Több mint ezerháromszáz riasztás a vihar miatt

2021. augusztus 02. 09:44

Végigsöpört a hőséget lezáró vihar vasárnap az országon, kidőlt fákat, leszakított ágakat, megrongált tetőket, villám sújtotta kéményeket hagyva maga után. A legnagyobb pusztítást Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megye szenvedte el. A kárfelszámolásban a hivatásos és önkormányzati tűzoltók mellett részt vettek az önkéntes egyesületek, illetve az önkéntes megyei és járási mentőcsoportok tagjai is. A vihar miatt vasárnap száznegyven településen, összesen csaknem hetvenötezer fogyasztónál hosszabb-rövidebb időre nem volt áram, és fennakadások voltak a vasúti közlekedésben is.

 

Még hétfőn reggel is nagy erőkkel dolgoztak az előző napi viharkárok felszámolásán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Elsősorban útra, épületekre, járművekre dőlt fák eltávolításához vonultak a tűzoltók. A legkeletibb megyére vasárnap délután csapott le a vihar, amely rövid idő alatt, erős széllel vonult át: augusztus első napján több mint ötszáz bejelentés érkezett Szabolcs-Szatmár-Bereg több településéről. Jelentős károkat okozott a vihar Mátészalkán, Nyírbátorban, Fehérgyarmaton, a megye több főútján, de a legtöbb segélykérés Nyíregyházáról érkezett. A megyeszékhelyen több utcát úttestre dőlt fák zártak el, a tűzoltók kézi erővel, motoros láncfűrésszel, létrás járművekkel avatkoztak be. A többi között a Szent István, a Honvéd, a Bujtos, a László, a Kabay János, a Gyík és a Bocskai utcában végeztek műszaki mentéseket, és több lakótelepi városrészen, Örökösföldön és a Jósavárosban is beavatkoztak a tűzoltók. A viharkárok felszámolásában több mint százharminc hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltó, valamint több önkéntes mentőszervezet is részt vett. Három alkalommal volt szükség lakosságvédelmi intézkedésre: Máriapócson, Piricsén és Ököritófülpösön is megdőlt, illetve beomlott egy-egy lakóház tűzfala. Az ingatlanok lakhatatlanná váltak, az érintettek elhelyezéséről gondoskodtak.

A hétvége zárásaként Jász-Nagykun-Szolnok megyét is elérte a vihar, a délutáni órákban érkező erős szél és zivatar jelentős mennyiségű munkát adott a megye tűzoltóinak. Összesen kétszázötvenkét riasztás érkezett a megyei műveletirányítási központba. A károk felszámolásán több mint hatvan hivatásos és csaknem ugyanannyi önkormányzati és önkéntes tűzoltó dolgozott. Az esetek zömében, majdnem kétszázszor kidőlt fák, leszakadt ágak miatt hívták a tűzoltókat, több mint harminc esetben épületkár keletkezett és megsérült tíz gépjármű is. Tiszavárkonyban a sportcsarnok tetejét rongálta meg a vihar, Tomajmonostoron a művelődési házra dőlt fa. Tiszaföldváron  egy nagy méretű fa dőlt ki a Kossuth téren, Mezőtúron, a Nagy Imre utcában egy platán ága szakadt egy garázsra. Szolnok több utcájában leszakadt ágak akadályozták a forgalmat.

Nagy erővel csapott le a vihar Hajdú-Bihar megyére vasárnap, a kora esti órákban. A szél fákat csavart ki, faágakat tört le, veszélyeztetve ezzel a közúti és a gyalogosforgalmat. Rövid időn belül több mint kétszáz riasztás futott be a műveletirányító központba. Dolgoztak a károk elhárításán Debrecenben, Hajdúnánáson, Nyíradonyban, Balmazújvárosban és Berettyóújfaluban is. A megye több településén parkoló autókban tett kárt a szél által leszakított faág, valamint villany- illetve telefonvezetéket tépett le. A közúti közlekedést is több helyen akadályozta az úttestre esett fa. Debrecenben, a Szabó Kálmán utcában lakóházra dőlt fa jelentett veszélyt. Hajdúböszörmény és Hajdúdorog között, illetve Derecskén a vasúti átjárónál sínekre zuhant faág és útra dőlt fa nehezítette a közlekedést. Apafa és Hajdúhadház között is rádőlt a fa a vonatra. Berettyóújfaluban több lakóházon a cserepet bontotta meg a szél. Hajdúviden egy kémény is veszélyesen megsérült.

A tegnap délutáni, Baranyát is elért vihar következtében száznyolcvanhárom káresethez vonultak a megye tűzoltói. A viharos erejű széllel érkező heves esőzésben fák dőltek épületekre, kerítésekre, autókra, villany-, és kommunikációs vezetékekre, a szél tetőszerkezetet rongált meg, kéményt döntött le. A vihar elsősorban Pécs városát és a környező településeket érintette. Pécs, Villány, Mohács, Sellye és Sásd csaknem hatvan hivatásos tűzoltója tíz gépjárművel avatkozott be, a munkába négy önkéntes egyesület tagjai is bekapcsolódtak, helyszínről helyszínre járva számolták fel a károkat motoros láncfűrésszel és kézi erővel.  Személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

A vasárnapi vihar miatt Békés megye majdnem húsz településére, összesen százharmincnyolc esetben riasztották a tűzoltókat. Az erős szél fákat döntött ki, ágakat szakított kerítésre, villanyvezetékre, borított háztetőkre, valamint járdákra és közutakra. Az eseteket az orosházi, mezőkovácsházi, gyulai, mezőberényi és szeghalmi hivatásos, valamint a tótkomlósi és békési önkormányzati tűzoltók számolták fel láncfűrész, létra és emelőkosaras jármű segítségével. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.

Vasárnap mintegy száz viharkárról érkezett lakossági bejelentés a szegedi főügyeletre, legfőképpen Makó, Forráskút, Szeged, Szatymaz, Hódmezővásárhely, Balástya és Kistelek térségéből kértek segítséget. A legtöbb helyen kidőlt fák és lehasadt faágak akadályozták a közutak forgalmát. A leszakadó ágak több helyen is megrongálták az épületeket, vagy távvezetékekre, járművekre szakadtak. Csongrád-Csanád megye hivatásos tűzoltói címről címre járva, folyamatosan számolták fel a viharkárokat. Munkájukat az önkéntes tűzoltóegységek is segítették. Sötétedésig folytak a műszaki mentések, hétfőn kora reggel pedig újra elkezdték a munkát. Személyi sérülésről nem érkezett hír a katasztrófavédelem szegedi főügyeletére.

A Bács-Kiskun megye területén átvonuló viharral kapcsolatban csaknem nyolcvan esetben avatkoztak be a tűzoltók vasárnap késő estig. A szél a megye több pontján fákat csavart ki, nagy méretű faágakat szakított le, amelyek úttestre, parkoló autókra, vezetékekre, épületekre dőltek. A tűzoltók motoros láncfűrész segítségével távolították el a veszélyt jelentő fákat, folyamatosan számolták fel a károkat, egyik helyről a másikra haladva.

Viharos erejű széllel tört be a zivatar Somogy megyébe is. Tegnap csaknem hatvanszor riasztották a megye tűzoltóit. Többségében kidőlt fák és leszakadt faágak eltávolításában kérték az egységek segítségét.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tegnap negyvenkét alkalommal riasztották a hivatásos tűzoltókat az időjárással összefüggő események miatt. Tűzoltói beavatkozásra harminckilenc helyszínen volt szükség. A legtöbb esetben útra dőlt fákat és lehasadt ágakat kellett eltávolítaniuk az egységeknek. Dövényben, a Rákóczi utcában villámcsapás miatt gyulladt ki egy családi ház tetőszerkezete. A teljes terjedelmében lángoló tetőt az aggteleki és a kazincbarcikai hivatásos tűzoltók oltották el, közben két háztartási gázpalackot is kivittek az épületből. Az eset során nem történt sérülés, azonban a ház lakhatatlanná vált, az ott élőket rokonok fogadták be.

Harminc esetben avatkoztak be a tűzoltók Pest megyében vasárnap délután a viharos időjárást követően. A legtöbb esetben kidőlt fák és leszakadt ágak adtak munkát a hivatásos, az önkormányzati és az önkéntes egységeknek. Monorierdőn, Jászkarajenőn, Cegléden, Szentendrén, Vácon, Tápiószelén végezték a műszaki mentési feladatokat a tűzoltók.

Vasárnap huszonkilenc, viharral kapcsolatos lakossági bejelentés érkezett a Nógrád megyei főügyeletre. A legtöbb esetben kidőlt fákhoz, leszakadt faágakhoz riasztották a hivatásos és önkéntes tűzoltókat. Volt, ahol a gyalogosok és az autósok forgalmát akadályozták a leszakadt ágak, máshol elektromos vezetékeket szakítottak le. Dorogházán beton villanyoszlopot is magukkal sodortak a kidőlő fák, míg Karancskeszin egy lakatlan épület tetőszerkezete omlott be a viharos időjárás miatt. Ipolytarnócon a hegyoldalról lezúduló nagy mennyiségű csapadék lakóházakat veszélyeztetett. Az egységek mindenhol rövid időn belül felszámolták a károkat. Személyi sérülés sehol sem történt.

A viharos időjárás miatt Veszprém megye területén leginkább kidőlt fák miatt hívták a tűzoltókat, tizenhét ilyen esetben avatkoztak be az egységek. Balatonakarattyán vasárnap hajnalban egy hétvégi ház tetőszerkezetébe villám csapott, a tető kigyulladt. A tüzet – amely máshova nem terjedt át, sérülést nem okozott és lakosságvédelmi intézkedést sem tett szükségessé – a balatonfűzfői hivatásos tűzoltók fékezték meg.

Tegnap délután összesen hét esetben kérték a zalai tűzoltók beavatkozását a megyén végigvonuló viharos időjárással összefüggésben. Vasárnap Zalaegerszegen a város hivatásos tűzoltóit egy Posta utcai üzemcsarnokhoz riasztották, ahol a nagy esőzés miatt szétrobbant egy vízelvezető cső, ami miatt a gyártócsarnokban harminc centiméter magasan állt a víz. A raj rögzítette a megrongálódott csövet, majd kitisztította a vízelvezetőt. A zalaegerszegi hivatásos tűzoltók emellett Csatárban és Csonkahegyháton is vezetékre dőlt fákat távolítottak el motoros láncfűrésszel. Nagykanizsán, a Lazsnak utcában egy kettétört, lakóépületet veszélyeztető fát vágtak ki a város hivatásos tűzoltói a létraszer segítségével. Keszthely külterületén, a Fenékpuszta-major közelében egy kettétört fa veszélyeztette a 76-os főút közlekedését. A helyi hivatásos tűzoltók létraszer, valamint motoros láncfűrész alkalmazásával szüntettek meg a forgalmi akadályt. Zalaszentgróton, a Hévízi utcában egy úttestre dőlt, tizenöt méteres fát távolítottak el a helyi önkormányzati tűzoltók. Tornyiszentmiklóson, a Kossuth Lajos utcában pedig villám csapott egy családi ház kéményébe, amely ettől le is dőlt és megrongálta a tetőt. A lenti hivatásos tűzoltók befedték a sérült tetőrészt, az épületet pedig hőkamerával átvizsgálták, de tűzre, füstre utaló nyomot nem találtak. Az esetek során senki sem sérült meg.