Page 6 - katved-február
P. 6

4       Az  állományban  dolgozóknak  is  vadonatúj   a  vörösiszapba,  hogy  másokat  kimentsenek,

      interjú  dolgokat kellett megszokniuk. Gondoljunk arra,   másoknak pedig villástargoncával fel kell emel-  lenül  mérvadó  visszajelzések.  Jönnek-e  a
                                                                                   •
                                                                                      Ezek  nyilván  negatív,  de  nem  feltét-
           hogy az egységes katasztrófavédelemben
                                             niük  egy  olyan,  mérgesgázokkal  teli  tartályt,
                                             amelyik bármelyik pillanatban felrobbanhat. És
           olyan szinten kell integráltan dolgozni, ahogyan
                                                                                lakosság  nagyobb  részének  a  megítélését
           korábban  sohasem.  Teljesen  új  gondolkodás-
                                                                                   •
           módot  kellett  elsajátítani.  Nézzük  például  a   mindannyiszor tették a kötelességüket, amihez   tükrözőek?
                                             olykor igenis bátorságra, lelkierőre van szükség.
                                                                                      Úgy  látom,  hogy  a  katasztrófavédelem,
           tűzoltóparancsnokokat. Minőségileg és mennyi-  Ezeket  az  embereket  én  igen  nagyra  becsü-  annak  tevékenysége  széles  körben  ismertté
           ségileg is alaposan megváltozott a tőlük elvárt   löm. Ahogyan azokat a fi atal tűzoltókat is, akik   vált,  sok  más  mellett  éppen  a  megváltozott
           feladatrendszer. Leegyszerűsítve azt mondhat-  jelentkeztek a  HUNOR  mentőcsapatba,  telje-  kommunikációs  munkának  köszönhetően.  Ez
           nám, korábban azt kellett megszervezniük, hogy   sítették  a  bekerülés  szigorú  követelményeit,  a   azért fontos, mert ha valahol nagy jelentősége
           a  tűzoltók  kimenjenek  a  tűzhöz,  azt  oltsák  el,   végső  megmérettetésen  pedig  kiválóan  tették   van a tájékoztatásnak, hát az a mi munkánk.
           mentsék meg, akit meg kell menteni, aztán levo-                      Elengedhetetlen, hogy az emberek megfelelő
           nultak a kárhelyszínről. Hogy aztán ott utóbb                          információkhoz  jussanak,  hiszen  csak  így
           mi történik, mi lesz azzal, akinek                                             képesek önmagukról és család-
           kiégett a háza, azzal nem                                                           jukról  is  gondoskodni.
           volt  dolguk.  Az  új                                                                   Ahol ezt a tájékoz-
           felállásban a                                                                               tatással  nem
           parancs-                                                                                      t u dju k



























           nokok  azzal                                                                              megoldani, ott
           szembesültek,  hogy                                                                    jönnek  a  szabályok.
           mi minden van azután, hogy                                                        Vegyük  például  a  kezdet-
           a tüzet eloltották. Ma már azt látom,                                       ben  nagy  visszhangot  keltő  lépést,
           hogy magukévá tették ezt a jóval komplexebb                          a  társasházi  lépcsőházak  ellenőrzését,  vagy
           szemléletet,  és  egyre  inkább  azonosulnak  is   a dolgukat, és biztos vagyok abban, hogy éles   az éppen mostanában komoly fejtörést okozó
           vele. Ugyanez igaz az iparbiztonságra. Ennek   helyzetben is számítani lehet majd rájuk. Ezek   szén-monoxid-mérgezéseket. Amit nem lehet
           is  volt  előzménye,  foglalkoztunk  mi  a  veszé-  a teljesítmények nem csak egyénileg fontosak,   a kommunikációs eszközök bevetésével meg-
           lyes  üzemekkel  meg  a  veszélyes  áruk  közúti   nagyon nagy dolog, hogy csapatban is képesek   oldani, ott kénytelenek vagyunk a jogi szabá-
           szállításának ellenőrzésével. Csak éppen nem   dolgozni, legyenek tagjai nemzetközi minősítést   lyozással  célt  érni.  Nem  kis  részben  ennek
           mindegy,  hogy  150  üzemet  felügyelünk,  vagy   szerzett mentőszervezetnek, vagy megyei csa-  köszönhető,  hogy  január  elsejével  hozzánk
           850-et, és az sem, hogy ezek a cégek maguk   patnak.  Az  első  nagy  lépést  megtettük  azzal,   került  a  kéményseprő-ipari  közszolgáltatások
           jelentkeznek  be,  vagy  megkereshetjük  őket.   hogy létrehoztunk egy 102 ezer fős polgári vé-  hatósági felügyelete is. Az a tény, hogy valós,
           Teszem hozzá, korábban jobban járt az, ame-  delmi szervezetet, amelynek tagjait nyilvántart-  az emberek mindennapjait érintő problémákkal
           lyik ezt nem tette, hiszen jelentős piaci előnyre   juk, mozgósítani tudjuk. A cél ma már az, hogy   foglalkozunk,  óhatatlanul  foko zott  fi gyelmet
           tehetett szert az, amelyik nem igyekezett a ka-  e  szervezeteken  belül  megforduljon  az  arány,   vált ki. Ez ezzel jár, számolni kell vele.
           tasztrófavédelem látókörébe kerülni, az ugyanis   és  többen  teljesítsék  a  szolgálatot  önkéntes
           plusz költséggel járt. Számomra evidens, hogy   alapon, mint kötelezettként. Ezt segítheti a járási   •  Mint ahogyan azzal is, hogy mindez az
           ez a helyzet nem maradhatott így, hiszen a   mentőszervezetek megalakítása is.   elvárásokat is megnöveli. Láttuk ezt példá-
           veszélyes  üzem  közelében  élők  számára  kö-                       ul január közepén, amikor egy hétfő reggel
           zömbös, hogy egy felső küszöbértékű üzemből   •  Megviseli, amikor támadásokkal szem-  hóhelyzetre ébredt az ország. Nem üt vissza
           szabadul  ki  a  mérgesgáz,  veszélyeztetve  az   besül? A szakmai meggyőződését illetően és   az, hogy minden mögött a katasztrófavédel-
           életüket,  vagy  egy  küszöbérték  alatti  gyár  je-  személyesen is.  met keresik az emberek?
           lenti számukra ugyanezt a veszélyt. Az elmúlt   •  Szokva vagyok a konfl iktusokhoz. Az első   •   Az,  hogy  ilyen  nagyok  az  elvárások,
           egy évben az állomány több eset során is pél-  főigazgatói időszakomban és most is számos kri-  hogy állami felelőst lehet keresni, az értelem-
           daértékűen kezelte ezeket a helyzeteket. Már-  tika ért és nyilván ér ezután is, ezekkel tudni kell   szerűen azzal jár, hogy az ilyen szervezetek
           pedig minden veszélyes eset mögött emberek   együtt élni. Baj akkor van, ha a támadások mögött   időről időre politikai támadások kereszttüzé-
           vannak.  Emberek,  akiknek  bele  kell  gázolniuk   lévő politikai megfontolások kerülnek előtérbe.   be kerülnek. Akinek e téren vannak ambíciói
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11