Page 14 - OKF Online Magazin
P. 14

12

nemzetközi gyakorlatok  elhunyt személyt, illetve két vízbe esett személyau-    vető karbantartást végezték, a csapat vezetője részt
                        tót találtak. A mentés a kora délutáni órákig tartott.  vett a gyakorlat hivatalos értékelésén, amelyet horvát
                        Erről a helyszínről Podturen város térségébe kellett    részről Robert Mikac országos polgári védelmi főfelü-
                        indulniuk, ahol másik három túlélőt és egy áldoza-      gyelő, az EU Polgári Védelmi Mechanizmus részéről
                        tot kutattak fel.                                       Wolfgang G. Krajic tartott. Az értékelés során ismer-
                                                                                tették a megfigyelők által szerzett tapasztalatokat és
                           Május 21-én a mentőcsoport reggel nyolctól me-       kiemelték a nemzetközi megsegítő erők együttműkö-
                        netet hajtott végre Varazdin térségébe. Az ottani       dési képességének fontosságát. A HUNOR tevékeny-
                        Dráva-szakaszon összesen mintegy ötven em-              ségéről az értékelők mellett elismerően nyilatkozott
                        bert kellett felkutatniuk a másik három egységgel       Magnus Ericson, az OSOCC vezetője is.
                        együttműködve. A pszichoszociális támogatást,
                        illetve a sérültek ellátását is a négy nemzet egész-       A tábor bontását és a málházást követően a ma-
                        ségügyi erői végezték.                                  gyar csapat május 22-én délben elindult haza, majd
                                                                                este háromnegyed hatra érkeztek meg Budapestre.
                           A feladatok elvégzése után a magyar csapat vis�-
                        szatért a táborba. Mialatt az egységek a bevetést kö-                       (Tátrai János tű. alezredes, csapatvezető)

                        Négy nap a vízen…

                        AMURA 2015 gyakorlaton Zala megyét a Zala                  Az első közös feladatot még aznap este kap-
                              Különleges Mentők hétfős csapata képviselte       ták, a Mura két partján mintegy tíz kilométer
                              Szabó István tűzoltó alezredes vezetésével.       hosszan kellett eltűnt szemé-
                        Az egységet ünnepélyes keretek között, a len-           lyeket keresniük. A feladatot
                        ti hivatásos tűzoltó-parancsnokságról indították        hajókról és szárazföldi kuta-
                        útnak. Ezt az alkalmat használták ki arra, hogy         tással hajtották végre. A külön-
                                                                                böző fokú sérülésű embereket
                        a HUNOR tagjai jelképes ajándékokkal köszön-            szintén vízi járművel szállítot-
                        jék meg a Lentiben működő Móricz Zsigmond               ták az őket ellátó egészségügyi
                        Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intéz-             szakemberek elsősegélynyújtó
                        mény vezetésének és dolgozóinak azt, hogy tavaly        pontjára.
                        szeptemberben, a zalai áradások idején szállást
                        és élelmet biztosítottak a védekezésben résztvevő          A második napon a Petesháza
                        erőknek. Az intézmény a központi polgári védel-         (Petišovci) melletti bányatónál
                        mi szervezettől, a Colas Zrt-től egy személyszállí-     kellett az előző napihoz hason-
                        tásra alkalmas tricklit is átvehetett. A négy nem-      ló feladatot végrahajtaniuk a
                        zet (horvát-magyar-szlovén-osztrák) bevonásával         mentőcsoportoknak. Azonban
                        megtartott gyakorlat első napján a mentőszerve-         a nap érdekességét az adta,
                        zetek elfoglalták Muraszerdahely városa melletti        hogy két, személygépkocsit szi-
                        közös táborhelyüket.                                    muláló vasketrecet is ki kellett
                                                                                emelniük a bányatóból. A zalai
                                                                                búvárok és az osztrák mentő-
                                                                                csapat nagyteljesítményű hajója
                                                                                kiválóan együttműködött a ron-
                                                                                csokat helyettesítő tárgyak fel-
                                                                                kutatásában és kiemelésében. A
                                                                                feladat sikeres végrehajtása után
                                                                                újabb helyszínre, a Dekanovec
                                                                                melletti Mura természetvédel-
                                                                                mi területre vezényelték a ma-
                                                                                gyar és osztrák csapatot, ahol
                                                                                eltűntek után kellett kutatniuk
                                                                                és a sérültek egészségügyi ellá-
                                                                                tása volt a feladatunk.

                                                                                   A közös gyakorlat harma-
                                                                                dik napján a horvátországi
                                                                                Varazdin városa melletti Mura-
   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19