Tartalomjegyzék

Másfél hónap alatt huszonnégyen vesztették életüket lakástűzben

2020. november 30.

A fűtési szezon kezdete óta huszonnégy áldozatot szedtek a lakástüzek, az összesen csaknem tízezer négyzetméteren pusztító lángokban hatvan ember sérült meg. A legtöbb alkalommal a fővárosban, valamint Pest, Borsod, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyében kellett a tűzoltóknak ilyen esetnél beavatkozniuk.

A hétvégén is több áldozatot követeltek a tűzesetek. Péntek este a főváros ötödik kerületében, egy Szent István körúti lakásban berendezési tárgyak gyulladtak meg. A fővárosi tűzoltók kiérkezésekor a lakás már teljes terjedelmében égett, egy ember életén a gyors beavatkozás ellenére sem lehetett segíteni.  

Szombaton Komárom-Esztergom megyében, Környe településen, a Bem József utcában egy családi ház melléképületében vesztette életét egy ember tűzeset során, míg vasárnap Csongrád-Csanád megyében, Makón, a Fűrész utca egyik lakásának szobájában gyulladt ki az ágy, ahol egy ember halt meg. 

A lakásokban keletkező tüzek legfőbb kiváltó oka a tüzelő-fűtő berendezések helytelen használata, a dohányzás és az elektromos zárlat. Advent idején az adventi koszorúkra helyezett mécsesek is fokozott kockázatot jelentenek.

A tűzvizsgálatok azt mutatják, hogy a lakástüzek többsége valamilyen emberi tevékenységre vezethető vissza, oka sok esetben emberi mulasztás vagy gondatlanság. Tűz esetén fontos a gyors helyzetfelismerés és reagálás. Ha a tüzet nem tudja eloltani, az épületet a lehető leggyorsabban hagyja el és kérjen segítséget a 112-es segélyhívón!

Fotó: Szőke Péter BM OKF