Katasztrófatípusok - Téli veszélyek - A jégről mentés szabályai

Mások bajba kerülése esetén a következő módon nyújthatunk segítséget:

  • Ne egyenes tartásban, hanem hason csúszva közelítsük meg a jég közé került embert (ellenkező esetben mi is veszélybe kerülhetünk, alattunk is beszakadhat a jég).
  • Ne közelítsük meg egészen a jég beszakadásának helyét (a jég törékeny). Az utolsó szakaszt hidaljuk át segédeszközökkel (hosszú ággal, bottal, kötéllel, nadrágszíjjal, esetleg többet összekötve, vagy ruhadarabokkal).
  • Vigyázat: ne húzzuk ki a szerencsétlenül jártat a ruhája ujjánál fogva, mert ruhája a varrásoknál könnyen elszakadhat.
  • Ha több ember van a helyszínen, akkor alkossunk láncot úgy, hogy mindenki hason fekve az előtte levő lábát fogja. Ezáltal az elől lévőt a mentés során a többiek hatékonyan támogatják.
  • Az odanyújtott segédeszközökkel húzzuk ki a szerencsétlenül jártat a jégre, majd a beszakadás helyétől a partra.
  • Ha a szerencsétlenül járt már a jég alá került, már csak felkészült szakemberek tehetnek kísérletet a mentésre, így mielőbbi értesíteni kell a tűzoltóságot a 105-ös, 112 segélyhívó számon.
  • A jeges vízből mentett embert ne vigyük azonnal túlfűtött, meleg helyre. Miután a jeges ruházatától megszabadítottuk, dörzsöléssel próbáljuk a vérkeringését beindítani. Az ilyen embert minden esetben orvosi elsősegélyben, orvosi ellátásban kell részesíteni.
  • Ha van mobiltelefonunk, azt mindig feltöltött állapotban vigyük magunkkal, így azonnal tudunk segítséget hívni. Érdemes figyelembe venni, hogy a mobiltelefon akkumulátora nagy hidegben hamarabb lemerülhet.
  • A közismert segélykérő telefonszámok ingyenesek, ezért a telefonkártya feltöltöttségétől függetlenül hívhatók. Ezek: 112, 105, 104, 107. Bejelentéskor mondjuk el nevünket, telefonszámunkat, valamint azt, hol és mi történt.