Már négy kutya dolgozik a HUNOR kötelékében

2023. február 12. 07:32

A HUNOR hatodik napja Antakya-ban tartózkodó egységéhez két magyar keresőkutyás csatlakozott, így most már négy kiképzett állattal tudják váltásban keresni a földrengés áldozatait. Szintén a HUNOR munkáját segíti a Budapesti Műszaki Egyetem három építészmérnök statikus szakértője, akik részt vesznek a csapat felderítési tevékenységében. Az ő feladatuk az épület állékonyságát ellenőrizni és felmérni, illetve azt figyelni a mentés során, hogy a vizsgált rom mennyire instabil. 
A térségben folyamatosak az utórengések, a hétfői földrengés óta 3100 rengés volt a. Az egyik, 4,6-os erősségű földmozgás a tegnapi mentőakciótól két kilométerre történt.
 


A HUNOR továbbra is kutat

2023. február 11. 18:16

A HUNOR mentőcsapat a mai napon is folytatta a mentési munkálatokat, egy, a kutyák által jelzett túlélő után kutattak egy többemeletes épület alsó szintjén. A mentést a mentőszolgálat orvosai és a TEK munkatársai segítették, például a mobiltelefon jeleinek keresésével. Az ENSZ OCHA műveleti adatai szerint a törökországi mentésben eddig 144 élőt és 248 holttestet emeltek ki. Nyolc régióban folyik mentés. Antakya településen 18 ország kutató mentő csapata dolgozik 750 fővel. Bár a HUNOR újabb túlélőt nem talált, az állomány továbbra sem hagyja fel a kereső tevékenységet, a csapat minden tagja egészséges, az ellátásukat Magyarország ankarai nagykövete folyamatosan segíti. 


Nem áll le a túlélők utáni kutatással a HUNOR

2023. február 11. 09:17

Csak a Hunor vállalta az éjszakai kutatást abban az épületben, amelyikben tegnap este túlélőket jeleztek a kereső kutyák. Napközben két nőt emeltek ki a török mentőegységek ugyaninnen, délután negyed hatkor ismét életjeleket észleltek, ekkor az Alfa egység folytatta a kutatást. "Rengeteget kell ásnunk!" - mondták, de nem adták fel. Éjjel 2.50 perckor még mindig nem akadtak a nyomára senkinek, akkor a Bravo csapat vette át a munkát. 16 órányi munka sem vezetett eredményre a kísértetépületben. A csapat minden lehetséges üreget átfésült. Ketten ásnak, négyen adogatják ki a törmelékkel teli vödröket. A száloptikával és hangdetektorral történő kutatás során egyelőre halottakat találnak. Beszámolójuk szerint síri csönd van olyankor, amikor beüzemelik a detektort, minden munkálatot leállítanak, mert a műszer olyan érzékeny, hogy egy gombostű leesését is érzékelik.
A változatlanul nagyon nehéz körülmények ellenére a magyar mentőcsapat fáradhatatlanul végzi a kutató mentő munkát. A helyzetet könnyíti, hogy a csapat logisztikusa, Patai Sándor tűzoltó százados olyan berendezéseket szerelt össze, amelyekkel működtethető a Hunor sátraiban levő hősugárzó, így könnyebben viselik a pihenőidejüket töltő tűzoltók az éjszakai mínusz hét fokot.


Újabb kárterületeket kutat át a HUNOR

2023. február 10. 13:40

Rendületlenül dolgozik a HUNOR mentőcsapat Antakya városában. A török hatóságok azt kérték, hogy a hivatalos magyar csapat másik kárterületeken is mérje fel, van-e esély túlélőket találni. A csapat tehát további romokat vizsgál át keresőkutyákkal és kézi szerszámokkal. Azokat a helyeket, ahol túlélőket gyanítanak, megjelölik, hogy azokat a keresőcsapatok alaposan átkutathassák. A HUNOR csapattal együtt mozgó orvosi segélyhely a kutatás helyszínére települ, hogy minél hamarabb megkezdhessék az ellátást. 


Nem adják fel a reményt

2023. február 10. 07:56

Feszült várakozás, majd üdvrivalgás, összeölelkezés – ez történik, valahányszor kihoznak egy élő embert a mentőcsapatok a romok alól Törökországban. Az Antakya városában lévő, hátfalára dőlt szállodába, és a környező, itt-ott még lángoló épületekbe egyre nehezebben tudnak még a legtapasztaltabb szakemberek is behatolni. A HUNOR mentőcsapata az erőgépek, markolók és betontörők által feltárt területen dolgozik, olykor maguk által készített eszközökkel. A két részre osztott csapat, az Alfa és a Bravo tagjai jól vannak, éjszakára sem állnak le a kutatással. Eddig tizenhét túlélőt mentettek ki a romok alól, és huszonkilenc halottat hoztak felszínre, valamint több állatot is kimenekítettek. 

Csak lassan tudnak haladni az erőgépek, huszonnégy óra alatt pár tíz métert tárnak fel – erről számolt be az egyik csapat tagja. Az általuk megtisztított területen még mindig áthatolhatatlan mennyiségű a törmelék, ezt a magyarok a maguk gyártotta, vizes ballonokból kialakított vödrökkel szedik ki, így haladnak centiméterről centiméterre. 

Tegnap a főutcán helyreállt a közvilágítás, de többnyire nincs áram és víz sem, így a magyar csapat bázisán üzemelő aggregátor arra is szolgál, hogy a helyiek feltölthessék a telefonjaikat, akik még mindig reménykednek abban, hogy szeretteiket el tudják érni a romok alatt. A kicsengő telefonokat a TEK munkatársai bemérik, ezzel adva támpontot ahhoz, hogy merre induljanak a kutatók.

Beszámolók szerint a török alakulatok rendkívüli módon hagyatkoznak a magyarok szaktudására, többször kértek már tőlük szakmai segítséget, az is előfordult, hogy az általuk mért adatokat is felülvizsgáltatták a magyar csapat műszereivel. 

A HUNOR aggregátora az orvosok munkáját is segíti, ezekkel melegítik az infúziót. 

Az egyik legnagyobb probléma az üzemanyag pótlása, a helyiek a roncsautókból leszívott benzinnel segítik a csapatokat, de kávét, élelmet és takarókat is visznek a mentőcsapatoknak, így fejezve ki hálájukat a segítségért. 

A HUNOR  a TEK, az Országos Mentőszolgálat és a Magyar Honvédség orvosaival, valamint a kint dolgozó többi magyar és külföldi önkéntes csapattal vállvetve küzd a túlélőkért. A város lakói mindeközben türelmesen várakoznak a kutatási területen kívül.

A hátfalára borult szállodában lévő liftakna járható maradt, de annak feltárása nagyon veszélyes, ugyanis az utórengések miatt folyamatosan mozgásban vannak a romok. A keresőkutyák jelzései az iránymutatóak, ám a szűk rések feltárása, és a nehéz elemek eltávolítása hosszabb időt vesz igénybe. A HUNOR hivatásos tűzoltói minden eszközt felhasználnak, ami a rendelkezésükre áll, a ballonokból készült vödrök mellett gyártottak már hosszabbítót és elosztót is a romok között fellelhető anyagokból. 

Saját épségükre fokozottan ügyelnek, a két csapat alegységvezetője arról számolt be, hogy töretlen a munkabírásuk, de figyelnek arra, hogy kellő pihenőidő is jusson mindenkinek. 


További túlélők után kutat a HUNOR

2023. február 09. 18:22

A HUNOR eddig tizenhét túlélőt, köztük három gyermeket, valamint huszonhét holttestet emelt ki a romok alól. A TEK és a Magyar Honvédség csapattal együtt dolgozó orvosai  eddig tíz sérültet láttak el, és egy másfél éves gyermek állapotát stabilizálták. A HUNOR számára kijelölt kárterületen nehéz munkagépek is dolgoznak, a kutatás-mentési feladatok ilyenkor szünetelnek. Az állomány továbbra is egészséges, és mindent megtesz azért, hogy minél több túlélőt kutasson fel.


Már tizenhét embert mentett ki a HUNOR

2023. február 09. 07:13

Harmadik napja dolgozik megállás nélkül, éjjel-nappal a HUNOR mentőszervezet Törökországban lévő ötvenfős csapata és az öt katonaorvos. Kora reggelig tizenhét túlélőt ástak ki az Antakya városában lévő húszemeletes épület romjai közül. Rajtuk kívül huszonkét ember holttestét is kiemelték, valamint egy kutyát és egy macskát is megmentettek a mínusz 9 fokos hidegben. 

Az eltűntek utáni kutatást most már nehéz munkagépek segítik, a magyar hivatásos tűzoltók a török AKUT csapattal együtt dolgozik. Szintén a HUNOR-egységekkel együtt mozognak a mentőszolgálat szakemberei és a katonaorvosok, akik a romok között rekedt emberek ellátását végzik. A TEK orvosai a sürgősségi sátorban tevékenykednek, kilenc kimentett sérültet láttak el.

A magyar tűzoltók a nehéz körülmények ellenére jól vannak, mindenki egészséges, a munkát csütörtökön is folytatják.


Újabb életet mentett a HUNOR

2023. február 08. 19:53

Már tizenhat túlélőt, köztük három gyermeket mentettek ki a romok alól a HUNOR mentőcsapat tagjai. A szakemberek megállás nélkül, a nap 24 órájában a kárterületen vannak és túlélők után kutatnak. A tizenhat túlélő mellett egy macskát is kimentettek, illetve tizenhat elhunyt holttestét emelték ki.

A gyakori és erős utórengések ellenére is folyamatosan dolgoznak az oldalára dőlt húszemeletes épület romjainál Antakya városában. A túlélők romok alatti helyzetét keresőkutyák, vékony résekbe is bedugható keresőkamerák és akusztikus személykeresők segítségével határozzák meg. A túlélők helyzetének beazonosítása után törnek utat hozzájuk, ami gyakran órákba telik. A törmelék és többtonnás vasbetondarabok elmozdítását és rögzítését úgy kell elvégezni, hogy biztonságosan hozzá tudjanak férni a sérültekhez. A kimentésüket követően az egészségügyi személyzet megvizsgálja és elsősegélyben részesíti őket, majd átadják a sérülteket a török hatóságoknak.


Újabb túlélőket kutatott fel a HUNOR

2023. február 08. 14:16

A megállás nélkül, éjjel, nappal dolgozó HUNOR mentőcsapat reggel óta újabb embereket kutatott fel a török földrengés miatt keletkezett romok között. A legfrissebb jelentésük szerint eddig összesen tizenöt túlélőt sikerült kiemelniük a törmelékek alól, rajtuk kívül tizenkét áldozatot is kihoztak.

A hivatásos tűzoltókból álló hivatalos mentőcsapat egy 16 ezer négyzetméteres kárterületen egyszerre három helyszínen kutat a földrengésben eltűntek után Hatay tartományban. A magyar tűzoltók nyolc óránként váltják egymást, hiszen a munka nemcsak fizikailag, pszichikailag is megterhelő. 


További túlélőket talált a HUNOR

2023. február 08. 08:28

Egy 16 ezer négyzetméteres kárterületen egyszerre három helyszínen, folyamatosan, a nap huszonnégy órájában dolgozik a magyar tűzoltókból álló HUNOR mentőcsapat. Az éjszaka több túlélőt sikerült a romok alól kimenteniük, így összesen tizenkét túlélőt találtak meg és emeltek ki a romok alól. A mentés során hét ember holttestét is kiemelték.

Csak a magyar csapat dolgozik a nap huszonnégy órájában, a többi mentőcsapat éjszakára leáll. A magyar tűzoltók nyolc óránként váltják egymást, hiszen a munka nemcsak fizikailag, pszichikailag is megterhelő. 

Tizenhat szakemberrel megérkezett Törökországba a TEK speciális egysége is. A kilenc egészségügyi és a hét alpintechnikai és műszaki képességben jártas szakember a HUNOR mentőszervezettel közösen fog dolgozni. 


Tábort vert a HUNOR

2023. február 07. 18:41

Magyarország hivatalos mentőcsapata, a HUNOR magyar idő szerint dél óta folyamatosan végzi kutató mentő tevékenységét Törökország földrengés által egyik leginkább sújtott területén, Hatay tartományban. Ezzel párhuzamosan felépítették a magyar tábort, amely három percnyi távolságra van a magyarok számára kijelölt kárterülettől. Az ötszáz négyzetméteres területen kilenc sátor helyezkedik el, amelyekben hét-hét ember fér el. 


Több embert kiemeltek már a romok alól a magyar tűzoltók

2023. február 07. 16:07

A földrengés sújtotta Törökországban tartózkodó HUNOR mentőcsapat műveleti területét a helyi hatóságok az egyik leginkább érintett térségben, Hatay tartományban jelölték ki. A hivatásos tűzoltókból álló csapat magyar idő szerint nem sokkal dél után a két keresőkutyával megkezdte a túlélők utáni kutatást a földrengés miatt összedőlt házak romjai között. Az elmúlt órákban egy húszemeletes épület maradványai között dolgoztak, amelyben a katasztrófa idején körülbelül ezer ember tartózkodott. Párhuzamosan három kárhelyszínen, összesen 16 ezer négyzetméteres területen keresik az embereket, közülük hármat élve ki tudtak menteni, öt embernek a holttestét tudták már csak kiemelni. 


A legnehezebb terepen fog dolgozni a HUNOR

2023. február 07. 10:27

Magyarország hivatalos mentőcsapata, a HUNOR mentőszervezet 50 fős csapata – köztük hatan a mentőszolgálat állományából –, a csapattal együtt utazó öt katonaorvos és két személykereső kutya több tonnányi felszereléssel török idő szerint 2 óra 15 órakor landolt Adanában. A csapat reggel 7 óra körül négy kamionnal és két autóbusszal Hatay felé elindult, ahol a délelőtt folyamán eligazítást kapnak a mentést koordináló helyi szervektől, és kijelölik számukra a műveleti területet. Ezzel párhuzamosan előkészítik a mentőcsapat táborhelyét is.

Hatay tartományban hatalmas volt a pusztítás, a tartomány központja Antakya város. A polgármester szerint csak ott több mint 1200 épület dőlt össze, a hőmérséklet éjszaka -2 fok volt.