Tartalomjegyzék

Hatályba lépett a módosított Országos Tűzvédelmi Szabályzat

2020. január 22.

A változtatásra több mint öt év után került sor, hiszen a mai nappal módosult, a tűzvédelmet hazánkban szabályzó Országos Tűzvédelmi Szabályzat 2014 decemberében született meg. A BM rendelet 2015-ben lépett hatályba, annak alapvető újdonságát az adta, hogy szétváltak a kötelező, az elvárt biztonsági szintet megállapító követelmények, valamint a követelményeket kielégítő, választható (önként alkalmazható) megoldások és módszerek. A jogszabályból kiemelt műszaki megoldások és módszerek a 2015-ben ugyancsak újdonságot jelentő tűzvédelmi műszaki irányelvekbe (TvMI) kerültek át.

A szabálygyűjtemény módosítását az öt év alatt összegyűlt tapasztalatok és azok feldolgozása alapozta meg. Annak vizsgálatában, hogy az egyes szabályok mennyire váltak be a gyakorlati alkalmazás során, a katasztrófavédelem hatósági állományán kívül számos szakmai szervezet is aktívan vett részt: javaslatokkal, visszajelzésekkel, valamint a normaszöveg kidolgozásával. Ebből következően a módosítás eredményeként megszületett Országos Tűzvédelmi Szabályzat széleskörű szakmai konszenzuson alapul. A jogszabálytervezet véglegesítésével egyidejűleg megkezdődött a tűzvédelmi műszaki irányelvek felülvizsgálata, bővítése is. A tizenkét meglévő irányelv módosult, ezek mellett pedig két vadonatúj – a robbanás elleni védelemről, valamint a kockázati osztályba sorolásról – irányelv is elkészült, segítve a tervezők tevékenységét.  

Az OTSZ módosításával tovább nőtt a beruházói, tervezői szabadság, a mérnöki módszerek alkalmazásának lehetősége, még nagyobb hangsúlyt kapott a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások támogatása. A tűzbiztonság további erősítése mellett kialakultak a feltételei annak, hogy még rugalmasabb szabályok mentén, költséghatékonyabban lehessen az épületeket megtervezni.

Fotó: Szőke Péter BM OKF