Page 15 - magazin-október
P. 15

13
        Katasztrófavédelmi õrs Ruzsán



             BM Országos Katasztrófavédelmi Főigaz-  A Ruzsa Katasztrófavédelmi Őrs átadási és   amilyenek a West Balkán szórakozóhelyen, vagy
             gatóság első embere október elsején át-  az őrs állományának ünnepélyes eskütételi ün-  a  vörösiszap-katasztrófa  következtében  történ-
             adt
        A a a Csongrád megye nyugati részének   nepségén Dr. Bakondi György tű. altábornagy, a   tek. Az ünnepséget követően Szatmári Imre tű.
        hatékonyabb  tűzvédelme  érdekében  létrehozott   BM OKF főigazgatója mondott beszédet, amely-  ezredes, megyei igazgató mondott pohárköszön-
        Ruzsa Katasztrófavédelmi Őrsöt. A tervek szerint   ben  azt  hangsúlyozta,  hogy  az  őrs  átadásával   tőt,  megköszönve  a  község  polgármesterének,
        Csongrád megyében kettő ilyen szervezeti egy-  sok ezer állampolgár védelme kerül még maga-  illetve a főigazgatóságnak azt a segítséget, ame-
        ség alakul meg: Ruzsa mellett a későbbiekben   sabb szintre. A cél, tette hozzá a tábornok, hogy   lyet az őrs létrejöttéhez nyújtottak.   KATASZTRÓFAVÉDELEM    2012. október
        Kisteleken is.                     ne fordulhassanak elő többé olyan tragédiák, mint   Az őrs elődje, a Ruzsa Községi Köztestületi
                                                                              Önkéntes  Tűzoltóság  2005.  december  1-jén
                                                                              kezdte meg működését 24 órás ügyeleti szolgá-
                                                                              lattal.  Négy  település  önkormányzata,  Ruzsa,
                                                                              Üllés,  Ásotthalom,  Öttömös,  valamint  a  Ruzsai
                                                                              Tűzoltó  Egyesület  hozta  létre  a  köztestületet.
                                                                              Megalakulásakor egy IFA és egy 1965-ös gyár-
                                                                              tású  Magirus  gépjárműfecskendő  állt  rendel-
                                                                              kezésre. A tűzoltók elhelyezésére az 1998-ban
                                                                              épült  tűzoltószertár  szolgált,  amely  két  fűthető
                                                                              szerállással, ügyeleti, pihenő, tisztálkodó és iro-
                                                                              dai helyiséggel rendelkezett, amelyek kialakítása
                                                                              az akkori követelményeknek megfelelt. Mára az
                                                                              épület korszerűsítésen esett át, első szere pedig
                                                                              egy Mercedes TLF 2000 gépjárműfecskendő.

                                                                                                      Tátrai János tű. alezredes



        Átadták a felújított gyulai tûzoltólaktanyát



            márciusban  kezdődött  munkálatok  ered-  során a szolgálatellátásban nem volt fennakadás.   előírt műszaki tartalommal valósult meg, a mű-
            ményeképpen  augusztus  31-én  egy  kor-  Az önkormányzati rész és a pályázati összeg fe-  szaki átadás június 29-én lezárult.
            sze
        A rű,  a  korábbinál  energiatakarékosabb,   dezte egy háromállásos szertár létrehozását, a   Az  ünnepélyes  avatáson  részt  vett  többek
        a mai kornak megfelelő laktanyát vehettek ismét   szertár fölötti emeleten pedig hat kétágyas háló-  között  a  BM  OKF  főigazgatója,  Dr.  Bakondi
        birtokba a gyulai tűzoltók. A felújítás költségének   helyiség, két öltöző és egy vizesblokk kialakítását.   György tű. altábornagy, Gyula polgármestere, Dr.
        közel felét az önkormányzat állta, a többire pályá-  Az építkezés során kicserélték az elavult gázka-  Görgényi Ernő, Gajda Róbert országgyűlési kép-
        zat útján nyerték meg a pénzt.     zánokat, a radiátorokat thermofejekkel látták el.   viselő, alpolgármester, Dr. Kovács József ország-
           A gyulai tűzoltóság tulajdonképpen 1871-ben   Belső út épült, amit rácsatlakoztattak a közútra,   gyűlési  képviselő,  a  Parlamenti  Egészségügyi
        épült, de egészen 1943-ig eredeti funkcióját el-  de lehetőség nyílt energiatakarékos megoldást is   Bizottság elnöke, Farkas Zoltán, a Békés Megyei
        látva mint „Magyar Királyi Szálloda és Vendég-  alkalmazni: a laktanyában napkollektor segítsé-  Önkormányzat közgyűlésének elnöke és Kónya
        fogadó” üzemelt. Az épületet ekkor vette meg és   gével állítják elő a meleg vizet. A bővítés során   István, a közgyűlés alelnöke.
        alakíttatta át a polgármesteri hivatal. A laktanya   a  régi  épületrészt  is  jelentősen  átalakították.  A   A rendezvényen először ünnepi műsort te-
        Gyula szívében, a frekventált, tűzoltás szempont-  négyhónapos kivitelezés a terveknek megfelelő-  kintettek meg a megjelentek, majd a polgármes-
        jából fontos városrészek közelségében található,   en, a pályázatban meghatározott összegből, az   ter  köszöntötte  az  egybegyűlteket.  Görgényi
        területe egy 1996-os kisajátítás révén a szomszé-
        dos telekkel bővült.
           Az eltelt időszakban a gyulai tűzoltóság létszá-
        ma  gyarapodott,  készenléti  gépjárműállománya
        bővült, így időszerűvé vált a laktanya épületegyüt-
        tesének átalakítása, fejlesztése. Az önkormányzat
        pályázatot  nyújtott  be,  hogy  a  megvalósításhoz
        szükséges nyolcvanhat millió forinthoz elnyerje a
        hiányzó negyvenhat milliót. Negyvenet ugyanis a
        város vezetése biztosított. A beruházás idén már-
        cius 12-én kezdődött el, ekkor tette le az alapkövet
        Dr. Takács Árpád tűzoltó ezredes, a Békés Megyei
        Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és Dr.
        Görgényi Ernő, Gyula polgármestere.
           A felújítás a BM Országos Katasztrófavédelmi
        Főigazgatóság  és  Gyula  önkormányzata  támo-
        gatásával  valósult  meg.  Az  építési  munkálatok
   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20