Page 23 - katved-január
P. 23

Különleges körülmények között állt

        helyt a HUNOR
















































            lső  nemzetközi  gyakorlatán  vett  részt   elemei pedig teljesen megsemmisültek. A ma-  zó brit egység két tagja is megsérült. Őket a
            december  8-13.  között  Olaszországban   gyar csapat érkezett először a gyakorlat ide-  magyar tűzoltók mentették ki és látták el. Éjjel
        E Magyarország  hivatalos  mentőcsapata,   jére kitalált fi ktív országba, MODEXLAND-ba,   további „utórengések” miatt Lido szigetén vált
        a HUNOR. A MODEX gyakorlat szimulált alap-  ahol a nemzetközi előírásoknak megfelelően   romossá több épület, ide a helyszínen tartóz-
        helyzete  szerint  a  térséget  8,1-es  erősségű   létrehozták a fogadó és útba igazító központot   kodó három mentőcsapat egy-egy alegységét
        földrengés rázta meg, amelyet egy 3,5 méter   (RDC). Ebben a központban találkoztak aztán   riasztották. A szigeten – amelyet csak komppal
        magas árhullám követett.           az Egyesült Királyságból és az Észtországból   lehetett megközelíteni – a három mentőcsapat
           A HUNOR 2012-ben szerezte meg az ENSZ   érkezett  városi  kutató-mentőkkel,  illetve  az   egymással  szorosan  együttműködve,  a  ma-
        INSARAG  (Nemzetközi  Kutató  és  Mentő  Ta-  osztrák TAST csapattal és az olasz kórházi   gyar csapat irányítása mellett sikeresen men-
        nácsadó Csoport) nehéz fokozatú minősítését,   egységgel is. Egy hajnalban tartott értekezlet   tette ki a romok alól a nyolc „sérültet”.
        ez volt az első nemzetközi gyakorlat, amelyen   után  a  HUNOR  azt  a  feladatot  kapta,  hogy   Az utórengés következtében egy közeli
        részt vett. Az olaszországi eseményen mutat-  derítse fel egy leomlott híd környezetét. Az   bevásárlóközpont  is  összedőlt,  harmincegy
        kozott be az Egyesült Királyság és Észtország   információ birtokában aztán a helyszíni ko-  ember tűnt el, az ő felkutatásukat kapták újabb
        mentőcsapata is. A decemberi gyakorlatot az   ordinációs központban úgy döntöttek, hogy   feladatul  a  mentőcsapatok.  A  nemzetközi
        idei évben további kettő követi, az elsőt Észt-  a  magyarok  mentsék is ki  a  híd alá szorult   iránymutatás egy időben csak egy beavatko-
        országban, a másodikat Dániában rendezik.   sérülteket. A helyszínen veszélyes anyagok   zást  ír  elő  kötelező  képességként,  a  magyar
        Olaszországba a HUNOR harminckilenc fővel   nehezítették a munkát.    csapat azonban vállalta, hogy egyszerre két
        utazott, emellett velük volt még két mentőku-  A  következő  feladat  a  Poveglia  szigetén   helyszínen is részt vesz a mentésben. A bevá-
        tya, öt teherautó és több tonnányi speciális   romok között rekedt áldozatok kimentése volt.   sárlóközpontnál a brit csapat irányítása mellett
        technikai felszerelés is.          Ide a nyolcfős magyar egységet egy ugyanilyen   a magyar alegység segítségével az összes el-
           A gyakorlat alaphelyzete szerint december   létszámú brit egység is elkísérte. Már a sziget   tűntet megtalálták.
        8-án a Richter-skála szerinti 8,1-es erősségű   megközelítése sem volt egyszerű, a negyven   A MODEX volt a HUNOR első nemzetközi
        földrengés rázta meg Velence térségét. A   perces hajóút jelezte, nem lesz könnyű megol-  gyakorlata, első alkalommal jelent meg a ma-
        földrengés és az azt követő 3,5 méteres ár-  dani az utánpótlást. A szigeten aztán megtalál-  gyar mentőcsapat az Európai Unió regisztrált
        hullám a part mentén húzódó 15 kilométeres   ták a romok alatt rekedt öt sérültet. A gyakorlat   csapataként, és ez volt az első olyan eset is,
        sávban pusztított, számos emberéletet köve-  szerint a 8,1-es rengést utórengések is követ-  amikor ténylegesen tesztelhették önellátási
        telt, többen eltűntek, a kritikus infrastruktúra   ték, amelyekben a magyarokkal együtt dolgo-  képességüket. A helyszín roppant különleges
   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28