Page 32 - katved-január
P. 32

30

           információk  nyerhetők,  a  látottak-hallottak   illetve hivatásukban példamutató tetteket visz-  egyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség szükségét
      Az iGAzGATÓsÁGOk éLeTéBőL
           alapján pedig javaslatok születtek a térkép   nek véghez, valamint kiváló teljesítményükkel   érezte, hogy a tűzoltók megismerkedjenek az autiz-
           kiegészítésére.                   kitűnnek  az  átlagból.  A  rendezvényen  Szűcs   mussal. December 9-től 11-ig mindhárom szolgálati
             A  diszpécserek mindkét mérnökségen az   Lajos,  Pest  megye  elnöke  ünnepi  beszédet   csoport széleskörű tájékoztatást kapott. A hatékony
           autópályákra  kihelyezett  webkamerák  segítsé-  mondott, majd átadta az idei díjakat.  életmentés érdekében fontos, hogy megtanuljanak
           gével fi gyelik a sztrádák forgalmát. Egy nagyobb   A díjazottak között volt  Oláh  Péter  tűzoltó   velük kommunikálni, megfelelően tudják kezelni őket
           kijelzőn nyomon tudják követni – szakaszokra   őrnagy, a váci katasztrófavédelmi kirendeltség   egy beavatkozás során. Legtöbb esetben nincs idő
           lebontva – az áthaladó forgalmat, külön számol-  tűzoltósági  felügyelője,  valamint  Vinkó  Kornél   mérlegelni a tűzoltónak, miért nem működik együtt
           va a gépkocsikat és a teherautókat. Folyamato-  tűzoltó őrnagy a váci hivatásos tűzoltó-parancs-  az  életveszélybe  került  személy,  de  a  betegség
           san  információt kapnak  kilométerszelvényekre   nokság parancsnok-helyettese is, ők a Pest Me-  ismerete, és a ráutaló viselkedési jelek felismeré-
           lebontva a levegő és az útburkolat hőmérsékleté-  gye Katasztrófavédelemért Díjat vehették át.    se jelentősen megkönnyíti, illetve növeli a mentés
           ről, a fagypontról, a sókoncentrátumról, a harmat-                      hatékonyságát. Az elmúlt évben a nagykállói elme-
           pontról, a csapadék típusáról, a szélerősségről, a   Darázs Ágnes tű. zászlós  gyógyintézetben és a nyíregyházi RIDENS iskola
           páratartalomról, a szél irányáról és sebességéről.                   kollégiumában is történt tűzeset, amiknél könnyebbé
             A  jelenlévő  vezetők,  szakterületi  vezetők  a                   tette  volna  a  sérült  mentális  képességű  emberek
           hatékony,  gyors reagálás és az összehangolt       Somogy            mentését a várható reakcióik ismerete.
           együttműködés érdekében javaslatokkal éltek.
                                                Szulok biztonsága a legfontosabb az            Takács Judit tű. hadnagy
                                                      önkéntes tûzoltóknak
                Kép és szöveg: Benis-Völgyi Ágnes ka.
                                             Ünnepélyes  keretek  között  írták  alá  a  szuloki
                                             önkéntes tűzoltó egyesület vezetői az együttmű-    Tolna
                                  Nógrád     ködési megállapodást a barcsi hivatásos tűzoltó-  Tolna megyében is bevetésre készek a
           „Téli idôjárási nap” a salgótarjáni Körúti   parancsnoksággal. Így Somogy megye legfi ata-  járási mentôszervezetek
                                             labb önkéntes tűzoltó egyesületének húsz tagja
                      Tagóvodában
                                             hivatalosan is bevethető tűzeseteknél és műszaki   Az  alapos  előkészítő  munkának  köszönhetően
           „Téli időjárási napot” tartottak december tizenegyedi-  mentéseknél.  A  szulokiak  levizsgáztak  égés-  december hetedikén mind a hat tolna megyei já-
           kén a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató-  elméletből,  oltóanyagismeretből,  a  tűzoltásra   rásban megalakultak a járási mentőszervezetek.
           ság bázisóvodájában, a salgótarjáni Körúti Tagóvo-  vonatkozó jogszabályokból. Tarlós István tűzoltó   Mindegyik mentőcsoport fő tevékenységi köre az
           dában. A gyermekek játékos gyakorlati foglalkozás   alezredes, barcsi kirendeltségvezető az ünnep-  ár- és belvízi védekezés, az ennek kapcsán fel-
           keretében tanulhatták meg a hideg elleni védekezés   ségen hangsúlyozta: az önkéntes tűzoltók hozzá-  merülő feladatok végrehajtása.
           módszereit, majd kipróbálhatták, hogy milyen veszé-  járulnak településük biztonságának növeléséhez.  A rendszerbeállító gyakorlat során valameny-
           lyeket rejthet a befagyott tó vagy folyó jege. A tavon               nyi mentőszervezet alegysége az elméleti felké-
           átkelő kis „fókák” a többi között elsajátíthatták azt is,   Bázelné Mihályka Szabina tű. zls, szóvivő  szítést  követően  speciális  képességeinek  meg-
           hogy mielőtt rálépnének, mindig meg kell kocogtatni
           maguk előtt a jég felületét, majd megtudhatták azt is,
           hogy a jég rianását követően hogyan kell lehasalni-
           uk, s eloszlatni testsúlyukat úgy, hogy ne kerüljenek
           a jégtábla alá. Az apróságok azt is megtapasztalhat-
           ták, hogy a vastag hóréteg alatt általában vékonyabb
           a tó jege, tehát ilyen helyen hamar bajba kerülhet-
           nek. Szerencsére ez most nem így történt, mert a
           parton tartózkodók, a bajba jutott társuk segítségére
           siettek, s még időben sikerült "megmenteniük" egy-
           mást. A Benkocsné Palencsár Katalin tűzoltó őrnagy
           által megtartott foglalkozáson a kicsik megtanulhat-
           ták azt is, hogy soha ne tartózkodjanak egyedül a
           mély víz feletti jégen.

                Angyal Eszter tű. zászlós, megyei szóvivő  Fotó: Barcs HTP


                                    Pest
           Pest Megye Katasztrófavédelemért Díj két          Szabolcs-Szatmár-Bereg  felelő szituációs feladatokon keresztül gyakorolta
                                                                                a katasztrófavédelmi feladatok végrehajtását. Az
                     váci tûzoltónak                                            ár- és belvízi helyzetek kezelését gyakorolták a
                                               Az autizmussal ismerkedtek a tûzoltók
           A  mai  Pest  megye  jogelődje  Pest-Pilis-Solt                      mentőszervezetek mind a hat helyszínen, nyúl-
           Vármegye 354 évvel ezelőtt, 1659. december   Az Autisták Országos Szövetsége 2010-ben indított   gátat, ellennyomó medencét építettek, szivattyút
           4-én jött létre. Pest Megye Önkormányzatának   egy projektet az autizmus megismertetésével kap-  kezeltek, gátat fóliáztak.
           Közgyűlése az évfordulót tizennégy évvel ez-  csolatban. Első körben a köznevelési rendszer intéz-  A szekszárdi katasztrófavédelmi kirendeltség
           előtt megyenappá nyilvánította, és azóta ezen   ményeiben  tartottak  tájékoztatókat  a  betegségről,   illetékességi területén három járási önkéntes
           a napon adják át a legrangosabb megyei kitün-  később viszont kiderült, hogy nem csak az oktatás   mentőszervezet  alakult  meg:  Alisca  Mentőcso-
           tetéseket. Idén sem volt ez másként, a decem-  területén, hanem a közszféra intézményeiben sem   port  (Szekszárd  járás),  Thelena  Mentőcsoport
           ber hatodiki ünnepségen méltatták azoknak az   tudják milyen ez a betegség, ezért idén a rendvédel-  (Tolna járás), Völgység mentőcsoport (Bonyhád
           áldozatos munkáját, akik a mindennapokban,   mi szervek irányába is elindították a projektet. A Nyír-  járás). A dombóvári katasztrófavédelmi kirendelt-
   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36