Page 5 - katved-február
P. 5

3 3


        kialakítottuk a végrehajtói szint munkáját koor-  hajtottunk végre, leginkább a hatósági területet   feladat volt, nem az történt, hogy nekem meg-
        dináló középirányítói szerveket, a katasztrófa-  és a műveletirányítást kellett megerősíteni. Az   voltak az elképzeléseim és kiadtam a végre-
        védelmi kirendeltségeket, amelyek leginkább a   utolsó  nagy  változás  idén  januárban  történt,   hajtásukra vonatkozó parancsot. Nagyon sok
        rendőrkapitányságokhoz hasonlíthatók. Élükre   amikor  létrejöttek  a  járások,  megszűntek  az   intelligens, jól felkészült kollégával találkoztam
        tapasztalt  parancsnokokat  kellett  találni.  Irá-  addigi irodák, a rendszer fontos láncszemeként   a szervezetben, közülük többen ma is komoly
        nyításuk alá kerültek a megváltozott tevékeny-  megkezdték munkájukat a járási katasztrófavé-  beosztásban  dolgoznak  vagy  a  központban,
        ségi körrel bíró tűzoltó-parancsnokságok. Ma   delmi megbízottak.     vagy  valamelyik  megyében.  Mindaz,  ami  az
        már  itt  zajlik  a  polgári  védelmi  tevékenység,                   elmúlt két és fél évben történt, nagyon komoly
        és részt vesznek a hatósági munkában is. És   •  2010 júniusában, amikor a főigazgatói   közös erőfeszítés volt, és mindannyiunk célja  KAtASZtrÓFAVÉDeLeM    2013. február
        persze ne felejtsük el, hogy a parancsnokság   posztra  szóló  felkérést  megkapta,  tudta,   a siker volt.
        úgy látja el a saját tűzoltási és műszaki men-  hogy  ekkora  léptékű  változást  hajt  majd   Az  idekerülésem  pillanatától  világos  volt
        tési feladatait, hogy közben szakmai irányítója   végre?              számomra az is, hogy személyi és szervezeti
        valamennyi, a működési területén lévő egyéb   •   Talán  nem  tűnik  nagyképűségnek,  ha   változásokra  lesz  szükség,  ahogyan  azzal  is
                                                                                         tisztában voltam, a legnehe-
                                                                                         zebb feladat azt elérni, hogy
                                                                                         az állomány szakítson az évek
                                                                                         alatt  mélyen  elsajátított  „így
                                                                                         szoktuk”  szemlélettel.  Voltak
                                                                                         olyan területek, ahol ez komoly
                                                                                         problémákat  okozott.  Igen  ne-
                                                                                         héz volt például azt elfogadtat-
                                                                                         ni,  hogy  miért  kell  egy  leendő
                                                                                         tiszthelyettesnek   öthónapos
                                                                                         képzésre járnia, mikor korábban
                                                                                         ezt  a  tűzoltóságokon  helyben
                                                                                         gyorsabban megoldották, az
                                                                                         ott  megtanultakkal  is  lehetett
                                                                                         tüzet oltani. Vagy a másik: miért
                                                                                         kell  megyei  műveletirányítási
                                                                                         rendszer, miért jobb, ha tér-
                                                                                         informatikával,  számítógépes
                                                                                         rendszerrel,  szakértelemmel
                                                                                         irányítjuk a műveleteket. Hiszen
                                                                                         sokak szerint az is jó volt, hogy
                                                                                         a tűzoltásvezető vonult a hely-
                                                                                         színre,  megnézte,  mi  történt,
                                                                                         aztán rendelte oda a további be-
                                                                                         avatkozói erőt. A legtöbb vezető
                                                                                         pontosan látta, hogy miért nem
                                                                                         maradhat minden a régiben,
                                                                                         de a végrehajtási szinteken ez
                                                                                         nem volt egyértelmű, voltak el-
                                                                                         lenérzések.  Ahogyan  azokban
                                                                                         is, akik azt a rendszert szok-
                                                                                         ták meg, hogy 25 év szolgálat
        típusú tűzoltóságnak is, legyen az önkormány-  azt mondom, elég konkrét elképzelésekkel ér-  után, akár 42 évesen több pénzért elmehettek
        zati, létesítményi vagy éppen önkéntes. Szán-  keztem, de ez történt. Korábban három éven   nyugdíjba, mint amennyiért aktív korukban dol-
        dékaink  szerint  minél  többnek.  Mindehhez   át  alapító  főigazgatója  voltam  ennek  a  szer-  goztak, és erre a szisztémára egész életstraté-
        persze biztosítani kell a műszaki, személyi és   vezetnek, ez idő alatt komoly kötődés alakult   giát építettek: hitelt vettek fel, autót vásároltak, a
        egyéb feltételeket. Országos, megyei és helyi   ki, és tudtam azt is, hogy kikkel fogok együtt   gyereknek segítettek lakást vásárolni. Miközben
        szintű  átalakítást  hajtottunk  tehát  végre,  eh-  dolgozni. Ahogyan azt is, hogy annak idején mi   ilyen sehol a világon nincsen. Évente hatszáz
        hez meg kellett találni a megfelelő embereket,   minden okozott problémát, mi vezetett kudarc-  ember távozott ilyen módon a szervezettől, és az
        és meg kellett találni annak a módját is, hogy   hoz. Elég markáns terveim voltak ezek meg-  utódlás csak a túlzott fiatalítás árán valósulhatott
        velük személyes kapcsolatot tudjunk kialakíta-  szüntetésére. És persze 2002 és 2010 között   meg, újabb problémát okozva a munkában. Hiú
        ni. E nélkül nehezebben derülne ki, mennyire   is ráláttam a katasztrófavédelemre. Azt ugyan-  remény lett volna azt hinni, hogy akit sérelem
        valósultak  meg  a  végrehajtás  szintjén  is  az   akkor nem tudhattam, hogy milyen mélységű   ért, az a változtatásokkal azonosulni tud, nem is
        elgondolásaink, ahogyan az is, hol van szük-  változásokra lesz szükség, ehhez kellettek az   lehetett tőle ezt elvárni. Érthető, hogy többségük
        ség valamilyen korrekcióra. Azért hoztuk létre   újbóli munkába állás után szerzett tapasztala-  ellenségesen  viszonyult  valamennyi  változás-
        tanácsadó  testületek  sokaságát  is,  hogy  az   tok, közelről kellett látnom, hogy az évek óta   hoz,  de  azért  lássuk  be,  egyes  helyzetek  túl-
        általunk felkért szakértők kritikáját figyelembe   működő  jogintézmények,  megoldások,  tech-  mentek a tolerálható szinten. Az, amikor valaki
        vehessük. A gyakorlat azt mutatja, hogy ez na-  nológiák,  eljárásrendek,  képzési  rendszerek   az egykori bajtársainak akar ártani, az már nem
        gyon jó lépés volt. Az első hónapok tapasztala-  mennyire  működnek,  melyiken  mennyit  kell   fér bele, én 42 éves rendvédelmi szolgálatom
        tai alapján októberben aztán kisebb átalakítást   alakítani. Ez az átalakítás nem „egyemberes”   alatt sehol nem találkoztam ilyennel.
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10