Page 21 - október
P. 21

19


          a kilenc év olyan hosszú, amelynél már nem zár- A globalizáció kihívásairól is
          egy elektromos rendszer élettartamához képest
          ható ki a felülvizsgálat ellenére történő meghibá-
            A villamosenergia-fejlesztő, -átalakító és -el- tanácskoztak
          sodás.
          osztó berendezések tűzvédelmével foglalkozó
          fejezet is jelentősen megrövidült. A vonatkozó   megváltozott életkörülmények, a globá-  tású iszap bőr-, illetve szemsérülést idézett elő.
          követelmények itt is szabványban szerepelnek,   lis változások kezelésének szerepe és   Ennek következtében 8 rendőr és 23 katasztró- KATASZTRÓFAVÉDELEM 2011. október
          így indokolatlan lett volna az előírások jogszabá- A az együttműködés lehetősége a hon- és   favédelmi munkatárs sérült kisebb mértékben.A
          lyi megismétlése. Az új OTSZ szabályozza ellen-  rendvédelem területén címmel kétnapos nem-  főorvos leszögezte: a rendelkezésre álló egész-
          ben a 10 MVA-nál nagyobb beépített névleges   zetközi tudományos-szakmai konferenciát   ségügyi adatok, dokumentációk és vizsgálati
          összteljesítmény feletti transzformátorállomások   tartottak szeptember 6-7-én a Rendőrségi   eredmények alapján – jelen ismereteink szerint
          burkoló felülete alapján számított oltóvíz mennyi-  Igazgatási Központban (RIK) és a Honvédkór-  – kijelenthető, hogy a vörösiszap-katasztrófa
          ségét, mivel mind a hatályos szabályozás, mind   ház – Állami Egészségügyi Központban (HK   helyszínein a védekezésben és kárelhárításban
          a vonatkozó szabvány – vezetékes vízellátás   ÁEK). A tudományos fórum munkájában részt   résztvevő állomány egyetlen tagja sem szenve-
          esetén – irreális oltóvíz intenzitást követel meg.  vettek a BM OKF szakemberei is. A rendezvény   dett maradandó egészségkárosodást. Tudni kell
            Az európai uniós csatlakozásból adódó szab-  fővédnöke Dr. Pintér Sándor, a Magyar Köztár-  természetesen, hogy a vörösiszap okozta kró-
          vány-harmonizációs kötelezettség a műszaki   saság belügyminisztere, véd-
          követelmények olyan mértékű változását idézte   nöke Dr. Bakondi György tű.
          elő, hogy az OTSZ hatálybalépésével tulajdon-  altábornagy, a BM OKF fő-
          képpen a módosítására történő felkészülési mun-  igazgatója volt.
          ka is kezdetét vette. A legfontosabb, a tűzvédel-  Az új globális kihívások
          met érintő műszaki szabályozás módosítás a   kapcsán Felkai László – a klí-
          villámvédelem területét érintette. Az MSZ EN   maváltozás mellett – a globa-
          62305 szabvánnyal idehaza bevezették a villám-  lizáció jótékony és kártékony
          védelemről szóló európai normát, amelynek meg-  hatásait vette sorra. Kifejtette,
          jelenése a magyar (MSZ 274) villámvédelmi   hogy ezeket idejében fel kell
          szabvány 2009. februári visszavonását eredmé-  ismerni és fel kell készülni a
          nyezte. Ezért átdolgozásra szorultak az OTSZ   változásokra. Fontosnak tar-
          honi szabványra épülő villámvédelmi előírásai is.  totta az államtitkár, hogy a
            A Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnikai   gyors változásokkal kapcsola-
          Tagozata és a Magyar Elektrotechnikai Egyesület   tos tudományos eredmények,
          szakmailag együttesen támogatta az OTSZ vil-  következtetések közkinccsé
          lámvédelmet érintő részeinek módosítását. Az   váljanak, azokat minden pol-
          említett szakmai szervezetek által kidolgozott   gár megismerhesse, a lehető-
          koncepció harmonikusan illeszkedik a honosított   ségekhez mérten védekezzen
          európai szabványkörnyezethez, de tolerálja a   a káros következmények ellen,
          meglévő villámvédelmi berendezések létjogosult-  de tudjon élni a pozitívumok-
          ságát a meglévő épületeken. A meglévő rendsze-  kal is.
          rekkel szembeni toleranciát indokolja, hogy a   Hasonló gondolatokkal in-
          honosított európai szabványnak a meglévő rend-  dította rövid megnyitóját  Si-
          szerek nem feleltethetők meg, átkonvertálásukra   micskó István, amikor kifejtet-
          nincs lehetőség.                  te, hogy az új kihívások kezelésében mindenki-  nikus egészségkárosító hatások hónapokkal
            Az új szabályozás a kockázatelemzésen ala-  nek megvan a maga feladata, de a gazdasági   vagy évekkel később is jelentkezhetnek. Ezért
          puló biztonságot tekinti kiindulási alapnak, mely   és a politikai elit, a vezetők felelőssége e téren   folyamatos lesz a védekezési és kárelhárítási
          értelmében a villámcsapás elleni védelmi intéz-  összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint az átlag-  munkálatokban résztvevő személyek nyomon
          kedések tervezhetők. Ez a felfogás teljes egészé-  polgáré. A világ egy globális falu lett – tette   követése és egészségmonitorozása.
          ben ellentmond az eddigi szabályozásnak, de a   hozzá, majd leszögezte: Magyarország nem   Jackovics Péter pv. őrnagy, a BM OKF Mű-
          biztonság oldaláról közelítve hatékonyabb ered-  generálja a globalizációt, de nem is zárkózik el   veleti Osztályának vezetője „Új kihívások a ka-
          ményre vezet. A szabályozás külön fi gyelmet   annak pozitív hatásai elől. A globalizációval   tasztrófavédelemben” címmel adott tájékozta-
          szentel azoknak az épületeknek a villámvédelmé-  kapcsolatos teendők terén a legfontosabb irány-  tást a katasztrófavédelem területén zajló válto-
          re, amelyek rendeltetésükből adódóan nagyobb   tű az, ami az emberek boldogulását elősegíti.   zásokról. Az őrnagy felsorolta a katasztrófavé-
          kockázati tényezőt jelentenek.    Ez az emberközpontú politikai és politizálás   delmi rendszer fejlesztésének, ésszerűsítésé-
            Az új OTSZ ebben a fejezetben is ragaszko-  lényege – fejezte be beszédét az államtitkár.  nek fontosabb okait, majd rendszerezte a hall-
          dik a szabvány műszaki tartalmára támaszkodó   A nemzetközi tudományos konferencia dél-  gatóság számára a lényegi változtatásokat. A
          követelmény meghatározásához. Lefekteti a ter-  utáni programjában a katasztrófavédelem aktu-  katasztrófavédelmi rendszer fejlesztésének
          vezés alapelveit, a felülvizsgálati normákat, a   ális kérdései is terítékre kerültek. A vörösiszap-  joggal várható eredménye lesz szerinte a többi
          képzési követelményeket.          katasztrófa helyszínein a védekezésben és   között az, hogy a világos felelősségi és hatás-
            Az OTSZ hatályos előírásai csak az elektro-  kárelhárításban résztvevő – a belügyi szervek-  körök meghatározásával a védekezés hatéko-
          sztatikus feltöltődés elleni védelem felülvizsgála-  nél foglalkoztatott – emberek egészségügyi   nyabbá válik. Mindezek révén pedig az eddigi-
          tának követelményeit írták elő. A fejezet kibővült   szűréséről például Dr. Szomolányi Gábor tű.   eknél nagyobb mértékben garantálható a lakos-
          a kialakításra vonatkozó általános követelmények   alezredes, a BM OKF vezető főorvosa tartott   ság életének, vagyonának biztonsága és bizto-
          meghatározásával, ami orvosolja az eddigi tűz-  tájékoztatót. Mint elmondta, a iszappal érintkező   sítható az ország működőképességének folya-
          védelmi szabályozás alapvető hibáját. (Folytatjuk)  személyek nagyobb részénél nem keletkezett   matos fenntartása még rendkívüli események
                               Összeállította:  látható sérülés. Kisebb részénél a testfelületre   bekövetkezése esetén is.
                 BM OKF Tűzoltósági Főfelügyelőség  került, illetve a szembe fröccsent lúgos kémha-  Turányi József
   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26