A szélvihar miatt több mint ezerszer hívták a tűzoltókat

2020. február 06. 09:50

Szerdán a viharos széllökések miatt a katasztrófavédelem hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóit 1154 esethez riasztották. A legtöbb beavatkozásra Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Somogy és Zala megyében volt szükség. A keddi naphoz hasonlóan tegnap is főként kidőlt fák és leszakadt faágak eltávolítása, valamint megrongálódott tetőszerkezetek és leszakadt vezetékek helyreállítása adott munkát a tűzoltóegységeknek. A Veszprém megyei Nemesvita határában egy arra haladó gépkocsira dőlt egy fa, a balesetben a jármű vezetője életét vesztette. A vihar nem csak a közlekedésben okozott fennakadást: tegnap a kora délutáni óráktól kezdve öt megye nyolcvannégy településén, összesen csaknem huszonnyolcezer fogyasztási helyen szünetelt hosszabb-rövidebb időre az áramszolgáltatás oszloptörés és vezetékszakadás miatt.

Veszprém megyében tovább tombolt a szél szerdán. Jellemzően kidőlt fákhoz és megbontott tetőzetekhez vagy épületszigetelésekhez riasztották a hivatásos, önkormányzati és önkéntes egységeket. Tegnap halálos áldozatot is követelt a vihar: Nemesvita határában termetes fa dőlt egy autóra. Az utasfülkét a növény teljesen összenyomta. A badacsonytomaji és keszthelyi hivatásos tűzoltók előbb motoros láncfűrésszel feldarabolták a fát, ezt követően feszítővágó berendezés használatával megbontották a karosszériát, hogy hozzáférjenek a kocsi sofőrjéhez, aki az eset következtében életét vesztette.

Somogyban tegnap is megyeszerte komoly károkat okozott a viharos szél. Szerdán nyolcvanegy alkalommal, döntő többségükben villanyvezetékre, utakra, kerítésre, járdára dőlt fák, ágak miatt kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, emellett tizenháromszor a szél által megbontott tetőszerkezetek magasban lógó elemeit, bádogozást és tetőfedő anyagokat távolítottak el az egységek. A viharos szél személyi sérülést is okozott, Kaposváron, a Jutai úton egy leszakadt faág zuhant egy út mellett dolgozó munkásra. A kaposvári hivatásos tűzoltók kiérkezésekor a mentőszolgálat munkatársai már ápolták a sérültet. A tűzoltók magasból mentő segítségével, motorfűrésszel ledarabolták a járókelőket veszélyeztető fák fennakadt ágait.

Tegnap összesen kétszáztizenhét segélyhívás érkezett a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási főügyeletére. Az esetek nagy részében a viharos széllel, széllökésekkel kapcsolatos műszaki mentések jelentettek feladatot az egységeknek. A tűzoltókat kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz riasztották, amelyek veszélyeztették a közúti és gyalogosforgalmat, valamint villanyvezetéket szakítottak el és gépjárműveket, lakóingatlanokat rongáltak meg. A káresemények felszámolásában a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltókon túl mentőszervezet is részt vett.

Szerdán, késő délelőtt érkezett meg a több mint 90 kilométer/órás szél Csongrád megyébe. Az első lakossági bejelentést délben fogadta a szegedi főügyelet, amelyet további százhetven segélyhívás követett az esti órákig. A megye minden hivatásos egységét riasztotta a műveletirányítás, munkájukat a délután négy órától működő operatív törzs is segítette. Több mint hatvan tűzoltó szerda este kilenc óráig folyamatosan végezte a műszaki mentéseket. Az esetek nagy többségében a kidőlt fák és a lehasadt faágak okoztak fennakadásokat a forgalomban, veszélyeztetve az autósokat és a gyalogosokat is. Az éjszakai órákig harmincegy esetben érkezett épületkárokról jelzés. A mentéseket nehezítette az erős szél, mert magasból mentő eszközök ilyen helyzetben nem használhatóak biztonságosan. A hivatásos tűzoltók címről címre haladva számolták fel a viharkárokat, az igazgatóság a munkálatokba bevonta az önkéntes egységeket is. A mórahalmi, a szegedi, a sándorfalvi és a földeáki önkéntes tűzoltók öt egysége, tizennyolc tűzoltóval, hét autóval járta a megye városait, munkájukkal nagyban hozzájárultak a veszélyhelyzetek minél gyorsabb és biztonságosabb felszámolásához. Jelenleg sehol sincs fennakadás az áramszolgáltatásban. A lakossági bejelentések folyamatosan érkeznek a szegedi főügyeletre, a tűzoltók csütörtökön is folytatják a műszaki mentéseket.

Tegnap huszonnégy óra alatt százötvenhárom kárhelyszínre vonultak a Hajdú-Bihar megyei tűzoltók. Az esetek nagy többségében lehasadt faág, illetve kidőlt fa okozott gondot. Több esetben kerítésre, épületre illetve parkoló autókra dőlt fákat, ágakat kellett eltávolítani. Hajdúdorogon, a Petőfi Sándor utcában egy húszméteres, kiszáradt nyárfa egy épületre dőlt. Az ott lakók ideiglenesen rokonokhoz költöztek. Balmazújvároson, a Révész Imre utcában egy családi ház tűzfala beomlott, két szoba mennyezetét beszakította. A lakók onnan is átmenetileg rokonokhoz költöztek. A tegnapi viharkárok felszámolását a Hajdú-Bihar megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat mellett a debreceni tűzoltóparancsnok és helyettese is segítette, akik a káreseteket veszélyességük szerint rangsorolták. A hivatásos, az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók egy-egy kárhelyszínekről a következő esethez vonultak, hogy a lehető leggyorsabban feltudják számolni azokat.

Zala megyében a viharos szél következtében kiborult fák eltávolításához nyolcvanhárom alkalommal riasztották a zalaegerszegi, nagykanizsai, lenti, zalakarosi, letenyei, keszthelyi hivatásos tűzoltókat, valamint a zalaszentgróti önkormányzati tűzoltókat és a gelsei, szőkedencsi, murakeresztúri, miháldi, alsópáhoki, hévízi önkéntes tűzoltókat. A tűzoltók Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Magyarszentmiklós, Hahót, Csapi, Sárhida, Somogycsicsó, Teskánd, Söjtör, Boncodfölde, Zalaszentlászló, Kistolmács, Iharosberény, Zalakaros, Nemesbük, Murakeresztúr, Szőkedencs, Szepetnek, Becsehely, Hévíz, Molnári, Miháld, Muraszemenye, Pálfiszeg, Pakod, Csörnyeföld, Gellénháza, Lispeszentadorján, Őrtilos, Szentpéterúr településeken avatkoztak be.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tegnap hetvenhárom helyszínen dolgoztak a hivatásos tűzoltók az időjárással összefüggő események miatt. Az egységeknek a legtöbb esetben kidőlt fákat kellett eltávolítaniuk, huszonhét helyszínen épületkár keletkezett. Szerencsen, a Kossuth Lajos közben kerítést döntött ki a vihar, Tokajban a Bajcsy-Zsilinszky úton egy fa és egy villanyoszlop borult az úttestre. Sátoraljaújhelyen, a Zrínyi utcában egy háztetőt bontott meg a szél, Mezőszemerén, Miskolcon, Bükkaranyoson pedig villanyvezetékre dőlt fa adott munkát a tűzoltóknak. Mezőkövesden gázórára, Bükkszentkereszten melléképületre és garázsra dőlt fákat távolítottak el az egységek. Sátoraljaújhelyen, a Hársfa utcában egy családi ház kéménye rongálódott meg a szélben, ezt a helyi hivatásos tűzoltók visszabontották a további károk megelőzése érdekében. Az események során senki sem sérült meg. 

A tegnapi napon összesen negyvenkilenc viharral összefüggő esemény történt Jász-Nagykun-Szolnok megyében, leginkább Törökszentmiklós, Kisújszállás és Mezőtúr térségét tépázta meg a szél. Jellemzően fák és faágak dőltek épületekre, úttestre, elektromos és távközlési kábelre. Leszakította a viharos erősségű szél egy középiskola tornacsarnokának tetejét tegnap délután Törökszentmiklóson, az Almásy úton. Az eset idején húsz gyermek és egy tanár volt az épületben, ők az előtérbe menekültek és nem esett bajuk. A dolgozók a közműveket azonnal elzárták. A szolnoki és a mezőtúri hivatásos, valamint a törökszentmiklósi önkormányzati tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a bent rekedteket kikísérték az épületből. A lehulló tető két, közelben parkoló személygépkocsiban tett kárt, a tűzoltók ezeket kézi erővel, illetve feszítőhenger segítségével menekítették ki a romok fogságából, majd a veszélyesnek ítélt tetőelemeket eltávolították. Tiszaföldváron egy lámpaoszlopot és egy épület tűzfalát döntötte ki a szél, illetve napelemekben tett kárt. Fegyvernek külterületén egy teherautó pótkocsija borult fel, Kisújszálláson pedig egy épület zsindelytetejében keletkezett kár. Törökszentmiklóson a fent említettek mellett egy lakóház cserepeit sodorta le a légmozgás, míg Mezőtúron építési hulladékokat fújt szét a szél. Szolnokon egy iskola tetőszerkezete rongálódott meg, valamint egy közlekedési jelzőlámpa szakadt le.

Szerdán negyvenkét esetben riasztották Győr-Moson-Sopron megye hivatásos tűzoltóit a viharral kapcsolatos káreseményekhez, legtöbbször lehasadt faághoz, útra dőlt fákhoz. Győr belvárosában, az Árpád út egyik épületéről az ötödik emeletről hullott le a vakolat, a tűzoltók lekordonozták a területet és eltávolították a lógó faldarabokat. A Kassák Lajos utcai óvodában egy udvaron lehasadt faág miatt kértek tűzoltói segítséget, mert a növény veszélyeztette a gyerekeket. A tűzoltók eltávolították a magasban lógó faágat. Az Egressy Béni úton vezetékre hasadt faág miatt hívták a tűzoltókat, Győrszemerén pedig a viharos szél a cserépfedést bontotta meg egy családi házon. Győrben, a Kovács Margit utcában egy tízemeletes épület tetején lévő ajtót szakította fel a szél. A tűzoltók mindegyik kárhelyszínen megszüntették a veszélyt, személyi sérülés nem történt. 

Az elmúlt huszonnégy órában majdnem ötven alkalommal volt szükség tűzoltói beavatkozásokra a viharos erejű, erős szél okozta műszaki mentéseknél Vas megyében. Többségében kidőlt fákhoz, leszakadt faágakhoz és meglazult tetőelemek eltávolításához vonultak a tűzoltók. A 84-es főúton, Borgáta közelében egy teherautó pótkocsiját döntötte oldalára menet közben az erős szél, Szombathelyen egy tízemeletes panelház tetején a gépészeti tér szigetelését bontotta meg a vihar, Salköveskúton egy fa villanyoszlop hasadt ketté, míg Csényén nagy méretű palát szakított le a szél. A Vas megyei hivatásos és önkéntes tűzoltók helyszínről helyszínre jártak, hogy mielőbb felszámolják a károkat. Egyik esetnél sem sérült meg senki.

Több helyen okozott fennakadást a viharos erejű szél Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Nyíregyházán, a Szarvas és a Kiss Lajos utcában kidőlt fa akadályozta a forgalmat, a Gádor Béla utcában parkoló személygépkocsira hasadt egy fa ága, a Küküllő utcában villanyvezetékre borult fa. A Honvéd utcában kitört és le is szakította a villanyvezetéket egy fa. A Prága utcában családi ház lemezfedését bontotta meg a szél. A városi tűzoltók valamennyi helyen elhárították a veszélyt. Ugyancsak családi ház lemezfedését bontotta meg a szél Szakolyban is. Tiszaeszlár és Bashalom között, a Bessenyei György utcai vasúti megállóhelynél a sínekre dőlt fa, amelyet a tiszavasvári önkormányzati tűzoltók távolítottak el. Záhonyban, az Ady Endre úton társasház homlokzati vakolatát bontotta meg a szél és veszélyeztette a járókelőket. A záhonyi hivatásos tűzoltók a meglazult részeket csáklya segítségével távolították el. Fehérgyarmaton, az Ady Endre utcában sátorgarázst kapott fel a szél és a tetejére borította. Nyírteleken, a Petőfi Sándor utcában leszakadt egy villanyvezeték és meggyújtotta az aljnövényzetet, mintegy hétszáz méter hosszúságban. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók az áramszolgáltató kiérkezéséig biztosították a helyszínt, majd a feszültségmentesítést követően gyorssugárral megfékezték a tüzet. Tiszavasváriban családi házra dőlt egy fa, Szorgalmatoson egy tűzfal dőlt ki. Előbbinél a helyi önkormányzati, utóbbinál a nyíregyházi hivatásos tűzoltók avatkoztak be. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.

A kedden kezdődött viharos erejű szél szerdán is munkát adott Tolna megyei tűzoltóinak. A viharos időjárás miatt összesen huszonnyolc alkalommal vonultak az egységek, tizennyolc esetben kidőlt fát, két helyen magasban lógó tárgyat kellett eltávolítaniuk, nyolc esetben pedig megrongálódott tető miatt riasztották őket. Személyi sérülés szerencsére sehol sem történt. 

Az erős szél miatt csaknem harminc tűzoltói beavatkozás történt szerdán Fejér megyében. Az esetek felében utakat elzáró fákat daraboltak fel, és veszélyesen megdőlt fenyőket vágtak ki a tűzoltók motoros láncfűrésszel. Tíz épületnél a lemezfedést szakította fel az orkán. Székesfehérváron a vasútállomás tetejéről távolítottak el meglazult lemezdarabokat a megyeszékhely hivatásos tűzoltói, míg egy tízemeletes társasház tetején egy szellőző kéményét tépte le a szél, egy másiknál pedig a bádoglemezt szakította fel. Személyi sérülés egyik esetnél sem történt. 

A fővárosban szerdán már nem volt számottevő mennyiségben viharkár, mindössze huszonkétszer hívták ilyen eset miatt a tűzoltókat. A tizenkettedik kerületben egy épület kéményét rongálta meg a viharos szél, a második kerületi Hűvösvölgyi úton az úttestre dőlt egy fa. A belvárosban több épület tetőszerkezetét megtépte az erős szél, emiatt téglák hullottak a járdákra.

Továbbra is munkát adott szerdán a viharos erejű szél a Pest megyei hivatásos, önkormányzati és az önkéntes tűzoltóknak. Húsz esetben kellett az egységeknek kidőlt fákat, leszakadt ágakat eltávolítani, megszüntetve ezzel a forgalmi akadályt, vagy más veszélyes helyzetet. 

Az erős szél által okozott károk felszámolásával kapcsolatosan tegnap Bács-Kiskun megyében összesen tizenhárom esetben kérték a tűzoltók segítségét, főleg kidőlt fák, lehasadt nagyméretű faágak eltávolításához, illetve megbontott tetők miatt. Kiskőrösön, az Árpád utcában egy oktatási intézmény kéményének bádogborítását, Kecskeméten, a Deák Ferenc téren egy épület tetején a palát, Kecelen, a Zsák utcában szintén egy épület tetejét bontotta meg a szél, Kalocsán, a Szent István úton pedig egy épület tetőszerkezetén lógott bádoglemez, azt kellett eltávolítani. A tűzoltók mindenhol eltávolították a megbontott részeket. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.

Heves megye tűzoltóit a viharos szél miatt tizenkét káreseményhez riasztották szerdán, főleg a délutáni, esti órákban. Jellemzően nagyobb fák dőltek az úttestre, ezek akadályozták a közlekedést, veszélyeztették a gyalogosforgalmat, több helyen a villanyvezetéket is leszakították. Az egri, hevesi, gyöngyösi hivatásos és a bélapátfalvai önkormányzati tűzoltók motoros láncfűrész és kéziszerszámok segítségével távolították el a kidőlt fákat. Gyöngyösön, Egerben és Boldogon házak, épületek tetőszerkezetét bontotta meg a néhol viharos erejű szél, a tűzoltó egységek a tetőszerkezetek veszélyessé vált részeit visszabontották.

Nógrád megye is megérezte a vihart: a heves széllökések miatt Salgótarjánban, a Dózsa György úton és a Budavölgyi utcában is fa dőlt az úttestre, a járműforgalmat veszélyeztetve. A megyeszékhely hivatásos tűzoltói eltávolították a kidőlt fákat és megszüntették a forgalmi akadályt. Pásztón, a Mikszáth Kálmán utcában egy családi ház előtt csavarta ki a fát a szél, a növény veszélyesen megdőlt, veszélyt jelentett a gyalogosokra és a járművekre is. A pásztói hivatásos tűzoltók eltávolították a fát. Jobbágyiban egy családi ház, Bátonyterenyén pedig a tanuszoda tetejét bontotta meg a viharos erejű szél. A pásztói és a bátonyterenyei hivatásos tűzoltók mindkét esetben eltávolították a veszélyesen meglazult részeket.

A viharos erejű szél szerdán is megdolgoztatta Komárom-Esztergom megye tűzoltóit. Tatán, Ácson, Tarjánban, Tornyópusztán, Nyergesújfalun, Kisbéren, Bábolnán, Bokodon, Esztergomban, Környén kellett úttestre, villany- és távközlési vezetékre, épületre dőlt fák, leszakadt faágak miatt beavatkozni. Az esetekhez a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók vonultak, sérülés sehol nem történt. Oroszlányban egy jelzőlámpát szakított le a szél, amely balesetveszélyesen lógott a levegőben, a forgalmat is akadályozta. A közútkezelő a lámpát áramtalanította és leszerelte a leszakadt szakaszt. Az oroszlány önkormányzati tűzoltók megszüntették a forgalmi akadályt.

Fotó: Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságok