Page 7 - katved-február
P. 7

5
        és érdekei, persze hogy nem azt fogja hang-  megtenni  a  közbiztonság  érdekében,  akkor   vannak  olyanok,  akik  sértve  érzik  magukat,
        súlyozni,  hogy  több  tízezer  ember,  tűzoltó,   előbb-utóbb  minden  és  mindenki  a  helyére   minden bizonnyal olyanok is vannak, akik úgy
        rendőr,  közútkezelő,  mentős,  önkormányzati   kerül. Az is, aki szerre ül és a kárhelyre siet,   hiszik, jobban tudták volna csinálni. Szerintem
        alkalmazott dolgozik az emberek mentésén   az is, aki a kirendeltségen hatósági munkát   nagy utat jártunk be, és közös erővel jutottunk
        és ellátásán szerte az országban. Ez szerin-  végez, az is, aki a gazdálkodás eszközeivel   oda, ahol most tartunk.
        tem nincs jól így, mert az emberi életek men-  mindehhez a feltételeket biztosítja, az is, aki
        tésére hivatott szervezeteket nem szabadna   a  Nemzeti  Közszolgálati  Egyetemen  a  jövő   •  Hogy látja, hány százalékánál tartunk
        a politikai küzdelmek színterére dobni. Nem   tisztjeit oktatja, és persze az állampolgár is,   az útnak?
        szabadna  a  tűzoltók  hitelét  rontani,  ez  több   akinek az érdekében mindez történik.   •  Nagyjából a nyolcvan százalékánál. Szer-
        mint  meggondolatlanság.  Már  csak  azért                            vezetileg készen van a rendszer, e téren nincs
        sem, mert az egyébként most is meglévő tár-  •  Mit tart a legnagyobb sikernek?  szükség  változtatásra.  Az  állományt  felkészí- KAtASZtrÓFAVÉDeLeM    2013. február
        sadalmi elismertséget több évtizedes munka   •   Sok  mindent  ki  lehetne  emelni,  például  a   tettük  a  feladataira,  az  új  gazdálkodási  rend-
        árán érték el a hivatás művelői, és ahogyan   vörösiszap-katasztrófa  utáni  újjáépítést.  A  leg-  szer  működik,  új  humánrendszer  van,  annak
        korábban is, most is pontosan tudják az em-  nagyobb sikernek mégis inkább azt érzem, hogy   részeként biztosított az emberek egészségügyi
        berek,  hogy  ha  bajba  kerülnek,  oda  fognak   időről  időre  találkozom  tűzoltóparancsnokokkal,   és  pszichológiai  ellátása,  járműgyártásba  és
        menni és meg fogják őket menteni a tűzoltók.   kirendeltségvezetőkkel,  tanácsadó  testületi  ta-  -felújításba  kezdtünk.  Ami  még  hátravan,  azt
        Ezt  a  hitet,  bizalmat  nem  szabad  tudatosan   gokkal, az állomány tagjaival, és egyre többször   elérni, hogy egy a hagyományaira és a múltjára
        vagy megfontolatlanságból lerombolni, sen-  találkozom érdeklődő tekintetekkel, egyre több nyi-  büszke közösség jöjjön létre. Olyan emberek kö-
        kinek  sem  lehet  ez  az  érdeke.  Ami  pedig  a   tottságot tapasztalok. Egyre inkább azt látom, hogy   zössége, akik képesek csapatban dolgozni, cse-
        megnövekedett  igényeket  illeti,  azokat  az  új   az emberek el tudják helyezni a saját tevékenysé-  lekedni. Talán most ez a legfontosabb feladat.
        szervezet  képes  kielégíteni.  Ehhez  persze   güket abban a nagy rendszerben, aminek ők igenis   Csírájában már megvan, de a csapathoz való
        szükség  van  arra,  hogy  tudatosan,  tervsze-  fontos részei. Ez talán a legnagyobb siker.   tartozás tudata nagyon fontos, ezen van még
        rűen  éljünk  a  megelőzést  szolgáló  hatósági                       mit erősítenünk.
        jogköreinkkel,  akkor  is,  ha  emiatt  időnként   •   Tenne-e másként valamit, akár annak
        mumusként tekintenek ránk. Ezekkel a lépé-  ellenére is, hogy a végeredmény önt igazolta?  •   Jelent még elég kihívást a szervezet
        sekkel  a  társadalmat  védjük,  beleértve  azt   •  Nem tudok ilyet mondani. Úgy gondolom,   irányítása?
        az embert is, aki ellen adott esetben eljárást   hogy azokat a lépéseket, amelyeket az elmúlt   •  Igen. A mi munkánk nem olyan, mint egy
        indítunk. Ezt persze nem mindig könnyű meg-  két és fél évben megtettünk, nem lehetett más-  majdani háborús helyzetre való felkészülés. Mi a
        értetni  az  állampolgárokkal,  a  változásokat   hogy, más sorrendben megtenni. Amihez hoz-  mindennapok  sűrűjében  dolgozunk.  Legyen  az
        sosem könnyű elfogadni. Egészen addig így   zányúltunk,  az  nem  maradhatott  olyan,  ami-  éppen hó-, belvízi, árvízi helyzet, legyen szó sza-
        van  ez,  amíg  közelről  nem  érint  minket.  A   lyennek találtuk. Nem lehetett nem észrevenni,   badtéri tűzről, veszélyes üzemről, vagy veszélyes
        közbiztonságot  szolgáló  rendvédelmi  attitűd   hogy bizonyos dolgok nem maradhatnak követ-  szállítmányt érintő balesetről. Mi nap mint nap a
        jelentős társadalmi értéket képvisel, e nélkül   kezmények nélkül, bizonyos események nem   való világgal vagyunk szoros kapcsolatban, ezért
        nincs  gazdasági  felemelkedés,  nem  enged-  történhetnek meg még egyszer. Ha pedig nem   nem olyan könnyű beleszürkülni ebbe a munká-
        hetjük  el  egyedül  a  gyerekeinket  otthonról.   akarjuk,  hogy  ismét  bekövetkezzen  hasonló,   ba. Minden helyzet új megoldásokat kíván.
        Ha mindenki számára világossá válik, hogy a   akkor  cselekednünk  kellett.  Úgy  gondolom,
        magunk területén képesek vagyunk mindent   hogy nagy hibát nem követtünk el. Lehet, hogy    Újhegyi Katalin
   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12