOR