Elszánt küzdelem a legerősebb tűzoltó címért

2025. június 20. 16:53

Csaknem száz versenyző csapott össze a legerősebb tűzoltó címének megszerzéséért június 20-án Bükfürdőn. Az ország legerősebb tűzoltója díjat idén ifj. Bodó László, a KÖTÉL Egyesület tagja szerezte meg.

Lépten-nyomon ismerős tűzoltók melegítettek be már korán reggel a bükfürdői termálszálló parkolójában. Itt rendezték meg ugyanis az idei „TFA-FCC HUNGARY-Bük”, az ország legerősebb tűzoltója nemzetközi tűzoltóversenyt. 

A versenyzőket Fülep Zoltán tű. dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltósági főfelügyelője, dr. Bognár Balázs tű. dandártábornok, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és dr. Németh Sándor, Bük város polgármestere köszöntötte. A tábornok úgy fogalmazott, a versenyszámok teljesítése átlag feletti képességet, erőt, gyorsaságot, állóképességet, akaratot és mentális felkészültséget követel a sportolóktól. Ezután balesetmentes versenyzést kívánva megnyitotta a küzdelmet. 

A versenypályán egyszerre ketten álltak rajthoz, időre, teljes védőfelszerelésben, hátukon légzőkészülékben futottak. Az összetett pályán vállukon egy tizenkilenc kilogrammos tömlővel megmásztak egy tizenkét méter magas állványt, majd felhúztak egy ugyanilyen nehéz tekercstömlőt, amelyet aztán kalodába helyeztek, ezt követően futhattak le az emelvényről. A következő feladat során egy gerendadarabot kellett négykilós kalapáccsal odébb ütni, majd az úgynevezett „C” sugárral célba lőttek. Mindezek után a férfiaknak egy nyolcvan, míg a nőknek egy negyvenöt kilogrammos bábut is célba kellett húzniuk. 

A küzdelemben nők és férfiak, hivatásos, önkormányzati, önkéntes tűzoltók és katonák is összemérték erejüket, tehetségüket, gyorsaságukat Az idei évben a nemzetközi mezőnyt Szlovákiából, Horvátországból és Ausztriából érkezett versenyzők képviselték, összesen tizen álltak rajthoz. 

A mozgalmas sportbajnokság mellett a szervezők nem feledkeztek meg a szurkolókról és a versenyzők kísérőiről sem, színes programokkal, szakmai bemutatókkal várták őket. A verseny lebonyolításában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói is közreműködtek. 

A délutáni eredményhirdetésen Ördög István tű. ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület ügyvezető elnöke és dr. Bognár Balázs tű. dandártábornok, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója méltatta a versenyzők teljesítményét. 

A férfiak között az I. korcsoportban František Ridzoň, a TFA Team Slovakia versenyzője bizonyult a legjobbnak, a II. korcsoportban a legjobbnak járó díjat ifj. Bodó László, a KÖTÉL Egyesület tűzoltója nyerte, a III. korcsoportban pedig Kiss János, az Önkéntes Tűzoltó- és Polgárőr Egyesület Bolhás tagja szerezte meg az első helyet. Az I. korcsoportban a nőknél Tikász Ernesztina, a KÖTÉL Egyesület indulója hódította el az elsőbbséget. A II. korcsoportban Török Eszter, a KÖTÉL Egyesület tagja, míg a III. korcsoportban Komáromi-Raisz Borbála, a Szigetmonostor Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltója bizonyult a legjobbnak. 

A magyar győztes címet a hivatásosok kategóriájában Papp János tű. százados, a mezőtúri hivatásos tűzoltó-parancsnokság indulója nyerte el. Az abszolút kategória magyar győztese ifj. Bodó László, a KÖTÉL Egyesület tagja lett, aki egy éven át őrizheti a legerősebb tűzoltónak járó vándorkupát.

 

Fotó: Szőke Péter BM OKF