„Akik idáig eljutottak, már mind győztesek”

2017. április 23. 08:19

Április 22-én, szombaton a Városligetben megrendezett VII. Rendőr- és Tűzoltónap a felmenő rendszerű ifjúsági katasztrófavédelmi verseny országos döntőjének is otthont adott, ahol a megyei fordulókon legjobb eredményt elért negyven általános- és középiskolás csapat mérte össze tudását. A nap végén az ásványrárói Somogyi József Általános Iskola és a mezőkovácsházai Hunyadi János Gimnázium csapatai térhettek haza az aranyérmekkel.

A nagyszabású megmérettetést dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő nyitotta meg, aki beszédében úgy fogalmazott, az ilyen és ehhez hasonló ügyességi versenyekre a környezetünk folyamatos változásaival jelentkező kihívások miatt van szükség. „Akik idáig eljutottak, már mind győztesek. Rátermettségükkel, logikai gondolkodásukkal és ügyességükkel a döntőbe érkező csapatok már mind bizonyították, hogy helyük van a legjobbak között, a mai mérkőzés így sokkal inkább egy országos szintű, közös fesztivál, semmint helyezésért zajló verseny” – mondta a dandártábornok, akinek szavai után Petró Tibor, a rendezvény főszervezője ismertette a szabályokat az indulókkal.
 
A csapatok ezt követően megannyi, változatos feladat során mérték össze tudásukat: az elméleti kérdések megválaszolása után a legkülönfélébb tűzoltóeszközöket kellett felismerniük, szerelési feladatokat kellett végrehajtaniuk, ár- és belvízvédelmi helyzetekben kellett improvizálniuk és ügyességi feladatokban kellett helytállniuk, miközben környezetvédelmi, elsősegélynyújtással kapcsolatos és viharjelzésekkel összefüggő feladatokban is bizonyítaniuk kellett.
 
Az egész napos verseny után dr. Tóth Ferenc hirdette ki az Országos Ifjúsági Verseny döntőjének végeredményét, egyúttal kijelentette, hogy a két első helyezett automatikusan indulhat a jövő évi megmérettetésen is. „Büszke vagyok a helytállásukra, a kitartásukra és a felkészültségükre. Köszönöm, hogy eljöttek és a verseny főszereplői voltak, s hogy ezzel nem csupán iskolájukat, de szülővárosukat is odaadóan képviselték” – fogalmazott az országos polgári védelmi főfelügyelő.
 
Az általános iskolai csapatok között harmadik helyezett a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola lett, a második helyen a tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézménye végzett, míg az aranyérmet az ásványrárói Somogyi József Általános Iskola nyerte el. A harmadik legjobb középiskolai csapat a fővárosi Szerb Antal Gimnáziumból érkezett, a második helyezést a sátoraljaújhelyi V. István Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium csapata érte el, a dobogó legfelső fokára pedig a mezőkovácsházai Hunyadi János Gimnázium csapata állhatott fel.
 

 

Fotó: Schieber József