Nehéz napja volt a HUNOR-nak Belgiumban

2021. szeptember 10. 10:06

A belgiumi Namurban zajló GrimpDay szeptember 9-i első versenynapja nem kímélte a csapatokat. Hatalmas területen kellett kiismerni magukat a versenyzőknek, a korábbinál nehezebb és összetettebb feladatok során nemcsak a gravitációval küzdöttek, hanem az időjárással és az extrém terheléssel is.

Semmilyen erőfeszítés nem volt hiábavaló, amelyet a felkészülésbe fektettek a HUNOR kötéltechnikai egységének tagjai – mondta az első versenynap után Égető Szilárd tű. főhadnagy. A csapat vezetője arról számolt be, hogy óriási terepen kellett térkép alapján, de otthonosan mozogniuk, a feladatok helyszínét csak gyalogosan közelíthették meg. A várost és környékét is magába foglaló versenyhelyszín ráadásul emelkedőkkel, dombokkal tarkított, nem könnyítve meg a több száz kilós felszerelések célba juttatását. Csütörtökön öt feladatot kaptak a csapatok, amelyek során szűk járatba szorult, vagy mélyben rekedt embert kellett kiemelniük. A legnagyobb erőpróba annak a hetvenöt méteres feszített kötélpályának a megépítése volt, amelyet egy vízfelület felett kellett kialakítaniuk. Úgy kellett a hordágyban lévő sérültet a kötélpályán átjuttatni, hogy sehol se érjen a vízhez, azonban a csapat tagjai ezt a kalandot már nem úszták meg szárazon. Nemcsak a barátságtalan időjárás okozott gondot, hanem az is, hogy a kötelek és felszerelések teljesen megszívták magukat vízzel, így a súlyuk is tetemesen megnövekedett. 

Mindezt jól bírták erőnléttel – tájékoztatott Égető Szilárd csoportvezető, viszont a bakancsok és kötelek súlya lassította a munkát. Ezek nem is száradtak ki péntekre, pedig ma is négy feladat vár az indulókra. A tegnapi napon több csapat is feladta a versenyt. Egyelőre a pályán lévő mindkét magyar csapat, a HUNOR és egy civil csoport is jól teljesít. 

A program szerint szeptember 11-én is nehéz feladatokkal kell majd megküzdeniük, bár azzal mindig csak aznap szembesülnek a versenyzők, hogy pontosan mi lesz az akadály. 

Fotó: Skylotec