Több mint háromszázkilencven liter vér gyűlt össze az idei véradáson

2021. október 13.

Az idén sem maradt el az országos véradás a Katasztrófák Csökkentésének Világnapján. A Magyar Vöröskereszttel közösen szervezett véradáson a katasztrófavédelem munkatársai összesen több mint háromszázkilencven liter vért adtak.

A Katasztrófák Csökkentésének Világnapját az ENSZ harminckét éve még mozgó dátummal, október második szerdájára helyezte, a konkrét napot, tizenharmadikát 2009-ben jelölték ki. A katasztrófavédelem hosszú évek óta véradást szervez e jeles napra. 

Az Egyesült Nemzetek Szervezete évente egy-egy témát állít a világnap fókuszába, 2016 óta a katasztrófakockázatok csökkentését célzó Sendai Seven kampány egy-egy célkitűzése van a középpontban. 2021-ben már a hatodiknál tartanak, amely nemzetközi együttműködést sürget a fejlődő országok katasztrófaveszélyének és az általuk okozott veszteségek csökkentésére.

António Guterres, az ENSZ főtitkára szokásos világnapi üzenetében az idén egyebek mellett arról beszélt, ahhoz, hogy az emberiség meg tudjon felelni a 21. század kihívásainak, csökkenteni kell a rendszeresen előforduló veszélyeket. Mint mondta, az egyre gyakrabban és egyre súlyosabban jelentkező katasztrófák megkövetelik az erőteljesebb humanitárius segítségnyújtást. António Guterres úgy fogalmazott, ha csak 24 órával korábban sikerülne előre jelezni egy-egy vihart vagy hőhullámot, azzal 30 százalékkal lehetne csökkenteni a keletkező károkat, ugyanakkor sok alacsony vagy közepes jövedelmű ország nem rendelkezik megfelelő korai riasztórendszerrel. Amikor pedig beüt a katasztrófa, tette hozzá, a fejletlen egészségügyi rendszer, a gyenge infrastruktúra még kiszolgáltatottabbá teszi ezeket az államokat, évtizedek fejlődésének eredményei tűnhetnek el pillanatokon belül.

Az idei véradáson összesen ezernyolcvan kolléga jelent meg, közülük kilencszázhetvennyolcan adhattak vért, segítségükkel több mint háromszázkilencven liter vér gyűlt össze. A legszorgalmasabb immár hagyományosan Győr-Moson-Sopron megye volt, ott kétszáznyolcvanegyen nyújtották a karjukat.

 

Fotó: Szőke Péter BM OKF