Page 28 - katved-január
P. 28

26

      PORTRÉ  A nemzetet szolgálná a Katasztrófavédelmi
           Intézet legjobb tanulója

           R                                                                    úgy fogalmaz, hogy „egyszerre volt izgalmas
               agács Nikoletta, a Nemzeti Közszolgálati
                                                                                és fárasztó, közben pedig felemelő”.
               Egyetem  Katasztrófavédelmi  Intézeté-
               nek végzős hallgatója szerint a tűz-
           oltók munkája mind közül a legszebb                                      Önmagán  is  meglepődött,  hogy  meny-
                                                                                    nyire jól bírta az órákon és napokon át
           hivatás. Az egyetem elvégzése után                                        tartó megfeszített munkát, amit annak
           ő maga is a szervezet hivatásos                                             tud be, hogy korábban évekig ver-
           állományú tagjaként szeretné                                                  senyszerűen kosárlabdázott, ami
           szolgálni a nemzetet. Mivel                                                    az egyetemi testnevelési kö-
           azonban Magyarországon                                                          vetelményekkel  együtt  erőn-
           csak a férfi ak ülhetnek fel a                                                   létet és kitartást adott neki.
           szerekre, így elhatározta,                                                        Az iskola és a gyakornoki
           hogy egy másik oldalon,                                                            munka mellett ma már a
           a hatósági feladatok kö-                                                           sportra nem sok ideje
           rében teljesítené szol-                                                             marad, annál is inkább,
           gálatát. Ehhez pedig                                                                mert a labdát időközben
           a legjobb úton halad.                                                                könyvekre  cserélte,
             Az Isaszegen élő                                                                   szabadidejében ugyan-
           lány  céltudatosan                                                                   is imád elmerülni a
           építette fel tanul-                                                                  szórakoztató irodalom
           mányait, hiszen az                                                                   remekműveiben.  Mint
           általános iskola el-                                                                 megtudtuk,  a  fi atal
           végzése után egyből                                                                  hallgató nem csupán
           a Zrínyi Miklós Gim-                                                                 olvasni szeret, de írni
           názium és Szakkö-                                                                    is jól tud, hiszen amel-
           zépiskola rendészeti                                                                lett, hogy majdnem egy
           szakára jelentkezett,                                                               éve vezeti a havonta
           ahonnan egyenes út                                                                  megjelenő egyetemi ma-
           vezetett számára a                                                                 gazin, a Forum Publicum
           Nemzeti   Közszolgálati                                                           „Tudományos   műhely”
           Egyetem   Katasztrófa-                                                           nevű  rovatát,  számos  díja-
           védelmi  Intézetébe,  ahol                                                       zott tudományos értekezést
           harmadévesként jelenleg az                                                     is magáénak tudhat.
           évfolyam és az intézet leg-                                                      2012  tavaszán  az  éghajlat-
           eredményesebb, köztársasági                                                  változás környezetre gyakorolt ha-
           ösztöndíjas hallgatója. Tanulmá-                                           tásairól és ennek katasztrófavédel-
           nyai során már a középiskolában                                           mi következményeiről írt egy csaknem
           betekintést nyerhetett a rendvédelmi                                    kilencven oldalas tudományos dolgoza-
           szervek felépítésébe, az egyes szakterüle-                           tot,  ezt  az  országos  katasztrófavédelmi  fő-
           tek munkájába és a hivatásos állomány felada-                        igazgató különdíjjal jutalmazta és a Kataszt-
           taiba, és mint mondja, mind közül a katasztró-                       rófavédelmi Tudományos Tanács is díjazta,
           favédelem rendszere varázsolta el leginkább.                         ezek mellett a XXXI. Országos Tudományos
           A  tűzoltók  munkáját  gyönyörű  hivatásnak,   csapat tagjaként szeretné folytatni pályá-  Diákköri Konferencia Környezetbiztonság tago-
           a katasztrófavédelem összetett szervezetét   ját,  a  tizenkétezer  fős  katasztrófavédelmi   zat első helyezését is elérte. Néhány hónappal
           példaszerűnek, az emberéletek mentését pe-  szervezet hivatásos állományú tagjaként. A   később „a tömeges kárterület felszámolása és
           dig nemes életcélnak tartja. A kérdésre, hogy   sikeres hallgató itt, a fővárosi igazgatóságon   az együttműködő szervek köre” témakörben írt
           miből táplálkozik ez az egészen kicsi kora óta   végezte el kötelező szakmai gyakorlatát is a   kiemelkedő értekezést, amellyel szintén ezen
           benne élő hivatásvágy, Nikoletta úgy válaszol,   nyáron,  az  iparbiztonsági  főfelügyelő  mun-  évi Országos Tudományos Diákköri Konferen-
           hogy ezt egykor katona nagypapájától és ha-  káját segítette néhány héten keresztül. A   cia képzeletbeli dobogójának második fokára
           tárőrként  dolgozó  édesapjától  örökölte,  akit   nyár ráadásul egészen különleges élménye-  állhatott  fel alkalmazott  katasztrófavédelem
           sokszor kísért munkába gyermekként.  ket is tartogatott számára, hiszen részt ve-  tagozatban. A két dolgozatot három különdíjjal
             Amellett, hogy az egyetem rengeteg ide-  hetett a dunai árvíz elleni védekezésben, az   is jutalmazta a munkákat vizsgáló zsűri, az el-
           jét leköti, a tanórákon kívül két tanszéken   áradó folyó budapesti szakaszán. Nikoletta   képesztő tanulmányi utat bejáró hallgató első
           is demonstrátori feladatokat, az intézet ka-  kérdésünkre elmesélte, hogy a Margitszige-  dolgozatát pedig szakdolgozati magaslatba
           tasztrófavédelmi szolgálatában pedig teen-  ten és a Római - parton is napokon át segített   emelték jeles osztályzattal. Nikoletta előtt így
           dőket lát el, fennmaradó idejében a Fővárosi   a munkában, mindig ott, ahol éppen tudott:   már csupán egy pár hónap és néhány sikeres
           Katasztrófavédelmi  Igazgatóságon,  a  ható-  főként  műveleti  naplót  vezetett,  logisztikai,   vizsga áll, hogy kezdetét vegye egy minden bi-
           sági osztályon dolgozik gyakornokként. Nem   élelmezési feladatokat látott el, de amikor   zonnyal párját ritkító szakmai karrier.
           véletlenül, hiszen a diploma megszerzése   kellett, homokzsákokat is pakolt a gátakon.
           után is ezen az osztályon, a jól megismert   A Duna mentén töltött napokat összegezve         Pirisi Zsolt
   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33